Galló Gergely: Egy férfi báránnyal álmodott

16 aug

Megint ugyanaz az álom.
Reggel a felesége ébresztette. Miközben sajtos kiflijét ette, hozzá a két nagy pohár kávéval, felesége bejelentette, hogy lányuk elment a barátaival strandolni.
– Korán elmentek a barátaival – mondta a felesége.
– Hová?
– Strandolnak.
– Ezek folyton strandolni járnak, meg buliba. Ne érts félre, tudod, hogy nem én vagyok a legszigorúbb apa, de igazán dolgozhatna is nyáron. Nem csak a szórakozás. Esküszöm magam rángatom el valamelyik, hogy is hívjákhoz. Diákszövetséghez.
Szájához emelte a csészét, és szürcsölt a kávéból.
– Dolgozhatna nálunk is, az egyik boltban – mondta a felesége.
A férfi hevesen bólogatott.
– Vagy akár dolgozhatna ott is. Tanulja meg mi az a munka. Amikor ennyi idős voltam, apa építkezésre vitt. Azt mondta: fiam addig nem ültetlek íróasztal mögé, amíg nem tudod, milyen a trógerolás. Máig nem felejtem, ahogy ezek ketten a munkavezetővel összeröhögtek: aztán nehogy kesztyűs kézzel bánj a fiammal. Mondta apám annak a vén piásnak. Az meg csak a kezét tördelte. A Rozsdás Józsi, róla beszélek. Elitta az agyát.
– És a nővéred?
– Ő már akkor is az irodában dolgozott. A lényeg, hogy dolgozott. A családi vállalkozás azt jelenti, hogy az egész család részt vesz benne.
Felesége rágyújtott egy cigarettára. Erről ennyit. Karba tett kézzel állt a konyhapult mellett és füstölt. Harminc felett járt, a férfi meglátása szerint minden évben, mintha két évet öregedett volna.


– Miért nem odakint bagózol? – förmedt feleségére. – Legalább az ablakot nyisd ki.
– Bocs – felesége kinyitotta az ablakot és kifújta rajta a füstöt. Aztán a férfi az álmáról mesélt:
– Képzeld mit álmodtam.
– Had találjam ki: már megint a bárány.
– Igen.
– És végre meg tudtad, mit akart?
Felesége hangjában némi cinizmus bújkált, de a férfi ügyet sem vetett rá, csak megrázta a fejét.
– Itthon ebédelsz? – kérdezte felesége.
– Nem, ma egész nap bent leszek, aztán meglátogatom apát. Tudod nemsokára utazik.
Délután leautózott Remetésre. Néhány kanyar Monostorról. Csendes út visz oda ligetes erdővel mindkét oldalon. Úgy volt vele, hogy vagy sokat vezet és megjáratja a motort, vagy nem is vezet egyáltalán. Ezek az utak nem tartoztak egyik kategóriába sem. Remetés kis település, régen üdülőközpont volt. Az új építésű házak mellett rengeteg a régifajta, düledező oldalú nyaraló. Valamennyi fabarakkra ráférne a tatarozás, gondolta, a településre érve visszavette a sebességet hetvenre. Vagy adják el őket, spekulált tovább, és építsenek helyükbe apartmanokat. Biztos sokat érnek ezek a telkek, Remetés manapság felkapott hely, tiszta haszon lenne. Visszaemlékezett gyerekkorára, amikor még csak ilyen ronda sötétbarna faházak és szőlősorok és cseresznyefák húzódtak végig a domb oldalában. Régen állt itt egy tó is, ahová szívesen mentek horgászni az öreggel. A tó azóta elmocsarasodott és az évtized elejére lecsapolták. Lefordult a főútról egy mellékutcába, amit csak félig aszfaltoztak le. Porfelhőben érte el apja kétszintes házát, a kocsifeljáró előtt lelassított. A kerítést tárva nyitva találta. Egy napbarnított fickó épp a kerítését festette. A földön két összegyűrt Arany Ászokos doboz hevert.
– Jó reggelt Gyurkó – üdvözölte a fickót.
Az farral kifelé görnyedt a kapu mellett, majd ugyanebben a pózban nézett hátra és biccentett az autóból kiszálló jöttmentnek.
– Jó reggelt Marton úr.
– Hát maga meg mit csinál?
– Lefestem a kerítést – Gyurkó nehézkesen fölemelkedett, mintha egy drótdarabot egyenesítettek volna ki.
– Most, hogy apa utazik, elég nagy ostobaságra vall.
Gyurkó felhúzta a vállát.
– Hát, ő mondta ezt.
– Mindegy ez az ő hülyesége – mondta a férfi. – Apa itthon van?
– Bent van a garázsban. Fejébe vette, hogy ebben a melegben kertészkedni fog. Kerítést csináltat és kertészkedik.
– Ne engedje neki!
Gyurkó lesütötte a szemét, ő meg a fejét csóválta: már megint a hülye dolgai. Sosem csinált semmit a kerttel, csak most… Nyitva volt a garázsajtó. A benzines fűnyíró ünnepélyesen a kocsifelhajtóra készítve. Apja ott szöszmötölt az árnyékban. Lázasan keresett valamit. Ez nem bír a seggén megmaradni, gondolta, minek megy el, ha ennyire fontosak neki az itteni dolgok.
– Szia apu! – köszöntötte, mire az öreg mintha megijesztették volna, felé fordult.
– Á, szerbusz fiam…
– Kérsz egy italt? – kérdezte miután beléptek az előtérbe. Az öreg kesztyűjét, lazán a konyhapultra dobta. – Én iszok egyet – jelentette be. – És erről nem tudsz lebeszélni, még ha a koromra hivatkozol is. Bevallom minél öregebb leszek, annál kevésbé szeretem a hazait. Ellenben a whiskyt. Na, az az istenek igazi nektárja, nem igaz fiú?
Az öreg elővett a konyhaszekrényből egy üveg Johnny Walker-t és két poharat, a fagyasztóból pedig jeget.
– Tisztán, jéggel – mondta az öreg. – Nem bírom a pancsolást – szertelenül csapódtak a jégdarabok a pohár szélének. Valahányszor hallotta ezt a hangot, a saját férfiassága jutott róla eszébe, meg apjának az érdes keze és az a gyantára emlékeztető szag abból az időből, amikor az öreg még dohányzott.
– Na, akkor kérsz egyet, vagy nem?
– Vezetek.
Az öreg széttárta a karját.
– Ne hülyéskedj fiam. Ki állítana meg téged, hisz ismernek. Tudják ki vagy.
Kóstolás után apja az üzletről kérdezte:
– Hogy mennek a dolgaid fiam?
– Egyelőre még mennek, és jó esély van rá, hogy jövőre bővül a család. Lehet, hogy összejön egy trafik is.
– Ne mond – csodálkozott az öreg. Persze tudta mi erről a véleménye: „Vihetnéd a céget a nővéreddel közösen. De nem szólok bele. Ha a elmúlt tíz évben nem sikerült, akkor most sem tudlak meggyőzni.” Mostani hangulatából csak ennyire futotta: „Ne mond!”
Ezután az utazásról esett szó:
– Mikor indulsz?
– Holnapután.
Ezredszer is szóba akarta hozni, de inkább hagyta a dolgot. Nem értette, miért akar az öreg Glasgow-ba költözni ahhoz a nőhöz. Ha megkérdezte mindig közhelyes választ kapott:
„Anyátok meghalt, a nővéred átvette a céget, te csinálod a magad vállalkozását. Az elején húztam a számat emiatt, mert mégiscsak az egyetlen fiúgyermekem vagy, de mára megbékéltem. Jó ez, ahogy te csinálod. Saját vállalkozás, saját felelősség. Jó úton haladsz, szeretnek a városban. Eszter rengeteg közösségi dolgot csinál. Tagja vagy a Vállalkozók Szövetségének is. Ki tudja, egyszer talán még polgármester lesz belőled. Szóval mi maradt nekem? Szeretem Mártát, és utána megyek Skóciába.”
Amikor apja így beszélt, inkább félrenézett, csak ne lássa az öreg, mennyire rémesnek találja a fröcsögéseit. Mindig is idegenkedett ettől a Mártától. Korábban apjának eszébe sem jutott volna a költözés, nemhogy Skóciába, sehova. De hát angolul is alig gagyarászik valamit, gondolta, és mi van Skóciában? Semmi: hideg és pusztaság. Egyszer megkérdezte az öreget, volna-e kedve beszállni az ő vállalkozásába. A nagy álom, hogy Monostoron és a környező településeken üzlethálózatot hozzon létre jó úton haladt. Azt akarta, hogy egyszer a Marton üzletlánc az egész régiót lefedje. Apja a terjeszkedésben nagy segítség lett volna, pláne, hogy már a cég ügyei sem kötötték le, és legalább maga mellett tudja. De amikor apjának feltette, hogy apa és fia együtt vigyék a boltot, ő mindig csak elnézően mosolygott: „Meg bírnád állni, hogy ne parancsolgass nekem?” Ez helyes beszéd, mert a válasz: nem. „És gondolod, hogy én meg tudnám állni?” Megvonta a vállát: „Csak egy ötlet volt.” De jó ürügynek tűnt, hogy itt marasztalja. Nővérével együtt ki nem állhatta ezt a Mártát, ebben legalább egyetértettek, mondván: apu régen nem ilyen volt.
Későn ért haza. A többiek mind megvacsoráztak. Kicsit fejébe szállt a whisky. Úgy volt, hogy Gyurkó hazaviszi, de végül csak autóba ült. Apja bárgyún vigyorgott a háttérben, míg Gyurkó a volán mögé segítette.
– Meg sem kottyan neki – bólogatott az öreg, kerek arcán cseresznyepiros erek futkostak. – A Marton fiúk vasból vannak.
Miután az egyik kanyarban majdnem fejre állt, kissé kijózanodott és úgy ért haza, hogy csak az őt körülrajongó piaszag árulkodott a délutánjáról. Otthon felesége újból megterített. Megmelegítette a rántott húst és bontott egy Heinekent.
– Lehetne melegebb ez a hús – jegyezte meg a férfi. Még mindig remegett a keze az úton történtek miatt. Felesége, érezte, hogy ivott, de nem tette szóvá, sem azt, hogy így autóba ült. Inkább apja felől kérdezett:
– Na, mit mondott?
– Holnapután utazik. Hajthatatlan.
– De azért kimegyünk vele a reptérre – mosolygott a felesége, aztán elfordult és egy félholdat formázó hűtőmágnessel kezdett játszani. Ujjával enyhén fölemelte az alját, elengedte, mire a hűtőmágnes halk csattanással visszaugrott a helyére. Aztán a hétvégéről faggatta férjét:
Azt mondtad, hogy lemegyünk a nyaralóba. Ránk férne már egy kis kikapcsolódás – beletúrt férje hajába, aki kábán piszkálta villájával a rántást és csak ennyit mondott:
– Aham. Ránk férne.
Éjszaka megjelent a bárány. Ugyanúgy ahogy az előző estéken hunyorogva fölemelkedett és fejét oldalra fordította. Az óra számlapja halványan, világoszölden világított, nagy fényudvarral. Elmúlt két óra. Felesége mellette aludt. A holdfényben acélkék színe lett az ágyneműnek. Aztán megnyikordult az ajtó. Valójában folyosó volt mögötte, de az álomban valamiféle gardróbszekrényt rejtett. Lassan nyílt az ajtó, mintha csak a szél lett volna, aztán természetellenes módon megállt. A férfi előrehajolt és a szekrényből előbújt a bárány. Szinte világított a sötétben, léptei puhán estek a szőnyegre, mintha lebegne. Ráérősen a szoba közepére kocogott és egyenesen a férfi szemébe nézett. Hogy lehet ez? Gondolta a férfi. Mintha egy ismerősömet látnám. A bárány lesunyította fejét és az ágy mellé lépdelt. De hiszen ez lehetetlen, gondolta a férfi, mégiscsak egy barom. Mit akarsz mondani nekem te bárány? Kérdezte és lehajolt hozzá. Amaz mintha nevetett volna, szembogara lassan fölkúszott a fehérjén. Belebámult az ember szemébe és lassan, tagoltan a fülébe súgta a mondatot.
Egész nap ezen jártatta az agyát, végül arra jutott, hogy semmi jelentősége nincs az ég világon. Lekanyarodott a főútról a benzinkút mellett, és behajtott a M&B szupermarket parkolójába. Kora délután szinte semmi forgalom. Hülyeség összefüggéseket keresni, gondolta, mert nincsenek rejtett értelmek. Ezek csak agyban lévő dolgok, mintha az agyamat automatára állítanám. Elégedetten mosolygott. Ha úgy vesszük, nem álmodtam semmit. Ahogy erre gondolt, vidáman dobálta Audijának slusszkulcsát. Napszemüvege mögül egy kosarát toló nő bőrcsizmáját mustrálta, aki épp most fordult be az üzletbe. Követte a nőt. Az áruház jóleső hideggel fogadta, amit szívesen vett a hőség után. Újra összefutott a nővel a kenyerek mellett. Vajon miért nem vette le a napszemüvegét, vagy tolta fel a homlokára? A zsömléket válogatva arra gondolt, hogy apja helyett ő költözik ki Glasgow-ba, ezzel a nővel, akit most látott életében először. Bedobott a kosárba két sört, és egy kiló paradicsomot. Kezébe vette a napszemüvegét, és a tejeknél újra látta a nőt. Piros ruhában volt. Elsétált a mögötte és kosarán előredőlve lopva megnézte a fenekét. Benézett a hűtőpultba, de még mindig Glasgow-nál és a piros ruhás nőnél járt. Elhatározta, hogy a nő mellé tolja a kocsit és valamilyen ürüggyel megszólítja. Előadja neki az áruházban eltévedt férfi műsorszámát. Flörtölni akart, ki akart csikarni egy mosolyt, egy gesztust. Visszafelé észrevette, hogy a nő telefonál. Egy ideig nézte, hátha leteszi és végre lesz ideje bedobni magát, de az csak beszélt, beszélt a végtelenségig.
– Segíthetek? – hallotta a háta mögül.
– Mi? – megpördült és egy fiatal M&B-s lányt látott maga előtt irdatlan raklappal, amire nyugodt szívvel kirakhatták volna az omlásveszély táblát.
– Nem – mondta a lánynak hidegen. – Vigyázz, nehogy ledőljön – mutatott a raklapra, és magában hozzátette, ennyit Glasgow-ról.
Később apjával találkozott. Az öreg idegesen járkált a lakásban. Bőröndjei már útra készen álltak az előszobában. Ötpercenként fölemelte az egyiket, mintha csak azt várná, mikor hagyja el végleg az ereje. Egyszer meg is jegyezte:
– Jó nehezek fiam, akarsz tenni egy próbát? – és egy félmosolyra húzta száját.
– Nem apa – utasította vissza a felkérést. – Inkább azt mond meg, sikerült elrendezned a dolgaidat? Nem jutott eszedbe valami fontos? – Az öreg nem válaszolt, csak bámult kifelé az ablakon hátratett kézzel. Az utóbbi időben mániákusan rajongott a kertjéért, pedig szívből gyűlölte a ház körüli munkákat. Aztán felidézett magában egy gyerekkori emléket: apu sosem volt otthon, gondolta, korán elment az építkezésekre, aztán késő estig elvolt az irodában. De nem a munka miatt, szerintem utált otthon lenni. Most meg úgy tesz, mintha ez az egész sokat jelentene neki.
– Belegondoltál már, milyen lesz világpolgárnak lenni? – kérdezte apját.
– Nem tudom. Nem szeretem ezt a szót: világpolgár. Gőgös szó.
És váratlanul azt mondta:
– A család a legfontosabb.
Ezzel az intelemmel magára is hagyta fiát, sarkon fordult, és fölvánszorgott az emeletre. Míg az öreg az emeleten szöszmötölt, ő felhívta feleségét az otthoni számon. A búgást hallgatva halkan megjegyezte:
– Akkor bazd meg, miért nem maradsz a családoddal.
Kattanás a túlvégen.
– Igen – hallotta felesége hangját.
– Szia, én vagyok. Csak azért hívlak, mert nem fogunk apával együtt vacsorázni. A Vállalkozók Szövetsége egy kisebb rendezvényt tart ma este és apuval ott a helyünk. Majd holnap reggel elköszönünk tőle lesz még időnk. – Ez persze hazugság volt. Apja sosem volt tagja a Vállalkozók Szövetségének, sőt egyenesen utálta a Vállalkozók Szövetségét, ezeknek az elmondása szerint törtető kis szarosoknak a gyülekezetét. – Miután ez a részlet tisztázódott, felesége a hétvége felől kérdezte:
– Jó, de a hétvége ugye még áll. Azt ugye nem fogod lemondani a haverok miatt? – a cinikus felhang még telefon át is idegesítette a férfit.
– Már hogy mondanám le, ne idegesíts – aztán körülnézve halkabbra fogta a hangját. – Most apunál vagyok, nem akarok telefonon veszekedni, oké! Elmegyünk hétvégén. Jó lesz így?
Mielőtt elköszönt volna az apjától, befutott a nővére is. Úgy volt, hogy vele csak holnap találkoznak, de felszabadult egy kis ideje, és szeretett volna még beszélni az öreggel. Nagyon elegáns volt, egy megbeszélésről érkezett. Nővére világos kosztümöt viselt, formás alakja így is vonzotta a tekintetet. Azon kapta magát, hogy a saját nővérét bámulja. Váltottak pár szót hármasban, elköszönt és beült az Audijába.
Már jócskán besötétedett, amikor megérkezett a klubba. Délután leszakadt az ég és ettől felfrissült a levegő. A nedves aszfalt visszatükrözte az út menti lámpák fényét. A Babilon Klub és Wellness Monostor és Remetés között épült, egy nyárfasor végében. Hatalmas, többszintes épület volt, akkora, mint egy palota, főútra néző rengeteg ablakával. Minek ez a sok ablak, gondolta, elég hülyén néz ki. Sárga kocka rengeteg ablakkal. Parkolója tömve volt a legkülönfélébb luxusautókkal. Halk mulatószene szólt odabentről. Beállt egy Volkswagen és egy BMW közé, és belépett a Klubba. A portástól megtudta, hogy a többiek már várják, és hogy nélküle kezdték el a partit, aztán sok szerencsét és jó szórakozást kívánt neki és útjára bocsátotta. És végig nyájasan mosolyogott. A folyosó padlójának bordó rombuszairól az egyik terem ajtajára nézett. Mindkét ajtószárnyat derékig nyitották. Dohány és izzadtságszag áradt bentről. Bekukkantva cigánybandát és vadul táncoló tömeget látott, az asztaloktól tapsoltak a táncoló sokaságnak. Valami esküvő lehetett. Az énekesnő éppen a Bocsássa meg… refrénjét énekelte. Továbbment, a lakodalom elhalkult mögötte. Befordult egy szűkebb folyosóra, ahol jobbra és balra bőrborítású ajtók voltak. Benyitott jobbra az elsőbe. Vörös drapéria fogadta és a sarkakba állított egy-egy páfrányféle. A terem közepén asztal állt, öten ültek körülötte és nagyban pókereztek.
– Már vártunk téged – mondta a VSZ elnöke, akit Zsolnai Miklósnak hívtak. A többieket alig-alig ismerte, egy kivétellel, a folyton viccelődő Cifra Zsoltot már általános óta ismerte. Jó barátjának azonban sosem nevezte volna. Most is csak egy közömbös pillantást váltottak és egy szájsarokból megeresztett szevaszt.
– Mit iszol Marton? – kérdezte Zsolnai.
– Szóval, hol is tartottam? – kérdezte a viccfelelős. – Fickó bemegy az italmérésbe, figyelsz? A fickó bemegy az italmérésbe fején egy kacsával.
Ezt mikor hallottad? – kérdezte szemből egy bajuszos.
Tegnap – mondta Zsolt. – De végigmondhatom?
A többiek már halkan nevetgéltek. Ő is leült az asztalhoz. Végignézett a többieken, valamennyien Margarita koktélt ittak.
– Nem is tudtam, hogy itt koktélt is adnak – jegyezte meg.
– Ne zavarj Marton! – intette le Zsolt. – Inkább figyelj, szóval pasas bemegy a kocsmába egy kacsával a fején. A csapos felnéz, megkérdezi a fazont: Segíthetek? Mire a kacsa válaszol: Kihúzná ezt az alakot a seggemből.
A társaság hahotában tört ki.
– Egy tequilát kérek – mondta ő szárazon.
Zsolnai felvette az asztalhoz erősített telefonkagylót:
– Egy dupla tequilát kérünk az új vendégnek, és zsetont. Nekem meg egy energiaitalt. Érzem hosszú lesz az éjszaka – ezt már a társaságnak mondta. A társaság nevetett.
Miután beszállt a játékba, néhány kör alatt elveszítette pénze felét. Közben megivott még négy-öt tequilát. Majd nyert egy keveset, és újra veszített. Egy óra után úgy felhergelte magát, hogy All-in-t mondott. Betolta összes zsetonját, fölállt és idegesen járkált körbe-körbe. Elveszítette ezt a kört is és vele a maradék pénzét. A fények megnyúltak a teremben. Most már ivott whiskyt is. Az istenek nektárja, idézte fel magában apja bölcselkedését. Aztán csatlakozva a többiekhez magába döntött két pohár Margaritát. Kiváltott még egy nagy adag zsetont és újra játszott, most valamivel higgadtabban. Két óra alatt ennek is a seggére vert. Minden vizes lett, úgy érezte magát, mintha egy buborékban rekedt volna. Lelépett székéről. Cipője alatt ropogott a padló. Lenézve összetört poharakat és földre potyogott lime gerezdeket látott. Aztán visszaült erősen kapaszkodva az asztal sarkába. Miután biztonságban volt, végignézett a társaságon. Mindenki elázott a piától.
– Nézd, a mi Martonunk az új Hitler – düledezett Cifra Zsolt. – Nein! Nein! Nein! Mint abban a filmben, melyik is volt az. Mondjad már!
Zsolnai felállt, és imbolyogva szózatot intézett társaihoz:
– Uraim, tudom mi kell nekünk! – miközben ezt mondta hamisan mosolygott, látszott rajta, hogy legszívesebben felrobbanna a nevetéstől. – Itt az ideje, hogy elvonuljunk. Ahogy egy klasszikus írja, alunni hínak, a picsába, szellemóra van. Ja nem éjfelet ütött a vasnyelvű óra, alunni hínak a picsába. Ki-ki térjen nyugovóra tehát…
– Babáink oldalán – röfögött bele egyikük, mire a többiből is kibuggyant a röhögés.
Miután a belük kifordult a nevetéstől, Zsolnai újra átvette a szót:
– Igen, igen. Szóval mindjárt felhívjuk a portást. És megkérdezzük, a privát szobákat előkészítették-e már?
Ő pedig arra gondolt részegségében: ide nekem Glasgow-t, ha az öregnek jár nekem is. Eszébe jutott a piros ruhás nő. És mintha elvágták volna emlékei fonalát.

Éjszaka ismét megjelent a bárány. Elmúlt két óra, tehát lassan kinyílt az oldalsó ajtó és előbújt a bárány. Szinte világított a sötétben, léptei puhán estek a szőnyegre, mintha lebegne. Ráérősen a szoba közepére kocogott és egyenesen a férfi szemébe nézett. Aztán lesunyította fejét és az ágy mellé telepedett. Mit akarsz mondani te bárány? Kérdezte őt. Lehajolt hozzá, hogy jobban hallja. Szembogara lassan fölkúszott a fehérjén. Belebámult az férfi kék szemébe, és ő megértette, hogy a bárány szeme emberi szem. Az állat lassan méltóságteljesen fölemelkedett és a fülébe súgta a mondatot.
– Tudom már – nyögte. Fölült az ágyon, körülnézett, aztán elernyesztette tagjait. Az ágynemű összegyűrődött körülötte.
Gondolt egyet, és oldalt lenyúlt az éjjeliszekrény fiókjáért. Nem találta az éjjeliszekrényt, pedig emlékei szerint ott kellett lennie. Eszébe jutott, hogy nem otthon aludt. Éjjeliszekrény helyett forgótáras pisztolyt talált a földön és vagy fél tucat töltényt. A pisztoly zsírfoltos, régi darab volt. Halvány árnyék cikázott a padlón. Felnézve látta, hogy a félig leszakadt szúnyoghálót repteti a szél.
Oldalt kinyílt az ajtó, ez megint emlékeztette valamire. Egy nő lépett be az ajtón. Huszonvalahány lehet, gondolta elsőre. Férfira méretezett fehér ing volt rajta, lábán hosszú bőrcsizma.
– Egyél – egy tálat rakott elé. Hús volt rajta meg krumplipüré. Egy darabig nézte a tálat, úgy érezte magát, mint a börtönben, ahol lehúzott négy hosszú évet. Koszt, kiszolgálás, és az a merev, szar érzés minden reggel. Beleharapott a húsba. Furcsa íze volt.
– Báránysült – mosolygott a nő a falitükörből, mintha csak kitalálta volna a gondolatait. Előbb a száját rúzsozta pirosra, aztán fésülködött. Jól állt neki a rúzs. Hosszan és körülményesen húzta le a fésűt a haján.
– Megint rosszat álmodtál – kacsintott rá a nő. Basszus, gondolta, ez tényleg turkál a gondolataimban.
– I-Igen – bizonytalankodott, miközben lenyelt egy félig megrágott húsdarabot. – Azt álmodtam, hogy másvalaki vagyok, és valami Monostor nevű helyen élek. Van egy cigid?
A nő megrázta fejét.
– Na és, ki voltál álmodban?
– Nem tudom… valami seggfej. Egy Monostor nevű helyen éltem.
– Nagyszerű – mondta a nő epésen. – Már csak azt kell eldöntened, amiről este beszéltünk.
– Miről is?
– Ne baromkodj, nem érünk rá! – letette a fésűt és megfordult. – Hogy tetszem?
– Erről beszéltünk?
– Hülye – a nő lehuppant az ágyra. Bizalmasra váltott. – Gyorsan kell lépnünk, az öreg ma hagyja el az országot – a nő áthajolt rajta, lenyúlt a fegyverért – Remélem van már terved idebent – és a férfi homlokához nyomta a pisztoly csövét.

Advertisements

2 hozzászólás to “Galló Gergely: Egy férfi báránnyal álmodott”

  1. Dominika november 12, 2013 - 20:07 #

    Túl hosszú! Ha nem szeretnéd megvágni a hosszú leírásokat, akkor rakd fel inkább két részletben a novellát, mert egyszerre végigolvasni embert próbáló.

    • DuplaG november 12, 2013 - 20:45 #

      Vannak ilyen novellák is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: