Galló Gergely: Gambol

14 nov

Image

Klung-klung, hallani távol egy zárat, és Reccs! a tetőn. Sok a flepnis errefelé, akik nem tudnak a koponyájukon heverni, ha értik mire gondolok. Nem jó környék ez a hozzám hasonló átlagos pofának, aki szeretne itt nyugodtan éldegélni.
De ezeknek lehet ám beszélni, hogy hagyják abba! Régen elbántak velem, sok-sok évaddal ezelőtt, szőrtelen koponyám még őrzi a varratokat és vágásokat a szemem alatt, és a szám körül. Mostanság félnek tőlem. Nem, nem is igazán tőlem, inkább az apródjaimtól. Tőlük aztán lehet félnivalójuk. De még nekem is.


Klung-klung! Ami sok az mégiscsak sok! Ezek miatt a holdkórosok miatt nem tudok nyilatkozni apródjaimról. Mit kergetőznek már megint? Tegnap egy szakáll állított meg az ócska utcán. Azt mondta van egy kis űrutazása. Elküldtem a búsba! Nem mondom, jó hecc, ha egy kicsit felpörgetem magam, vagy föltornázom a muszklimat néhány tablettával, de ez a szakáll nagyon gyanúsan forgatta a szemét. Néhány számmal ezelőtt hoztak valami Jack-löttyöt egy lim-lom raktárból, ám annak semmi hatása nem volt. Ellenben a Gambol, az aztán tényleg bemászik az ember koponyájába egy jó űrutazás erejéig. A jó minőségűt pedig nem lehet ám minden jöttment szakálltól beszerezni.
Nincs mit tenni ebben a negyedben, de nekem elhihetik, nem jobb az „akárhányadik” utcában sem. Innen toronyházak és utcák grafikái látszanak, meg mindenféle törmelék. Általában szürke és mocskos az ég, és az évad vége felé tüzet kell gyújtani, hogy lássunk a sötétben. De most sincs sötét, ami jó, csak szélvihar tombol néha. Védett helyen kell tanyázni ilyenkor a törmelék miatt, és bár mindenki berreg és vakmerő a Gambol-tól, azért igazán meg lehet szédülni ettől a széltől. Amikor semmi szél nincs, lehet mászkálni. A tornyok felhőkbe burkolódznak. Mi pedig környékbeliek lógatjuk karunkat, lábunkat, ki-ki a csápját. Kinek, hogyan mutat a fizimiskája. Vannak egészen csinos kis pofák, de vannak undorítóak is. Van itt egy nagy bumfordi pofa, akit
Óriásnak becéznek, mert háromszor akkora, mint én, a koponyája alatt azonban semmi nincsen. De nem szokásom karikírozni őt ezzel, mert tudom, hogy egy panel alatt összelapátolna azokkal a tepsinagy kezeivel. Persze nem értem ezt a névválasztást sem. Engem Gravitációnak hívnak a nehézkes járásom miatt. Eleinte nem tudtam miért, később rájöttem, miután utánajártam a vonatkozó maszlagnak. De ez akkor is marhaság! Sokkal jobban illene rám a Röntgenszemű. Mert időnként olyan a látásom, mint azoknak a gépeknek, amelyekkel sok-sok évaddal ezelőtt a tárgyak belsejét vizsgálták. Ez így igaz!
Egyszer egy igazán belevaló amazonnal voltam, tényleg. Hú, ha visszapörgetem koponyámban az amazont, mentem elfog az adrenalin. Annak a performansznak aztán minden egyes panelje élvezet volt. És akkor jött a rémálom! A csattanó kellős közepén, váratlanul megpillantottam az amazon belsejét, mert a performance közben
röntgenlátásom lett – mindig ez van ha elkap az adrenalin -, és a csontjai félelmetes krikszkrakszok voltak, mint egy alakváltónak. ÁÁÁÁÁ! Ordítottam, de nem sokat tehettem: az apródok már be voltak töltve. Az alakváltó-amazon nálam maradt egy évadot. Néha megmutogatta undorító hártyás valóját, én pedig megfizettem érte a két falánk apróddal. Mert lelépett a bestia. A két szörnyszülöttet azért nálam felejtette.
Szóval mindenki be van zsongva a Gamboltól és képregényektől, a performanszkról nem is beszélve. De a képregényhősöktől ki vagyok akadva. Lehet, hogy én átlagos képességeim miatt nem vagyok oda értük, nálam a szerényebb kosztümösök inkább játszanak. Fizi-maskarám is visszafogott hosszú sötét kabát és sötét gatya. A képregény olyan felkapott, mint a por. Ha aszály van, megy a gyilok érte. Akkor aztán klung-klung zavarják a csendet. Tegnap megjelent nálam egy ramaty pofa teljesen bekábulva. Képregényt akart. Csak egy oldalt adjál, hallod, könyörgött, ahogy ezek a ramaty pofák könyörögni szoktak. Megijedtem, mert a szeme vörösen agonizált, de aztán segítségemre jöttek az apródok. Falánk bestiák én mondom, de jó házőrzők. Elkergették a szarházit!
Rossz vicc! Mindenki a kosztümös pancserekért rajong, az összes pofa vasember akar lenni. Szerintem a képregények hazudnak. Ezek a pancserek makulátlan toronyházak között repkednek, grafikájuk elég kidolgozott. Némelyikük azért gyenge, akad azonban, aki repülni is tud és verekedni egyszerre. A valóságban ez sajnos nem így van. Mindenesetre jobb a csihi-puhi, mint a maszlag. Az üres sóder, hogy kit érdemes gyilokkal büntetni és kit nem. Meg az önbíráskodás-agymenés. Meg, hogy jön a gonosz, hiába teszünk ellene bármit. Ki ez a gonosz pofa? Mit akar?
A legjobbak a fekete-fehér képregények. Nem gagyik, mint azok a másik – pofozkodás a levegőben és utána performansz a kisasszonnyal – sztorik. Ezek sokkal élethűbbek. Mégis hiába jó a grafika a mai dolgokról meg minden, a szent meg ördög kérdés itt is előkerül. Hát had sztorizzak erről a szent meg ördög dologról:
Volt két jómadár, elég erős pofák, ahhoz, hogy jó nagydarab tömböket döntsenek romba. Ezek a pofák összekaptak valami piti kis ügyleten. Talán képregény állt a dolog mögött vagy por – ez a kettő lehetséges –, de más frekvenciák mást állítanak. Tulajdonképpen annyira erősek voltak, hogy nem bírtak egymással. Koponyájuk megtelt mindenféle ostoba kosztümös blablával aztán Blam-blam! – ment a gyilok.
Egyikük, a Vigyori kapucnis kabátot viselt, meg terepszínű gatyát. A fizimiskája, mintha páncélból lett volna, meg sem kottyant neki az ütleg. A másik, Izomagy vörös és fehér sávos, meg kék alapon fehér csillagos pelenkát hordott. Ennek a muszklija nagyon rendben volt. Nála erősebb pofát még életemben nem láttam.
Ilyen esetben nem lehet sokat tenni. Vannak módszerek, fogások, a gyilok megfelelő, ha éppen valami kevésbé erős szinten állnak, de nem ezeknél! Nem lehetett lecsillapítani egyiket sem.
A Maffiánál rendesen törték is a koponyájukat emiatt, nem tetszett nekik a két jómadár. A Maffia vezetője, a Mester pofa szétküldte a smasszereit az összes negyedbe, hogy kikiáltsák a köznépi prédikációt jóról és rosszról, mint a képregényekben. Smasszerei nagy dögök, persze kockafejűek, hosszú kabátban és kalapban, némelyik még az Óriásnál is nagyobb darab. Szóval jöttek ezek a smasszerek. Összeverbuváltak egy kis csoportot a negyedből, úgy két tucat senkiházit és engem, hogy elvigyenek nagyokos nagyfőnökük, a Mester elé.
Szélvihar tombolt, le kellett mennünk az undergroundba. Fáklyát gyújtottunk, a sameszek mentek előre. Előrelátóak voltak elődeink ezekkel a földbe fúrt lyukakkal. Jó szolgálatot tesznek szélviharban, ha el akarunk jutni A-ból B-be. Ennek azonban ára van: mindenféle alsóbbrendű lények élnek odalent, akik nem nézik jó szemmel, hogy a területükre lépünk. Kicsit megverekszünk velük. Ez a csőcselék nem egy nagy bagázs, csak élesek a karmaik és akkora agyaraik vannak, mint egy sörösüveg. Mondom, nem kell pánikba esni, mert a sameszek egy panel alatt szétkapálják őket. Régi renegátok ezek, nem kell félteni őket. Odafelé csak két embert vesztettünk. Ez egész jó arány.
A Mester HOTEL feliratú toronyház lyukas falából beszélt. Negyven-ötven jómadár lehetett a toronyház előtti platformon, köztük én is. Tele a tömeg flepnisekkel. Van egy-két különleges amazon is, de ki tudja melyikük alakváltó. Egy ragacsos csáp a vállamat nyalogatta a beszéd alatt.
Áiiijj! Micsoda undorító alak! megmagyarázhatatlan fizimiska állt mögöttem. Kerek nyílása rám vigyorgott. Az élményt a nyílás körüli csápok legyező mozgása tette teljessé. Olyan az állaga, mint a zselé, át lehetett látni rajta. Nem kértem ebből, inkább odébbálltam. Senki sem szereti a különcöket: mérgezők és rondák. Egy ilyen kisebbségivel nem szívesen húznék ujjat.
A Mester trónja
oldsmobilból volt, nagy kerekekkel és kopott-piros fizi-maskarával. A nagyokos nagyfőnök fekete – fehér államügyésznek volt öltözve, mint a képregénybeli pofák. Feje, akárcsak a smasszereké, szinte teljesen szögletes és akárcsak a sameszeknek neki sincs haja. Csakhogy ő nem leplezi kalappal. Hatalmas ajkai voltak, amit mintha egyfolytában vörössel kenegetne. Az oldsmobilt körülállták a Mester cserkészei: agytrösztök, kevés muszklival (röntgenszem nélkül is látni lehet koponyájuk belsejét).
Az agytrösztök egy évadban többször is kijárnak a nagy vízhez és lemérik. Azt kampányolják, hogy évadról – évadra emelkedik. Ennél tartalmasabbal is lefoglalhatnák koponyájukat. Talán túl sok volt a Gambol injekcióból! De ezt nálam jobban tudják, hiszen a belövős változatot ők terjesztik. Évadonként két tucat Gambol ingyen, a többit vadászni kell. Én mondom, ha már rászoktattak a szerre, legalább terítsék nagyobb adagokban. Aztán ha üres a fémszekrény, lehet csencselni a guberátorokkal. A bolt persze nagyon rosszul áll a mi részünkről. A guberátor sok limlomot kér, meg képregényt a Gambol-ért. Ráadásul ez is rossz minőségű, sárga Gambol-por, nem az a csúcsszuper piros injekció, amit az agytrösztök terítenek. De mit lehet tenni? Lefogadom, hogy az agytrösztöknek is ettől lett ilyen nagy a koponyájuk, és ettől olyan ostobák, hogy folyton lemérjék a vízállást. Ó! Ennyi Gamboltól nekem is szétfröcskölne a tudatom meg minden.
Rossz vicc! Szóval ott álltak a Mester pofa körül ezek a mindenféle talpnyalók, adták neki a jobbnál jobb tippeket. A Mester elégedetlen volt az önbíráskodók miatt, de a koponyája akkorra már olyan vörössé vált, mint az égbolt az évad egy bizonyos szakában. Rengeteg blabla kijött belőle:
Meg kell állítani ezeket a fékeveszett őrülteket, mielőtt lerombolják a planétámat!
Ezért hívtál ide? – kérdezte valaki a hátam mögül. Megfordultam, hogy lássam, ki dumál. Egészen átlagos pofa a beledumáló, nem olyan otromba, mint az a moszat néhány oldallal korábban. Ennek rendes a muszklija és koponyája, meg a kosztümje is rendben. Csak kicsit sokat tömött magába, ez látszott a szemén és az orrán is: mindkettőből ömlött a vér. A nagyokos teljesen maga alatt:
Ki volt az, kicsoda? Ragadjátok ki a tömegből!
Ráment három smasszer és Blam – blam! Crash! Neki egy üvegfalnak.
Látjátok folytatta a nagyokos , így jár, aki nem tisztel bennünket. Aki nem adózik porral és képregénnyel. A Maffiának. Mert a Maffia örök, a Maffia az egyetlen… – itt mi is bekapcsolódunk, az egész platform egyszerre skandálta az unalmas beszédet.
A Mester pedig a következő szavakat intézi hozzátok, drága híveim – így pergette tovább a sódert LE AZ ÖNBÍRÁSKODÓKKAL!
Rossz vicc! Jön a regulás beszéd, hogy a két önbíráskodó ne legyen követendő példa, és a vetítés, hogy hamarosan kézre kerítik őket.

Visszafelé nem az undergroundot választottam, egyedül abban a földalatti világban védtelen vagyok. Szerencsémre a szélvihar alábbhagyott, lehet szabadon mászkálni a felszínen. Összefutottam valami csodabogárral. Nagy olajos ponyvában volt és segédszemeket használt. Meglátott engem. Segédszemeit a homlokára igazgatta. Mosolygott, ő is amolyan szakáll volt. Meginterjúvoltam, ugyan talált e valamit abban a számban?
Á! – Erre ő. Semmit. Pedig az egész számot végigturkáltam.
Aztán megkérdezte milyen volt a mesteri duma.
Fütyfürütty – mondtam, aztán – Figyelj, nincs valamid? Akármi jó: képregény, szérum vagy por, mert kitikkadok.
Aszály van – jelentette – nincs semmi. Se szer, se grafika.
Régebben én is guberáltam. Egyszer találtam egy hosszú és unalmas hasábot, olyat, mint egy képregény csak keményebb a külseje, és több száraz lap volt benne. De azok aztán komolyan száraz lapok voltak, semmi grafika, csak tömény maszlag. Nem is igazán érettem mit hordtak benne össze. Valami szuperhősről szólt, aki átváltoztatott dolgokat, de egy banda mogorva pofának ez nem tetszett, és emiatt kinyírták a szerencsétlent. Nem volt életszerű, nem szállt szembe a nyavalyásokkal, pedig irgalmatlan ereje volt. Lebegett a víz felett, meg ilyenek, és miután kinyírták föléledt, és felrepült az égbe. Szóval rendkívüli ereje volt. Odaadtam az unalmas hasábot annak a két porontynak. Mondanom sem kell, egy panel alatt szétszerelték. Alig tudok már mit kezdeni ezzel a két apróddal, mennél fejlettebbek, annál több flamó kell nekik. Legjobban az égőket és üvegcserepeket eszik, egy ideje pedig a falat bontják. Most, hogy fejlettebbek, egy szám alatt megesznek egy utcahossznyi üveget, és megisznak három hordó kőolajat. Jaj! Miért is kellett annak az amazonnak nálam felejteni őket, egyfolytában bajba sodornak.
Az előző számban történt: megjelenek az ajtóban és látom, hogy az egyik szomszédos pofán marakodnak. Az meg csak üvöltözik:
Segítség! Segítség!
Erre én:
Nehogy beszippantsátok nekem! Hogy számolok el a Maffiával? Ezek mindenkit nyilvántartanak!
Ismertem egy belevaló pofát – belevaló, csinos kis fizimiskával, csak egy kicsit gyenge – aki tartozott nekik, nem is kevéssel. Valami sötét ügylete volt velük, ahogy lenni szokott: összekülönbözés az adón. Rossz vicc ez az adórendszer! De mindegy, ez ellen nincs menekvés. Nekik smasszerjaik vannak, az itteni tagoknak, ebben a tömbben jóformán semmijük. Van egy koponyájuk az sem túl nagy, és van egy odú, ahová visszavonulhatnak. Ezen kívül semmi. Ez a Maffia terepe, azt csinál, amit akar. Az előző negyedben legalább voltak keménypofák, nem lángeszűek, de kemények. Egy-kétszer komoly balhékba keveredtek a Maffiával. Volt, hogy számokra eltűntek, elrejtőztek a föld alatt. Azt hiszem végül ezért léptem le onnét. Sok volt!
De vissza a pofához, aki tartozott a Mesternek. Kétségbeesésében többször megkeresett.
De hát, ha adok neked – próbáltam beleverni csökönyös koponyájába -, akkor nekem mi marad? Hogyan fogom megvédeni magam?
Ott vannak az apródjaid – feleli ő. – Ők majd megvédenek, de nekem nincs senkim.
Persze – mondom én Na, tünés innen!
A nagymenők már úton voltak, itt jóformán semmit sem lehetett tenni. Aztán hívtak a tömbből:
Ezt látnod kell!
A pofa kétségbeesésében felmászott az egyik toronyház tetejére. Komolyan! Egészen magasra felmászott. Már nem is láttam, mert elveszett a felhők között. Azt tervezte, hogy leugrik és szétkeni magát.
Aztán már látom is tehetetlenül zuhanni a pofát.
Na! legyintek Ennek vége, ez szétfröcsköli a koponyáját a platformon.
Ő meg csak zuhant, zuhant, mint egy kő, aztán becsapódott!
Illetve becsapódás volt, csak fröcskölés nem. A pofa ugyanis leérkezve visszapattant a platformról. Ott pattogott az utcán: bang-bang-bang! Valami nagyon rugalmas fizimiskája volt a pofának, mint a gumi.
Aztán nem láttuk többé.
A gyűlésről hazaérve szép nyugodtan találtam a két apródot. A sarokban aludtak, összegörnyedve. A szoba közepén hosszú cső áll. A csőnek egyik oldala hegyes, mint a képregényekben.
Rakétának hívják a vackot, és rendszerint addig szokták reptetni, míg nagy BUMMAL! fel nem robban.
A falon, amit még nem bontott ki a két apród, kidolgozott grafikák a nagy vízről, meg lebegő járgányokról – hosszú évadnyi guberálás eredményei. Egyiknek sem tudom a miértjét, de jól néznek ki. Van, hogy csak ülök szemben ezekkel a dolgokkal, és hosszú, hosszú oldalakon át nézem őket.
Megérkezve is valami ilyesmi történt. Hű, ilyenkor esik jól a por! Kinyitom a fémszekrényt, leveszem a tasakot a fémrácsról. Nem sok maradt és az sem valami jó cucc. Mindegy. Belekeverek az apródok moslékjába is egy keveset, akik közben felfigyeltek a fémszekrény nyikorgására. Egy kicsivel később üvegcserepek surrognak, és én is fölszippantom a magam adagját. Beszippantok mindent: a tömböt, a planétát, az egész mindenséget. Szétszóródom a tömbben és összeállok, és szólok a többieknek is: gyerünk utazni! Aztán valami pofák vesznek körül, együtt jönnek velem. Utazunk. Nem fénylik semmi, mégis látunk, formák és geometriák törnek szét és olvadtak össze. Furcsa múltbéli grafikák letűnt évadokból, mintha egy ismeretlen planétára érkeztünk volna. Fénytelen üvegablakok hirdetnek édes életet és szeretetet. Valamit, ami itt ezen a helyen már hosszú évadokkal ezelőtt leáldozott. Love, Love, Love – kopott rózsaszín keret egy meztelen amazon fölött és lámpa, mintha a performansz csattanóján hirtelen nagy BUMM!-nak adta volna meg magát az a sok különös pofa, akik előttünk éltek, és szellőztették mocskukat a világra. És akkor mindig arra gondolok, abban a panelben végre sikerül elrugaszkodnom a földtől, a gravitáció többé nem fog vissza. Lebegek, igen, valósággal lebegek, mint az a hosszú, hegyes cső a képregények grafikáin. Rakéta vagyok. Hehe! Mámorító érzés, és még sokáig eltart a Gambol hatása. Aztán vissza a valóságba. Nem tudom, hogyan keveredek vissza apródjaim körébe, de fizimiskájuk látványa újfent kiábrándító.

 A következő számban bennfentesek jöttek:
Az a két őrült a várost aprítja – mondják.
Huhú! Erre minden pofa kíváncsi. Szanaszét futkostunk a hírre. Viszonylag könnyű szám volt, szélcsend. Csak a szemünket bántotta, hogy kivilágosodott kissé. Összeverődött a banda. Ha duma van, bezzeg senki nem dugja ki a koponyáját, de ha balhé, százan is mennek és nyomják a hajrát.
Az a két kosztümös ott bunyózott az utca kellő közepén.
Vigyori ütlegelt, de aztán Izomagy is odacsapott egyet – BAMM! – mindenki behúzta a nyakát, mintha a saját koponyájára mérték volna. Röhögve szállt Vigyori keresztül az utcán. Ha az a bolond nem lett volna páncélból, koponyája Izomagy egyetlen ütésétől porrá törik. A következő panelen ez a vigyorgó őrült megragadott egy nagy vascsövet. Blam-blam! Folytatódott a csihi-puhi. Erre Izomagy egy roncs járgányt emelt a feje fölé, rádobta Vigyorira. Őt persze képtelenség lemorzsolni. Hehe – nevetett fel a járgány roncsai alól. Rossz vicc! Az egyik túl erős, a másik sebezhetetlen. Micsoda kelepce! Az oldal végén aztán valahogy szétszéledtek, és velük együtt mi is szétszóródtunk.
Ahogy mondtam a show nem kevesebb, egy évadon keresztül tartott. Még a toronyházak képét is átfazonírozták. Mester pofának érthetően nem tetszett a móka:
Még, hogy az én planétámon! – hallgathattuk az ostoba sódert. Úgy tűnt ez a sóder az évad végéig csak sóder marad, de aztán minden komolyra fordult.
Smasszerei egy számban elkapták a Vigyorit! Odakergették az Oldsmobil mellé, megkötözve. Nem nevetett, be volt szarva. Micsoda móka! Szóval, a Mester miután kiugrándozta magát örömében, elkezdte a maszlagot:
Mélységesen fel vagyok háborodva az utóbb tapasztalt engedetlenségi hullám miatt – bla-bla… Ugorjunk egy oldalt! Tervei szerint berakják a Vigyorit valami berregő gépbe, ami odacsalogatja az Izomagyút. A képlet a következő: a Vigyori a csali, az Izomagy az áldozat, a gép pedig a megoldás.
Hosszú oldalakig kellett várni, hogy lássuk a gépet működés közben, ezalatt felnyomtunk egy rövid adagot. Panelnyi gyorsasággal szökött fel agyunkba a Gambol. Néztük a gépet, miközben a smasszerek betolták a platform közepére. Mint az a hosszúkás
Rakéta nevű cső a lakásomon, csak ez legalább ötvenszer akkora volt. Miután az agytrösztök előkészítették, a smasszerek beletették a Vigyorit egy oldalsó ajtón. Na, mi lesz! Feszült várakozás a toronyház előtt.
Egy-két oldal toporzékolás, aztán, ahogy vártuk, megjelent Izomagy, Vigyori szagát követte. Nem semmi volt a belépője: áttört egy falat. Szállt a törmelék, mint a srapnel mindenfele. Egyszerre az egész platform futásnak eredt, hogy mentse a fizimiskáját az átfazonírozástól. Még az agytrösztök is menekültek, csak a smasszerek maradtak ott a Mester bandájából és állták a pofonokat. Crash! Boom! Ment az ütleg. Mindenki fedezéket keresett. Egy nagyokos koponyája a vállamra fröccsent. Megbotlottam ijedtemben, és kisebb halom roncs közé száguldottam. Ott ragadtam a bunyó végéig. Belekerült egy panelbe, mire összeszednem magam. Körbenéztem. Jócskán felhergelték Izomagyút. A platformon már csak bunyósok voltak, a sameszek statisztáltak a pofonokhoz. Nem mondom azért élvezték is kicsit. Talán mindegyik azt forgatta a koponyájában, hogy majd ő jól megütlegeli. Elvetélt okoskodás volt. Egy-kettő akkorát kapott, hogy felkendődött a közeli házakra vagy végigszánkázott az utcán. Az egyik pofa a HOTEL lyukas falán becsapódott az Oldsmobile mellé. Mester pofa ettől nagyon bepörgött, gőzölgött a koponyája. Megragadta a smasszert, és visszadobta a platformra.
Küzdj tovább, te nyavalyás!
Izomagy elérte a gépet és bemászott. Crash! Crash! Bang! Bang! – hallatszott a gép belsejéből. Ezek a pofonok már Vigyorinak szóltak.
Gyorsan, gyorsan! – mondta Mester – Rájukzárni!
Három agytröszt mászott elő fedezéke mögül, sietve a géphez rohantak, aztán… Klang! A lezárt ajtó apró üvege mögött két meglepett pofa. Jól behúzták őket a csőbe. Most a nagyokos agytrösztök a gép talpazata körül matattak. Karokat rángattak és gombokat nyomogattak, aztán futásnak eredtek. A következő panelen hatalmas füst a platformon, a cső mozgásba lendült, elindult fölfelé. Még egy panel és – vooossshhh! – már mindketten az égben voltak gépestül. Eltűntek a szürke felhőréteg mögött, a toronyházakon túl. Nem tudom meddig mentek és pofozták egymást, de valami fekete és üres helyről csámcsogtak a nagyokosok.
A sztori után egyre többen váltak megveszekedett ámokfutókká. Csak ebben az évadban három ilyen Rakétajárgány indult az égbe. Persze már a szuperpofák is dörzsöltebbek. Plakát hirdeti:
Le az ön-bírósággal, egyedül a Mester ítélkezhet! Növelték a Gambol és képregény adóját is, nem csoda, hogy mindenki bedurrant.
Újabb szám vége ezen a helyen! Nem a legjobb, de meg lehet szokni akár még a zsongást is. A holdkórosokat, akik nem bírnak a seggükön maradni. Klung-klung! Ennél rosszabb úgysem lehet. Pihentetnem kellene a koponyám. A fémszekrényben még néhány számra elegendő Gambol van. Az apródok alszanak. Ha kinyitom a fémszekrényt, biztosan fölébrednek, és akkor muszáj megetetnem őket. Már egészen hatalmasak. Koponyámban terv körvonalazódott: egyik éjjel kiosonok, elmászkálok ebből a tömbből egy másik negyedbe, mindegy csak el ezektől a szörnyszülöttektől. A Maffia szaglászna utánam. Elfognának. Engem is kilőnének az égbe a feketeségbe, az ürességbe. Azt csámcsogják, hogy ott nincs gravitáció. Ó, ott aztán lebeghetnék kedvemre, nem kötne semmi ehhez az átkozott planétához. Olyan lenne, mint egy végtelen utazás a Gambollal, távoli világok felé. Milyen jó is lenne! Klung-klung! Most már esélyem sincs, hogy a koponyám kitisztuljon a következő számra. Újabb jelentés az agytrösztöktől: a nagy víz ismét emelkedett. Néha töröm a koponyám emiatt, de aztán mindig ide jutok: rossz vicc az egész!

Advertisements

3 hozzászólás to “Galló Gergely: Gambol”

  1. G2x november 14, 2013 - 18:01 #

    Ősrégi, szóval lehet szidni, mint a bokrot 🙂

  2. Ordassy Károly november 15, 2013 - 22:54 #

    ,,Mindenesetre jobb a csihi-puhi, mint a maszlag.”

    ,,Régi renegátok ezek, nem kell félteni őket. Odafelé csak két embert vesztettünk. Ez egész jó arány.”

    ,,Illetve becsapódás volt, csak fröcskölés nem. A pofa ugyanis leérkezve visszapattant a platformról. Ott pattogott az utcán: bang-bang-bang! Valami nagyon rugalmas fizimiskája volt a pofának, mint a gumi.”

    ,,Nem nevetett, be volt szarva. Micsoda móka!”

    ,,Mester pofa ettől nagyon bepörgött, gőzölgött a koponyája. Megragadta a smasszert, és visszadobta a platformra.”

    Nos, talán ezek – számomra ezek – a mondatok fémjelzik leginkább a novella mindenképpen egyedi és eredeti nyelvezetét, stílusát: kifacsart, fanyar, embertelen humor. Szleng, képregénynyelv és így-beszélnek-majd nyelvújítások tucatjainak kíváló ötvözete. Remekül eltalált a nyelvezete.

    De nem csak ennyi: egy ellélektelenedett, egy ,,22. századi” világ, a mocsok amit magunk mögött szándékszunk hagyni. És mégis: a sok pofa, csihi-puhi, átfazonírozott fizi-maskara mögött ott bújkál félve, kábszeres képzelgésekbe rejtve a nyomorék főhős szép és meghatóan emberi lelke.
    Igaz, érzelmileg csak egy nagycsoportos ovis szintjén van, de mekkora szeretettel tudunk nézni egy óvodás sete-suta álmaira, bátortalan szeretet-megnyílvánulásaira?
    Nos, legalább ekkora szeretettel kell nézni ezt az emberszerűt, aki nem akar földhöz-ragadt korcs maradni.

    • G2x november 16, 2013 - 00:05 #

      Igen, Ordassy kolléga jól összeszedte. Ne riasszon vissza senkit a hosszúság, nem valami “unalmas hasáb”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: