Galló Gergely: Beugrottál!

6 Sze

Mit csinálsz te azzal a tűvel és cérnával?” Kérdezte a hang. A krapek remegő hangon felelt: „Összeillesztem az iratokat.” „És tudod, hogyan illeszd össze őket?” Tudakolta a hang. „Olyan sorrendben illesztem össze őket, ahogy nekem tetszik.”

Nyár volt. Már két hete keresték az eltűnt lányt. Gyöngyvérnek hívták. Fiatal, csinos, mindenkivel kedves és mindig mosolygós teremtés volt. Monostor több ezer különálló darabbá formálta a sztorit. Ahány száj, annyi vélemény. A lány fényes nappal tűnt el otthonról, és ez még jelenthetne bármit, de a szomszédok egy fehér Toyota furgont láttak elhajtani. Hogy mindez mennyire hiteles, az más kérdés – jó szemük volt, annyi szent -, a lényeg, hogy képzeljünk el egy szakadt tragacsot platóján pótkerékkel meg egy régi, faburkolatú tévével, amit háló borít. Így írták le azt a furgont és így került a képbe az ifjabbik Molnár János is. Molnár harmincas éveinek közepén járt, olajfoltos overallban járt-kelt, mert autószerelő műhelye volt a Dózsa György utcában. Felesége folyton a tévét bámulta és hallott a fehér furgonról. Megemlíti férjének az egyik ebédnél, mire ifj. Molnárnak beugrik valami. Egy emlék… Ja, hát persze: járt nála egy ember fehér furgonnal, a lyukas olajvezetéket kellett megjavítania. Még a nevére is emlékezett: Halász Előd, így hívták. És mint minden név, úgy a Halász Elődé is magán viselte a szóbeszéd másod-harmadkezű igazságait: egyszer már ült, talán pont szexuális zaklatásért, mindenesetre volt egy profilja a fickónak, és a rendőrségnek ennyi elég is, hogy begyűjtsek őt. Halász Előd Monostor-felső határában lakott, arrafelé pedig mint tudjuk, rumlis az élet. Az utolsó házak közt találunk bedőlt oldalú vályogviskót, olyan kerítés nélkülit ugatós kutyákkal. Halász Előd takaros, erkélyes házban lakott, a kertje viszont úgy festett, mint, egy kényszeres szemétgyűjtőé; telis-tele évtizedek rozsdás kacatjaival. De a legfontosabb, hogy ott állt a ház mellett a fehér furgon. Úgy ahogy azt leírták: platóján pótkerék és hálóval letakart tévé. A nyomozók többször csöngettek, hiába, majd a szomszédoknál érdeklődtek. Sikerült is találniuk egy kisöreg bácsit, kis, öreg házában, aki elmondta, hogy a szomszédot nem látta elmenni. A nyomozók megköszönték az útmutatást és házkutatásit kértek. Míg vártak, az öreg folytatta. Halász úr manapság fát szokott lopni, meséli, amióta munka és asszony nélkül maradt. Az asszony akkor hagyta el, amikor börtönbüntetését töltötte. És mi volt Előd történetének vége? Hát elmondom nektek: megérkezett a parancs, a nyomozók leverték a lakatot – a kaput csak egy biciklilakat tartotta – és bementek a házba. Odabent bűz fogadta őket. A hálószobában meglátták Elődöt ágya szélén heverni, legyek és piásüvegek társaságában. Halász Előd kinyírta magát alkohollal… Megtalálták nála a lány cuccait, de a lányt nem. Meghalt mielőtt kiszedhették volna belőle. Itt a vége.


A társaság csendben hallgatta az előadást, még a zenegép is elhallgatott a kedvéért. Miután végzett, néma csönd lett. Mindenki műsként reagált a történetre. Dani megigazította kockás ingének gallérját, mintha azt akarná jelezni: ez egy baromság. Andi egykedvűen nyomta el cigarettáját. Egyedül Editnek maradt tátva a szája:
– És mi lett a lánnyal, azzal Gyöngyvérrel? – kérdezte.
Csaba a beavatottak fölényével és magabiztosságával dőlt hátra.
– Ki tudja?
– El ne hidd neki – Tamás jött vissza a pulttól, mindkét keze tele sörösüvegekkel. Lovaglóülésben maga alá húzta székét. – A fele sem igaz, amit Csabi mond, még hogy Halász Előd, ilyen nevet csak egy idióta találhat ki – ököllel enyhén megütötte Csaba karját és Editre kacsintott. A lány fülig húzta a száját és elpirult zavarában.
– Ez igaz, esküszöm, hogy igaz – Csaba bal kezét fölemelte, a jobbat a szívére, ahogy eskütételnél szokás. – Így történt, kérdezzetek meg bárkit.
– Nekem nem rémlik, pedig én is itt élek – mondta Dani tudálékosan. – Egyszer mintha tényleg elraboltak volna egy lányt, de… miért csak az ifjabbik Molnárnak jutott eszébe, hogy látta a furgont? Ha az öreg tudta, mikor jön-megy az ürge, nyilván azt is tudnia kellett, milyen autóval közlekedik. Manapság mindenki eléggé jól informált. Főleg egy nyugdíjas, akinek az egyetlen kapcsolata a külvilággal a tévé. Ezzel azt akarom mondani, hogy sántít a dolog.
Csabát ez sem tudta kizökkenteni:
– Te alsón laksz, ezt te nem értheted, ezt csak a felsőn lakók értik. Igaz Dízel?
– Hát ifjabbik Molnár tényleg létezik – mondta Tamás szemét a plafonra függesztve, aztán gurgulázó nevetést hallatott. – A Golfom most is ott van nála. De belekeverni egy ilyen marhaságba? Ez is csak a te fejedből pattanhatott ki Csabikám – aztán a mesemondó vállára tette a kezét. – Igyad inkább a söröd.
Az asztalon vagy’ egy tucat üres sörösüveg, meg néhány feles pohár. Andi meggyújtott egy Davidoffot, és keresztbe tette a lábát.
– Én elhittem – mondta Edit.
– Köszönöm – hajolt meg előtte Csaba.
Tamás a lányra nézett:
– Mert naiv vagy… – mondta elnézően, de mondatát Dani fejezte be: – …és még nem ismered Csabit, az igazi Habi-Csabit. A suliban állandóan lódított, egyszer intőt is kapott a meséi miatt. De nem a bizonyítványát magyarázta, vagy ilyesmi, egyszerűen csak el akarta hitetni az egyik tanárral, hogy az iskola pincéjében szellemek laknak. Nyolcadikban történet, ha jól emlékszem. Magyart tanított a csávó, hogy is hívták? Nem emlékszem, valami Nagyváradról ideszakadt figura volt. Ez a született hazudozó meg azt mondta neki, hogy a pincében lakik egy szellem. Az fojtotta meg a régi takarítónőt…
Edit az említett hazudozóra nézett. Csaba lebegni látszott saját legendáriumát hallgatva.
– És nem ölték meg a takarítónőt? – hitetlenkedett Edit.
– Nem, nem ölték meg, nem is volt olyan, hogy régi takarítónő. Ő találta ki. Ő ott az asztal végén – Dani Csabára mutatott. – Mi már alig vártuk a sztori végét, alig bírtuk ki röhögés nélkül. A tanár először persze hülye poénnak fogta fel, ezért Csaba hosszan és részletesen mesélte. És egy ponton túl az a fajfej meg is tört. Olyan hülye képet vágott, mint akit az étteremben kiszolgálás helyett tarkón vágnak, és nem érti miért? Eddig Csabi még nem kapott volna intőt. Az intőt azért kapta, mert lódítás után beugatott a fafejnek, ahogy mindig is teszi: „Hehe, Beugrottál!” Csak így, helyből letegezte a tagot. Szóval most is várom, mikor fog előállni a „beugrottunk” szöveggel.
Mindenki Csabára nézett, aki a szemek vallató kereszttüzében is megőrizte hidegvérét:
– Most nem lesz ilyen, mert ez színigaz volt…
– Baromság – jegyezte meg Tamás kissé elbambulva.
– Oké Dízel, támadt egy ötletem.
– Tamás fölkapta a fejét:
– Igen?! Mondtam már, hogy ne hívj így.
– Oké, de ha részeg vagyok mindig így hívlak.
– Nem is tudtam, hogy részeg vagy.
– Tegyük próbára a mesét. Ha győzök, egész éjjel csesztethetsz, ha én nyerek, hívhatlak Dízelnek, oké?
– Miért hívod Dízelnek – kérdezte Edit.
– Hosszú történet – Tamás a lányra villantotta acélkék szemeit. – Hosszú, nagyon hosszú, és unalmas történet.
Csaba hátrafordult:
– Hé Kairó! – kiabált a csaposnak.
A csapos az asztalok körül sertepertélt. Nagydarab, kopasz fickó volt, vörösesbarna bajusszal.
– Mindjárt éjfél, lassan záróra gyerekek – dörmögte. – Igyatok és lehet hazamenni.
– Nem rendelni akarok – szabadkozott Csaba. – Egy vitás ügyben kellene igazságot tenned.
Holtfáradt King Kong-ként vonszolta magát Kairó az asztalukhoz, majd megállt közvetlenül Csaba mögött.
– Mi az! – mennydörögte. Csaba összerezzent a fülébe villámló hangoktól.
– Figyelj Kairó – kezdett bele Csaba. – Emlékszel te arra az eltűnt lányra? Tudod, akit furgonnal raboltak el a környéken. Meg a tettesre, a neve Halász Előd. Ugye emlékszel rájuk.
– Persze, Előd jó barátom, holnap találkozhattok is vele. Hoz egy új hűtőt. Amúgy fingom sincs kiről van szó!
Általános nevetés. Egyedül Csaba mérgelődött:
– Hahaha, erőltesd meg magad egy kicsit.
– Kairó megvakarta bajuszát. Barna szembogarát forgatta a fehérjében, mint aki erősen gondolkodik, majd arca kitisztult a felismeréstől:
– Nem.
Tamás az asztalra csapott, az üvegek csörömpölve énekeltek.
– Egész éjjel csesztetni foglak – nevetett fel kárörvendve. – Miért nem pénzbe fogadtam?
– Várj még – Csaba hangja kissé megremegett, mint aki nyelve hegyén érzi a vereség ízét. – Várd ki a végét – Kairóhoz fordult. – Szóval nem emlékszel? Gyöngyvérnek hívták a lányt. Fehér furgon, pár éve történt.
Kairó megint a bajuszával bíbelődött, mielőtt válaszolt volna.
– Most, hogy említed, emlékszem valamire, mintha tényleg lett volna ilyen. Igen, igen az ifjabbik Molnár tette a bejelentést.
Végignézett a társaságon. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Utolsónak Csaba arcára tévedt tekintete, a fiú szemei ragyogtak, és mintha ültében centiket emelkedett volna. Csaba tágra nyílt szemekkel csüngött a nagydarab csapos ajkán. Az ajkak szétnyíltak. Kairó elővillantotta arannyal kiegészített fogsorát. Torkából huszonöt dohányzással töltött év hörgős nevetése tört fel:
– Beugrottál!
Csaba izgalomtól megfeszült teste leverten hanyatlott vissza. Pár centit mintha összébb is ment volna.
– Francba – morogta maga elé.
– Ne búsulj kölyök – vigyorgott Kairó és cinkosan a többiekre kacsintott. – Bárkivel megeshet.
– Na ezzel megvolnánk – Tamás, mint egy jól végzett munka után, összecsapta tenyerét és tarkóján összekulcsolt kézzel hátradőlt.
– Tíz perc gyerekek és zárok, úgy igyátok a piátokat – Kairó elindult a pult felé. Tamás félúton utánakiáltott.
– Kairó!
A csapos válla felett nézett vissza.
– Mit akarsz? Kell egy cigi vagy mi van…
– Aha.
– Én már nem árulok cigit testvér – Kairót különös élvezettel töltötte el, hogy megszívathatja a srácokat.
– Ne baszakodj Kairó – kérlelte Tamás. – Adj egy szálat.
A csapos előkotort a zsebéből egy gyűrött zöld csomagot, mire Tamásnak felcsillant a szeme.
– Kösz – kihúzott egy szálat a csomagból. – Hé, te még mindig ezt a szar Kentaurt szívod?
Majd a többiekhez:
– Akkor lépünk? – és cinkosan Csabára kacsintott.

Éjfélkor leléptek a Kairóból. Péntek este volt, de a szokottnál csendesebb. Dani bejelentette, hogy hazamegy, mire Csaba lepapucsozta. Alighogy kiléptek a kocsmából máris visszanyerte hangját. Dani távozását bolyongás követte Monsotor-felső üres utcáin. Tamás gyöngéden átkarolta Editet. A vékony, madárcsontú lány úgy érezte, mintha egy medve rakta volna rá a mancsát. Jól esett neki. Csaba és Andi egy játszótér mellett várta be őket. A pár nevetgélve sétált bele az utcai lámpa fényébe. Egy üveg Hárslevelű fogadta őket, amit Csaba a táskája mélyéről halászott elő. Annyi esze persze nem volt, hogy bornyitót is hozzon, így kulcsával nyomta le a parafát az üveg nyakán. Andit kivéve mind meghúzták a bort. Két kör után folytatták útjukat. Csaba még egy kísérletet tett a borral, amit Andi újfent elutasított, a fiú pedig nem próbálkozott többet.
– Oké, hova megyünk? – törte meg a csendet Andi, mert már negyed órája nem beszéltek. – Most már igazán elárulhatod – Csaba azonban nem árulta el. – Áruld már el – odalépett Csaba mellé és belekarolt. – Súgd a fülembe.
Csaba reakciója ennyi volt: Hehe! Na jó, ennél kicsit több, mert odafordult a mellettük lépkedő Tamáshoz és megkérdezte:
– Hova is megyünk Dízel?
Tamás szintén vigyorgott:
– Neked kéne tudnod
– Nem is tudjátok, hova megyünk – bosszankodott Edit. – Fáradt vagyok. Te tudtál erről? – nyakát nyújtogatva Andit kereste.
A lány vállat vont:
– Azt hittem kocsmázni fogunk. Ha tudom, hogy ezek olcsó szoknyavadászok, el sem jövök. Hova a francba megyünk srácok, de tényleg?
A srácok azonban mélyen hallgattak. Elérték az utca végét. Monostor határában voltak. Eltűntek a házak, a közvilágítás, a környéket behálózó utak esti háttérzaja, és helyüket átadták a sötéten hullámzó kukoricaföldeknek. Edit megrezzent a hirtelen rajtuk ütő hideg széltől. Tamás szorosabban magához vonta a lányt.
– Oda megyünk! – lelkesült fel Csaba – Nézzétek!
Egy romos házra mutatott, amely magányosan állt a kukoricaföld hátárán. Düledező romhalmaznak látszott, egyáltalán nem kísértetház.
– Ide hoztál minket? – Andi nem csekély undorral fordult alkalmi vezetőjükhöz. – Ennél még a resti is jobb ötlet.
Csaba nem szólt semmit.
– Ez egy sufni – folytatta Andi. – Ide hoztál minket, komolyan? Ebbe be nem teszem a lábam. Ki tudja milyen koszos belülről.
– Nekem se tetszik – jegyezte meg Edit.
– Majd tetszik, ha ezt meghúzod – Csaba türelmetlenül tolta elé a Hárslevelűt. Edit két kézzel markolva döntött magába pár kortyot.
A fiúk öles léptekkel elindultak a ház felé, szinte szárnyakat kaptak. Tamás pár lépés után visszafordult:
– Nem vészes lányok, gyertek, én már jártam itt. Nem vészes.
– Szép – kiáltott rájuk Andi, de a két fiú már csak két távolodó folt volt. A következő pillanatban együtt vesztek el a ház kontúrjaiban. – Bekaphatjátok – ez már csak maga elé mormogta. – Aztán találkozunk a kukorica gyermekeivel, akkor mit csináltok?! Hagyjuk itt őket a fenébe.
Edit majdnem orra esett, Andi utána kapott:
– Megvagy! Gyere, fogom a kezed.
– Jól vagyok kösz – nevetett Edit. – Fura ötletei vannak ennek a Csabinak.
– Hát ja, a monostori hárslevelűs mészáros.
A két lány ráérős léptekkel gázolt a ház felé, lábuk alatt surrogott a gaz.
– Csodálkoztam, hogy eljöttél – mondta Edit. – Ha jól tudom van pasid.
Andi nem egyből válaszolt:
– Igen. De ő tudja mi a helyzet és Tomi barátja. Ha nem nyaralna, biztos ide is eljön. Ő visszafogta volna ezt a két eszelőst.
Edit folytatta a kérdezősködést:
– És mióta ismered őt?
– Mármint Dávidot?
– Kit?
– Dávid, a barátom.
– Ja, nem, Tomit, ő hívott nem?
– Két éve. Egy gimnáziumba járunk.
– És mi a véleményed róla, szerintem jó pasi.
Andi nevetett:
– Hát, Dávid és ő jóban vannak.
Elérték a ház valamikori bejáratát és elhallgattak. Némi hezitálás után beléptek a sötétbe. A két lány soha többé nem beszélt egymással.
– Én mindjárt haza megyek – tiltakozott Andi -, ne szórakozzatok velem.
Egy magas alak termett előttük. Mindketten összerezzentek. A magas alak Tamás hangján szólalt meg:
– Vigyázzatok, hová léptek, tele van szilánkokkal. Gyertek erre.
Bevezette a lányokat egy tágas szobába. Mobiljával világított, hátha talál valamit amire ráülhetnek, de a sarokba hányt matracon kívül semmi ilyen nem volt.
– Én mindjárt hazamegyek – Andi egyre hangosabban mondta, hogy szar ötlet volt idejönni. – Ezt jól kitaláltátok! Szar ötlet volt!
Alighogy ezt kimondta valahonnan a házból irtózatos csattanás hallatszott.
– Nyugi ez csak én voltam – Csaba fojtott hangja. – Azt ismeritek, amikor a gyerek karóval leszúrja a saját apját, mert azt hiszi róla, hogy vámpír?
– Nem, de gyere vissza – türelmetlenkedett Tamás. Hangja tompa puffanásként verődött vissza a zömök falakról.
– És ismeritek a srác történetét, aki elment a barátaival focizni, és eltűnt?
– Persze, Mindent lát a kukoricamező. Gyere vissza, mert bort akarok – és halkan hozzátette. – A franc essen beléd.
– Jesszusom, mintha viccet mesélne – jegyezte meg Andi.
– Nekem egyre jobban tetszik – mondta Edit végigtekintve a helyiségen. – Olyan kísérteties – és követte Tamást. Kiültek az ablakba.
Andi arca egy pillanatra felvillant, amikor rágyújtott egy cigarettára. Aztán már csak egy kis parázsló pont volt a sötét szobában. A parázsló pont imbolyogva táncolt a levegőben, mint egy szentjánosbogár. Törmelékek recsegtek a lábai alatt.
– Újabban sokat szívsz – jegyezte meg Tamás. – Adsz tüzet?
Tamás is rágyújtott a Kentaurra. Telefonja rockzenét bömbölt.
– Tudjátok mi volt ez a hely korábban? – hallgatásukból ítélve arra gondolt, a lányok tűkön ülnek, hogy végre megtudják. Tamás hangjában gyermeki hévvel folytatta: – Drogtanya volt. Van itt minden, vigyázzatok, hová léptek.
– Fasza – mondta Andi. – Ha rossz helyre nyúlok, még az AIDS-et is elkaphatom. Milyen romantikus!
– Tényleg drogtanya volt? – csodálkozott Edit.
I kissed a ghoul, and I like it – énekelte a telefon.
Tamás folytatta:
– Gondolom el tudjátok képzelni, milyen lehetett. Csúcsidőben, olyan öt-hat évvel ezelőtt, esténként több társaság is megfordult erre, beszúrták magukat, beszívtak, ilyesmi. De nem zavarták egymást, zenét hallgattak, lazultak, elvoltak. Aztán elkezdték figyelni. A rendőrség razziázott, meg ilyenek. Akkoriban zárták be az Albánt és a Blackjacket is. A fiatalok drogfogyasztására mentek rá, vagy mi.
– Na ne – a parázs megállt egy helyben. – Azt ne mond, hogy narkós voltál.
– Ismertem egy srácot, egy volt focistát – mondta Tamás. – Menyétnek hívták. Nem volt sokkal idősebb tőlem, de már akkor olyan volt a képe, mint az országút. Kibaszták a csapatból, a helyi csapatból. Csabi! Emlékszel te a Menyétre?
Csabi nem válaszolt…
– Miért? – kérdezte Edit. – Miért rúgták ki a csapatból?
– Valami fogadási ügy miatt, de nem ez a lényeg. Ő mesélt egyszer egy tagról, aki hét országra szólót flesselt. A sztori a következő…
– Már te is kezded – vágott a szavába Andi. – Azt hittem, hogy Csabi a dilinyós, de már te is kezded…
– Hé, várj – folytatta Tamás. – Szóval a kölyök, mert egy fiatal krapekról beszélünk. Egyik délután, amikor senki az égvilágon nem volt itt, benyomott valami anyagot, amiről nem tudják, hogy mi volt…
– Ebben a pillanatban Edit úgy érezte valami mocorog az ablak alatt. Éppen alatta, az elszáradt cserjében. A pillanat tört részében a következők történtek: Edit reflexből lenézett, és látta, hogy egy csontos kéz feszül a karjára, ettől elsikoltotta magát és majdnem a plafonig ugrott. Az ablakon egy sötét alak nézett be:
– Na mi az?! – mondta a sötét alak. – Beugrottál?
– Hülye fasz – a lány fölkapott valamit a padlóról és az ablaknak hajította, de Csaba még az utolsó pillanatban nevetve elhajolt az útjából. Aztán Tamás próbálkozott, kihajolt és megpróbálta az ingénél fogva visszarántani, de nem tudott fogást találni rajta. Csaba vihogó hangja gyorsan távolodott, majd beleveszett a kukoricaföldek mindent átható zúgásába.
– Szar poén volt – kiáltott utána Tamás. – Inkább hozd a bort, ne legyél gyökér!
A parázs egyszer csak a földre pottyant és eltűnt.
– Komolyan, ez egy barom – jegyezte meg Andi. – Nem százas a csávó, ha iszik.
– Most meg hová ment? – Tamás kihajolt és szétnézett, de a ház mögött csak a kukorica sötét tömegét látta. Aztán Edit felé fordult. – Te jól vagy?
– Majdnem kiugrott a szívem – szipogta Edit, de rögtön összeszedte magát és nevetgélt. – De amúgy jól, kösz.
– Gyere ülj vissza az ablakba – a lány engedelmeskedett. – Hol is tartottam? A srác belőtte magát és hallucinálni kezdett. Menyét úgy mesélte, hogy először csak happy érzés fogta el, hogy tök jól van meg minden, a világ rendben van körülötte. Csak ült és flesselt – Tamás egy pillanatra abbahgyta. – Jöhetne már azzal a borral.
– Tessék – mondta Andi.
– Mi?
– Itt a bor, itt van nálam.
– Nálad volt? – csodálkozott Tamás. – Eddig miért nem mondtad?
– Nem tudom, nem emlékeztem, hogy nálam van. Nem is ittam belőle. Nem szeretem a bort. Lehet, hogy az előbb adta be az az ütődött.
Andi odalépett az ablakhoz és előrenyújtott valami hosszúkásat, Tamás bizonytalanul nyúlt a tárgy után. A Hárslevelű volt az.
– Hát ez különös – mondta.
– Különös – mondta Edit.
She’s running fast and free child of the night – énekelte a telefon.
– Lehet, hogy akkor adta be, amikor benézett – találgatott Andi, de a hangja érezhetően remegett. – Majd megkérdezzük tőle, ha előkerül.
– Egy ideig nem fog – mondta Tamás. – Szerintem a következő hülyeségén töri a fejét. Hol találtad, a földön?
– Nem, itt volt a kezemben, de gyorsan történetek a dolgok. Az is lehet, hogy Editnek adta, miközben megijesztette.
– Nekem? – értetlenkedett Edit.
– Kizárt – mondta Tamás. – Olyat ugrott, hogy… nem az kizárt…
– Egyre bizarrabb az egész – jeltette ki Andi. – Ezt jól kitaláltátok, ha nem paráznék attól, hogy Csabi kint ólálkodik, elindulnék haza.
– Ezt mégis hogy tervezted – kérdezte Tamás. – Már semmi sem jár.
– Busz, autóstopp, valahogy csak be tudok menni Pestre.
Tamás mintha a fejét rázta volna.
– Inkább folytatom. Ne vegyünk róla tudomást, akkor abbahagyja. – meghúzta a bort és továbbadta Editnek. Cuppogott párat és folytatta a mesét. – Ott tartottam, hogy emberünk benyomott és egészen elvolt magával. A világ egyszerre tágult és szűkült össze. Menyét úgy mesélte, hogy a krapek mintha nagylátószögű lencsén át nézte volna a dolgokat. Itt ült, vagyis nem itt, hanem ott a sarokban, azon a matracon, és magányosan élvezkedett. És ekkor valaki belépett a szobába. Megzavarva a krapek táguló univerzumos élményét. „Hé, mondta neki, megzavartad az élményemet, haver!” A másik, egy jól öltözött figura, egy lenyalt hajú biztosítási ügynök, csak bámulta őt. Fura szemei voltak, rezzenéstelen szemei, nem is pislogott, semmi. És e mellé az arcra plasztikázott mosoly. Úgy képzeljétek. Inkább grimasznak nevezném, nem mosolynak. Hátborzongató, mi? A krapek nem volt túl boldog a másik láttán, pláne úgy nem, hogy vagy’ öt percig farkasszemet kellett néznie a taggal. De az nem tágított. Hiába próbálkozott mással is – „Hé haver, mi a faszt bámulsz!” – az nem reagált. Aztán az történt, hogy a krapek hangokat hallott, mintha a falakból jött volna a hang. De ő tudta, hogy ez a biztosítós tag az. Anélkül kommunikált vele, hogy a száját kinyitotta volna. És aztán a hang azt mondta neki: „Itt van egy lejárat a végső dolgok felé.” A biztosítós fölemelte a kezét és nagy zajjal felnyílt egy csapóajtó a padlóról. Értitek! Magától! Egy csapóajtó, ami addig nem volt ott. Andi te talán éppen rajta állsz – a surrogó hangokból ítélve Andi arrébb lépett. – Ne vedd komolyan, ez csak egy kábszeres hallucináció. De folytatom. A biztosítós lassan megfordult és elindult lefelé, félúton még visszanézett, azzal az undorító mosolyával, hogy megbizonyosodjon a krapek felől. A krapek csak ült a matracon bénultan. És aztán a biztosítós folytatta útját lefelé, a krapek meg ottmaradt egyedül. Nem tudta mi tévő legyen, végül feltápászkodott és követte az ügynököt a mélybe. Szűk csigalépcső vezetett lefelé. A hang egyfolytában magyarázott: „Van akinek ez az út ezer évig tart, de te a megfelelő drogot választottad barátom.” Meg ilyenek. Leérkezve a krapeket pánik fogta el, ugyanis a lába alatt tátongó mélység volt. Értitek, a csigalépcső a semmibe nyílt, mintha egy nagy sötét barlang lett volna alattuk. Az ügynök elkapta a krapek karját. „Gyere – mondta a hang. – Itt máshogy működnek a dolgok.” Azzal a derék biztosítós fogta és kirángatta a krapeket a semmibe. Az meg azt hitte lezuhan, de tényleg máshogy működtek a dolgok. A fent volt lent, a lent pedig fent. Tehát a plafonon voltak, mintha az lenne a padló. Elképesztő mi? Mintha kifordították volna a világot. Innen nézve a lejárat szintén egy csapóajtóba vezet. „Kétoldalú csapóajtó? Nem is rossz” Jegyezte meg a krapek. Kellett egy kis idő, hogy megszokja ezt a dolgot és a lent újra lent legyen, a fent pedig fent. Az ügynök továbbvezette folyosókon és termeken át. Egyszerre valami irattárszerűségben találták magukat. Padlótól plafonig irathegyek tornyoztak szerteszét, mint a cseppkövek. Rohadt hosszú, több emberöltőnyi rendszerezetlen tudásanyag vagy mi. A krapek először azt képzelte a szoba belátható, de kiderült, hogy nem. Az irathalmok és tornyok zegzugos folyosókat alkottak, végestelen véges folyosókat. „A munkád az lesz – mondta a hang. – Hogy megtaláld és rendszerezd az elveszett iratokat.” Semmi egyéb útmutatás, csak: elveszett iratok. És aztán nekilátott. Krapekunk nem találkozott senki mással az irattárban, az időről időre felbukkanó ügynökön kívül, aki csendben sétálgatott a sorok között. Mindeközben ez a szerencsétlen lapátszám szórta a papírokat egy talicskába, és horda őket egyik helyről a másikra. Hogy ennek mi értelme volt, arra nem emlékezett. Emlékezett viszont, hogy az ügynök egyszer megjelent előtte könyvet bújva, és állandó társa a hang azt mondta: „Egyszer leszek komor életemben, csak egyetlen egyszer.” Aztán emlékezett arra is, hogy az ügynök lázasan keresett valamit, a hang meg szinkronizálta: „Meg kell találnom az iratok elveszett sorrendjét, hogy megtaláljam magam az iratok között.” Innentől fogva a krapek munkája is valamiféle énkeresés lett, kezdett úgy gondolkodni, mint az ügynök és hű társa a hang. „Meg kell találnom magam egy bizonyos textúrában, a dolgoknak csak úgy lesz értelmük, úgy értem, a végső dolgoknak.” De a krapek beleőrült az iratok pakolásába. Talált cérnát és tűt és elkezdte az iratokat egymáshoz hímezni. Az ügynök, mint az árnyék mögé settenkedett és a vállára tette a kezét. Ettől majd’ összeszarta magát a krapek, úgy megijedt. „Mit csinálsz te azzal a tűvel és cérnával?” Kérdezte a hang. A krapek remegő hangon felelt: „Összeillesztem az iratokat.” „És tudod, hogyan illeszd össze őket?” Tudakolta a hang. „Nem. Olyan sorrendben illesztem össze őket, ahogy nekem tetszik.” Felelt a krapek, mire a hang följebb kapcsolt: „Akkor minek csinálod?!” A krapek nyugodtan válaszolt neki: „Mert baromi ideges vagyok…”
Itt vége szakadt a történetnek. A lányok dermedten figyelték az ablakban ülő mozdulatlan alakot. Edit nyelt egyet:
– Tomi – suttogta rekedtbe forduló hangon. – Jól vagy?
Egy ideig csak a kinti zúgás hallatszott, ahogy a kukorica hullámzott a szél alatt, aztán Tamás nevetni kezdett, egyre hangosabban.
– Beugrottunk, tudjuk – mondta Andi közömbösen. – Hahaha, vicces, kurva vicces.
– Nem – nevetett a fiú. – Nem ez a vicces… én nem a Tomi vagyok, hanem a Csabi!
Mielőtt a lányok bármit is tehettek volna, Csabi, vagy aki annak mondta magát, röhögve feldobta a Hárslevelűt. Az megpördült, némi maradék kiömlött belőle. Csabi röptében, a nyakánál fogva megragadta a borosüveget. Ezzel egy időben leugrott az ablakból és a szoba közepére vetette magát. De már nem röhögött egyáltalán.

 Nyár volt. Egy lány rohant ki a földútra. A lány hisztérikusan kapálózott. Az utolsó pillanatban elrántotta a kormányt és behajtott a kukoricásba.
– A francba, a francba – dünnyögte kormányba kapaszkodva. Hátranézett a tükörben. A lány ott feküdt az úton mozdulatlanul. Pánik lett rajta úrrá, nem tudta, elütötte-e, hogy a lány halott-e? Kikászálódott a kocsiból és lassan elindult a mozdulatlan test felé. Azon gondolkozott, vajon volt-e csattanás, de nem emlékezett rá. Lehet, hogy a végzetes másodpercben kihagyott az agya. Lehajolt a lányhoz, sután előrenyújtotta kezét, maga sem tudta miért. Ösztönös mozdulat volt, olyan, mint amikor a kisgyerek döglött állatot piszkál egy bottal. Nyelt egy szárazat.
– Kislány, hé kislány – suttogta. – Jól vagy?
A lány megmozdult, egész testén végigfutó remegés öntötte el. Majd lassan fölnézett rá. És a szeme csupa vér volt, hosszú vérbarázdák szántották végig az arcát minden irányban.
– Megvakultam – mondta a lány monoton hangon, mint aki nincs a tudatánál. – Megvakultam.
– Sss – csitította az ember és felsegítette. – Tudsz járni, hé, tudsz járni?
De az egyre csak azt ismételgette, hogy megvakult, hogy nem lát semmit, tehát megvakult. Halász Előd megítélése szerint a lány sokkot kapott. Azt nem tudta, hogy mitől lett ilyen az arca, sem azt, hogy miért rohangál éjnek évadján a földúton. Ruhája meg volt tépve, a kukoricáson keresztül rohanhatott valami elől. Talán egy perverz üldözte. Beültette fehér Toyota furgonjába, gondosan lesöpörve a sok kacatot az anyósülésről. Kifarolt a földútra, és a kórháznak vette az irányt. Sosem derült ki, mi történt a lánnyal azon az éjszakán. Nem emlékezett semmire, még a nevére sem. A lány másnapra megőszült és a falat kapargálta. Miután a körme eltűnt, a húsa következett. Aztán papír galacsinokat gyúrt és kizárólag azokat ette, semmi mást. Itt a vége.
A társaság csendben hallgatta a történetet, még a zenegép is elhallgatott. Miután végeztem, néma csönd lett. Mindenki máshogy reagált. Péter megigazította kockás ingének gallérját, mintha azt akarná jelezni: ez egy baromság. Barbi egykedvűen nyomta el cigarettáját. Egyedül Gyöngyvérnek maradt tátva a szája. Dízel mindkét keze tele sörösüvegekkel, a pulttól jött vissza. Le sem ült, állva itta a sörét. Gyöngyvérre nézett, s a lány ábrázatát látva, elnézően mosolygott:
– Ugyan már, el ne hidd neki. Alf nagymestere a beugratásnak. Most jön a kedvenc része, az, hogy Beugrottál!
Kairó szólt a pult mögül:
– Fiúk, lányok mindjárt záróra. Igyátok meg és menjetek haza.
– Oké – mondta Dízel. – Rendben, megisszuk és megyünk. Részemről ennyi elég volt mára – ezt már nekünk mondta. – Petikém eléred még a hévet?
– Hú, ezt el is felejtettem. Kösz, hogy szóltál. Ha most azonnal elindulok, még elérem.
És felém fordult olyan kioktató fejjel. Nem mondott semmit, csak a fejét rázta. Persze erre mit mondhattam volna? Bárgyún vigyorogtam.

 VÉGE

Reklámok

3 hozzászólás to “Galló Gergely: Beugrottál!”

  1. Dominika november 10, 2013 - 21:33 #

    Észrevettem egy-két gépelési hibát, a kurzív pedig néhol elég direkt. De csak szőrszálhasogatok. 🙂

  2. Makrélabéla november 10, 2013 - 22:32 #

    Nekem kicsit követhetetlen volt az időben-térben ugrándozás. Második olvasásra világosabb volt, de még így is izgalmasabb, mint érthető. Ez lehetséges? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: