Budapest felett noiros az ég

13 nov

A műfaji zavarkeltés korát éljük. Elég csak olyan öntörvényű alkotókra gondolni, mint a legújabb filmjével még a Lynch-i bizarrsági faktort is kipörgető Nicholas Windinig Refn (Csak isten bocsájthat meg), vagy az elmúlt tíz évben rendre műfaji határsértésekkel és meghökkentő fúziókkal jelentkező Tarantino. Bodzsár Márk Isteni műszakján főleg Tarantino kéznyoma látszik, és bár bevállalósabb, mint a Kontroll óta az összes magyar film, nem ad többet egy kötelező ujjgyakorlatnál. Vigyázat spoilerezni fogok!

isteni6

Bodzsár filmjének cselekményét a kilencvenes évek elejére helyezi, középpontban a jugó pokolból menekülő Milánnal (Ötvös András), aki Magyarországra szökését követően hamar az éjszakai mentősök között találja magát. Fék doktor (Rába Roland) és a kissé pszichopata Kistamás (Keresztes Tamás) Milánnal kiegészülve sorra hajtja fel a betegeket, mígnem a friss mentőorvos azzal a megrendítő ténnyel szembesül, hogy bizony a mentősök között is van különvélemény. Kell egy kis mellékes, Fék doktor pedig húsz év tapasztalatát – kit érdemes megmenteni és kit halni hagyni – igyekszik a zsebébe forgatni. E téren fizetős szponzorra leltek Vinnai (Zsótér Sándor) személyében, aki temetkezési vállalkozása mellett, embercsempészetből keresi a kenyérre valót. S míg az utóbbi bizniszt a délszláv háború garantálja, az előbbiért Fék doktor és maroknyi csapata felel. Erős kezdés, első körben ki is kezdi Milán morálját. A másik oldalon azonban ott a szerelmi motiváció: pénz kell ahhoz, hogy Szarajevóban rekedt szerelmét átcsempéssze a hatáorn. A kör tehát bezárul Milán körül, muszáj beszállnia a halálbizniszbe, ha viszont akarja látni kedvesét.

A jól felépített expozíció remek lehetőségeket tartogat. Megspékelve westernes vonásokkal (jelen esetben middle-eastern), és gengszterfilm téren sem áll rosszul. Az expozíció után joggal várhatnánk valami pörgős, fordulatokban gazdag, és folyamatosan építkező noir-mozit, remekbe szabott dialógusokkal, és jó-rossz döntések kényszerével. De mindez elmarad. Jobban mondva, csak a döntéshelyzetekre koncentrál. Ugyanis az első harmada után eltűnik az addig célirányos cselekményvezetés, és átmegy epizodikus elbeszélésbe. S bár Milán Szarajevói telefonbeszélgetései elviszik a cselekményt, a háború nem fokozódik,a idővel ez a szál is érdektelenségbe fullad.

A film gerincét alkotó különböző epizódok: narkós csaj begyűjtése Sergio Leone stílusában, neonáci leszerelése a börtönben, a Becstelen Brigantyk Hans Landájától lopott monológgal, motorbalesetes szekvencia, esték a fodrászatban, szervesen nem épülnek a cselekménybe (kivéve a narkós csajt, aki még visszatér a fináléra). Csak arra jók, hogy a tempót lassítsák, és legyen idő némi karakterárnyalásra, flashbackre is. Mindeközben egy erkölcsi küzdelem is zajlik Milán és Fék doktor között, mely során kiderül: Milán még Buddha-arcú mesterénél is kegyetlenebb. Meglepő módon azonban egyikük sem tudja uralni a vásznat. A karakterek két-három soros jellemvonásnál többet nem tudnak felmutatni. Zsótér Sándor bár epizódista, emlékezetest nyújt Vinnai szerepében. Behízelgő mosolyával és sima beszédével a magyar vállalkozó Dögkeselyű-féle Kowalski Elődjének rokona. Rába Roland szintén nagyszerű, mint a “korszak” jó Mágenheimjének doppelgängere, aki belevénült a gyöngéd hóhér szerepébe.

Kettejük szövetségére csakis a rendőrség jelenthet veszélyt, akikből csupán néhány példányt látunk a másfél óra alatt. És ez a film egyik nagy gyengesége: nincs igazi tétje. A megidézett western, gengszter vonások súlytalanok, csupán díszítőelemekként szolgálnak. Valódi ellenfél híján Fék doktorék az idővel állnak folytonos küzdelemben. Lesz-e elég idejük megölni a motorost? El tudják-e temetni időben a narkós csajt? Akinek szerepe csupán annyi lenne, mint a Gyalogkakukknak volt a Kontrollban, a végén mégis belé áll a tarantinoi nindzsakard, ezzel elindítva a véletlen események láncolatát. Amit dicséret illet, az a látvány. Nem láttam még magyar filmben ilyen vörösnek a vért, és ennyire szabad kezűnek a brutalitást. A helyszínek jók, a végig éjszakában játszódó történethez remek atmoszférát teremtenek a külvárosi jelenetek, a koszos, stroboszkópszerűen villódzó aluljárók, és a kínai étterem stilizált megjelenítése.

Az említett kardon, a Landa monológon, és a véletlenek cselekményszervezésén kívül Bodzsár a Kill Bill kórházas jelenetét is újrahasznosítja Tarantinoból, ahogy a női lábakat is (a végén Milán tárcájából előkerül egy felvétel kedvese lábfejéről), és a sok éttermi dialógust. De mindenekelőtt a laza tálalást veszi át amerikai kollégájától, és a neo noiros feelinget. A felvonultatott elemekből azonban éppen az hiányzik, amit Tarantino csinál saját mestereivel, amikor kölcsönöz, lop, átemel: a játék és (ön)reflektivitás posztmodern aktusa.

Reklámok

9 hozzászólás to “Budapest felett noiros az ég”

  1. The Fool november 13, 2013 - 20:53 #

    Nem gondolja Mr. Galló, hogy spoileres a kritikája és átcsap az olvasónapló kategóriába? Plusz egy szótárt azért mellékelhetett volna hozzá, mint tudja, mi egyszerű lények csak hétköznapi nyelven beszélünk. 😛

    • Makrélabéla november 13, 2013 - 21:55 #

      Egyetértek The Fool kollégával, nem feltétlenül kell spoilerezni egy kritikában. Sokszor indokolatlanul lő le pár poént “…nem épülnek a cselekménybe (kivéve a narkós csajt, aki még visszatér a fináléra, sőt ő lesz az, akin végül a mentőscsapat tevékenysége megbukik. …)”.
      Előfordult már, hogy egy film megtekintése előtt elolvastam a róla írt kritikákat, és ezekben nem volt (vagy ha volt is, akkor spoiler ablakban) spoiler. Hisz pont arra vagyok kíváncsi, hogy megéri-e megnézni és nem a forgatókönyvre.

      • DuplaG november 13, 2013 - 22:08 #

        A javított kiadásban ott volt a figyelmeztetés. És egy új kép is, amit lehet, hogy törölni fogok. Amúgy meg akkor miről szóljon egy kritika? “Nem lövöm le a poént, de majd nézzétek meg a tizenhatodik percnél azt a jelenetet, nem árulok el róla semmit, de van róla egy markáns véleményem, aki még nem látta volna, azok kedvéért nem mondhatom el.”

  2. Ordassy november 13, 2013 - 20:59 #

    Nem nekem szánták a kérdést, de azért én is válaszolok egy kis részére.
    A szótárban igaza van, kedves The Fool, de: spoileres kritika???
    Ha egy pillanatra irodalmi szemüveget veszünk fel: van-e nem spoileres kritika?
    Hiszen a cselekményt (is) kritizálja a bírálat. Anélkül nem teljes.

    Persze, persze: filmnél nem illik lelőni a poént. Értem. Megértem.
    De azért úgy gondolom, még ha ,,szpojleres” is, azért így teljes.

    Üdvözlettel: Ordassy Károly

  3. DuplaG november 13, 2013 - 21:05 #

    Basszus, tényleg akartam spoiler alertet! Bepótlom, míg nem késő!

  4. DuplaG november 13, 2013 - 21:13 #

    Mindenkitől elnézést a spoiler-tábla elhagyása miatt. Kedves Fool meg Ordassy. Vért izzadtam ezzel kritikával, és még így is a legolvasóbarátabbnak érzem, amit csak írni tudtam. Először az volt a koncepció, hogy kicsit élménybeszámolósra veszem, de amikor elkezdtem írni, tök óvodás lett az egész. Nem vagyok gyakorlott még az ilyen jellegű szövegekben.

    • Ordassy november 13, 2013 - 21:21 #

      Nekem tetszik. Pont ez tetszik a kritkáidban, esszéidben.
      Nyelvi bravúr, bár valóban szótár kell hozzá. De akrobatikus és nekem ez tetszik. 🙂

  5. Makrélabéla november 14, 2013 - 00:48 #

    DuplaG november 13, 2013 – 22:08 #

    A javított kiadásban ott volt a figyelmeztetés. És egy új kép is, amit lehet, hogy törölni fogok. Amúgy meg akkor miről szóljon egy kritika? “Nem lövöm le a poént, de majd nézzétek meg a tizenhatodik percnél azt a jelenetet, nem árulok el róla semmit, de van róla egy markáns véleményem, aki még nem látta volna, azok kedvéért nem mondhatom el.”
    —————————————————————————————————————-

    Először is, én nem írtam, hogy egyáltalán nem lehet benne spoiler. Azt írtam, nem feltétlenül szükséges. Nyilván lehet olyan része a kritikának amiben kell, hogy legyen.
    Én arra céloztam (idéztem is) ami a kritikától függetlenül szerepel benne.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: