Galló Gergely: Rendőrbusz

16 nov

rendőrbusz

Bárki megrágalmazhat bárkit. Ez az utolsó gondolatom. Mint egy visszhang aminek nem tudom az eredetét. Zsibbad a fejem a sok telefonálástól:
– Kiugrom ebédelni!
Az irodafőnök hátratett kézzel lépked az íróasztalok között.
– Ki akar menni ebédelni? – felém fordítja sunyi képét.
– Meg jelentenék a KMB-ben is. Reggel nem jelentettem.
– Rendben van K. József, rendben van – mondja, de látszik rajta, hogy legszívesebben azt mondaná: „Sajnálom, ez a maga baja, nekem ehhez semmi közöm”. Aztán hozzáteszi: Ne maradjon soká, egy órán belül érjen vissza, világos? – és megkocogtatja karóráját.
Odalent a portás átvizsgálja a kilépőket.
– Gyerünk, gyerünk, tovább. Á! Kit látnak szemeim. K. József. Mindig ugyanabban az időpontban – fölemeli a fémdetektort. Van valami elvámolnivalója? Hm? K. József. Hm? – Egy lekapcsolt monitorban megpillantom magamat. Széttárat karokkal állok a portás előtt, mint egy madárijesztő.
– Csak a szokásos – átnyújtom neki az újságpapírba csavart kis csomagot. A szendvicsem.

Délután a belvárosban: a könyvesbolt kirakata előtt magányos ember álldogál. Amott egy nő a kínai étterem előtt. Magukban beszélnek. Kereszteződés, piros lámpa. Egy rabszállítóbusz fordul be a sarkon. A rozoga, kék matuzsálem a kereszteződés felé csikorog csapágyain. Sötétített ablakaiban a zöldre várakozó tömeg, mindenki beszél, pofázik, locsog, amit akarnak. Aztán füstölögve és remegve megy ki a képből, helyén a szemközt várakozók. Úgy állnak a járdaszigeten, mint egy hangos madárraj az itató szélén. Gyerünk, erőltesd meg magad és beszélj. A lámpa zöldre vált, elindul a tömeg.
Most ment el a rendőrbusz – a hang mintha nagyon távolról jönne, röhejes, hogy mégis a sajátom. – Megint. Ezek sosem tanulnak. Kijárnak a parkba és körbe ülnek. Nem csinálnak semmit, csak ülnek. Ez gyanús!
– Miről beszél maga? – hallom a hátam mögött. Megpördülök és látom, hogy a járdaszigetre egy nagydarab ember lép fel. Felvont szemöldöke jelzi, valami nem tetszik neki. Sietve csatlakozik hozzám. Mi a gyanús?
Siess a válasszal:
– Há-hát ülni és nem csinálni semmit.
– Ja értem. Csak tudni akartam mi nem tetszik, amikor ilyen jó a közbiztonság?
– Minden a legnagyobb rendben. Megjegyeztem, hogy a rendőrbusz kiment a főútra és hogy azok a fiatalok a parkban ostobák, ennyi. Mostanában annyi a rendőrbusz, mint a villamos, vagy a…
– És ez probléma?
– Tessék?
– Kellemetlennek érzi vagy mi van?
– Nem csak… Mindegy
Két rendőr sétál el mellettünk. Ráérősen végigfuttatják rajtunk a szemüket.
Maguk miről dumálnak? – mondja az egyik rendőr. A másik kérdő tekintettel a fülére mutat.
– Jó napot! köszön nekik a nagydarab ember idegesen. – Hogy vannak, szép napunk van…
Az egyik rendőr felnéz az égre, mintha ellenőrizné, hogy a nagydarab igazat mond-e? Komor felhők vonszolják magukat, a nagydarab folytatja:
– Én az ilyen napokat jobban szeretem, az ilyen napok…
A rendőrök csak röhögnek, de azért még egyszer hátranéznek.
Szép napunk van, igaz? Ugye jól mondtam? kérdi tőlem az ember, miután a rendőrök továbbmennek.
– Nem tudom
– Nézze azt a hirdetést: A statisztikák szerint 70%-kal csökkent a bűnözés. Hát nem nagyszerű!
– De, nagyszerű, és szép a hirdetés piros háttere, meg az a mosolygó gyerek rajta, meg jó a szlogen, hogy „A közlés biztonsága, otthonaink biztonsága” fent egy falra szerelt gömbkamera. A két sétáló alak megnyúlik benne a nagydarab és a magas madárijesztő forma Nekem nincs kivetnivalóm semmi ellen.
– Ijedtnek tűnik. Minden rendben? – mondja alkalmi útitársam. Kivesz egy zsebkendőt a zakója zsebéből és a homlokát törölgeti vele.
– Persze, csak leesett a vérnyomásom – hazudom neki.
Egy punkforma robog el mellettünk nagy neonzöld taréjjal és szakadt, kitűzőkkel teleaggatott dzsekiben. Tikkel a szeme, fennhangon büdös gecizik és Hitlert emlegeti. Aztán a nagydarab még fecseg egy sort, és elköszönünk egy étteremnél. Folytatom az utam a metró felé. A mozgólépcsőn veszem csak észre, hogy szinte már futok.
– Sietek, sietek, bocsánat – mondom hangosan, jól érthetőn,a hogy egy másik állami hirdetésen olvashatni.
Egy fiatal párt majdnem fellökök.
Mi van veled? kérdi a srác és tesz egy kézmozdulatot felém. Balfasz! – Kiáltja utánam. Aztán: Hol is tartottam, ja persze…
Aztán egy férfi a lejárat falán sorakozó reklámokat bámulva:
– Színház, mozi, étterem, színház mozi étterem – kántálja. Folytatom az utam: sietek, sietek, bocsánat, sietek, sietek, bocsánat. Az ismétlődések már az agyamra mennek. Odalent a peronnál tömeg és hangzavar:
– Most befizetted vagy nem?… Igen, igen az előadás tulajdonképpen jó volt… Holnap megyek az SZTK-ba kihúzatni a fogamat… magamon érzem az emberek pillantásait, mint egy rossz álomban. 70%-kal csökkent a bűnözés, ez már jó eredmény… mondja egy nő mellettem párjába karolva és rám sandít közben. Üres a tekintete.
Elfog a szédülés. Gyerünk haver, szólalj meg! Ránézek az állami hirdetésre, amit az előbb még a nő is bámult, mielőtt engem vizslatott volna:
– 70%-kal csökkent a bűnözés, ez jónak számít – a nő elfordítja a tekintetét. Találó a hirdetés: színes. Mosolygó család. Jó a betűtípus. 70%-kal csökkent a bűnözés, hm… Jó a szlogen: „A ki nem mondott gondolatok súlyosan károsíthatják az ön és környezetében élők egészségét.”
Enyhe szél árad az alagútból. A járat végén fény dereng. Süvöltő hangok, és fény. Aztán a hangosbemondó hangja:
– A peron mellett vigyázzanak! Az állomáson szerelvény halad át! A peron mellett vigyázzanak! ismétli.
Azon kapom magam, hogy önkéntelenül motyogok a semmibe, a sínek és a hirdetések, a fénygömb felé: …csökkent a bűnözés…
Az állomáson szerelvény halad át!
Benedvesedik a szemem. A sötétből kiváló reflektorok hosszan elnyúlnak. Rendőrségi metró robog keresztül az állomáson.

Egy megállóval és néhány perccel arrébb újra az utcán. A Központi Megosztó Bizottság előtt méretes sor áll. Beállok egy ember mögé, aki szinte szakasztott mása annak a korábbi nagydarabnak. Egy pillanatra azt hiszem ő az, amikor rám néz, és a szemében felismerésféle látszik. De tévedtem, ez nem felismerés, ez gyanakvás:
– Jól érzi magát? – kérdi.
– Merthogy?
– Merthogy nyúzott a képe. Ezen könnyen segíthetünk
Benyúl a kabátzsebébe és kék kapszulákat szed elő. Felém nyújtja nyitott tenyerét rajta a két apró kapszulával.
– Kér?
– Nem köszönöm – utasítom vissza. Nekem nem írtak fel ilyet
Megvonja a vállát és mindkét kapszulát a szájába tömi. Fogaival összeroppantja, aztán szárazon lenyeli őket. Rejtett agresszió. Egyszer nekem is felírták, egy negyedéves vizsgáltkor. De úgy éreztem, csak agresszívebb lettem tőle.
A nagydarab fickó megrázza a fejét, arca eltorzul. A nyállal kevert porszemcsék most értek le a gyomrába. Miután összeszedte magát valamit mond a Parkba járó fiatalokról:
– Nem értem őket, kijárnak a Parkba és csak körbe ülnek, nem csinálnak semmi mást, csak ülnek. Maga szerint miért van ez?
Nem érdekel, nem válaszolok. Lassan lépkedünk befele a KMB épületébe, mint az egymáshoz láncolt rabok. Az ajtó felett vidám gyermekarc, ugyanaz, ami a hirdetéseken, fölötte a KMB logó.
– Folyton elkalandozik – mondja mosolyogva ez a kék kapszulás szarrágó. A kapszula kifejtette hatását: kedélyes pofával az arcomba mászik. Szóval mi a véleménye?
A fickó szemei jojóznak és mintha a fókusza sem lenne teljesen rendben. Nem tudja az arcom melyik pontján állapodjon meg. De valamit kell mondani, talán akkor leszáll rólam:
– Nem érdekel a téma. Ezek a gyerekek ostobák. Megtagadják a megosztást kijárnak a parkba és csak meditálnak
– Mit csinálnak?
Ez túl bonyolult szó.
– Hát, hallgatnak…
– Hogy értette ezt a medi-micsodát
Gyorsan találj ki valamit!
– Elrágtam a munkahelyemen egy zöldet. Attól lehet beszédzavarom. Aztán: Nem tudom mit képzelnek ezek a gyerekek, hogy csak úgy kijárnak a Parkba. Pontosan tudják, hogy ezért beviszik őket. Hogy az ellenőrizetlen gondolkodás közveszélyes.
A szarrágó kissé összegörnyed és vigyorog:
– Maga zöld kapszulán van? – vigyorog. Egyszer nekem is azt kellett szednem, azt mondták nem elég határozott. A feleségem miatt volt. Üdv a klubban, papucsállatka… ezen jót derül és addig nem hagyja abba, míg el nem válnak útjaink.
A KMB belseje, mint egy forgalmas pályaudvar. A hangosbemondó és a beszélgetések sűrű masszává keverednek. Felnyílik a rács, mögötte műanyagkeretes szemüvegben irodista kisasszony.
– Neve?
– K. József 0187.
– Adna egy igazolványt?
Keze a billentyűzeten játszik. Szemüvegén halványkék derengésként tükröződik a monitor fénye.
– Köszönöm. Szóval K. József 0187. Elmulasztotta a reggeli ellenőrzést K. József 0187. Ki kell fizetnie a késedelmi díjat. Mindjárt megkapja a csekket és két napon belül…
– Ismerem az eljárást
– Egy pillanat mondja. Most látom, hogy már van egy rendezetlen késedelmi. Addig ezt a mostanit nem tudja befizetni, amíg nem rendezi a korábbi tartozását. Volt már állapot-vizsgálton?
– Úgy érti a negyedévesen?
– Nem, a folyamatos késések miatt. Ha jól látom a munkahelyéről is érkezett panasz.
– Nem még senki sem említette
– Adok beutalót
– Elfoglalt vagyok, nem hiszem, hogy éppen most elengednének
– Ez elsőbbségi, első besorolást kap, így a munkahelyéről el kell engedniük, amikor csak óhajtja
– És ez mit jelent? Mármint mit fogok kapni?
Az irodista fölényesen mosolyog:
– Honnan tudjam? Ez nem az én dolgom. Ezt majd a kivizsgáláson eldöntik. Most szed valamit?
– Zöldet határozottságra és a lilát merengés ellen.
Az irodista rám néz:
– Szokott merengeni? Ez megmagyarázza miért késik mindenhonnan. Lilából melyik fajtát szedi?
– B-t
Klikkel és begépel valamit.
– Mivel kihagyta a reggeli megosztást, muszáj az álmai felől kérdeznem
– Nem emlékszem, semmi különös nem volt
– Az éjszakai hangminta azt mutatja, hogy gyakran beszél álmában
– Erről én nem tudok, többnyire alszom
– És, hogy sokat forgolódik, szedi a stresszoldó granulátumot?
– Igen
Végigmér, mint aki egy szavamat sem hiszi:
– Ugye tudja, hogy a granulátum elmulasztása súlyos vétség. Akár az AbNorm-házba is kerülhet miatta. Legfontosabb alaptörvényünk ellen vét, aki ezt nem szedi – és hátramutat egy poszitekkel és jegyzetekkel teleragasztott falra, melynek közepén tekintélyes helyet foglal el az állami szlogen: „Stresszmentes testben, stresszmentes társadalom.” – Maga szerint minek köszönhetőek az elmúlt fél év remek statisztikái? Nem tudom olvasta-e, hogy sikerült 70%-kal visszaszorítani a bűnözést! Ugye maga sem akarja, hogy a házába betörjenek vagy megkéseljék az utcán. Ugye nem akarja?
– Nem
– Akkor szedje azt a nyavalyás granulátumot, nem véletlenül írjuk elő!
Alig állok a lábamon, lassan vissza kell mennem, de ez az irodista még faggat a kérdéseivel:
– Volt magának akármilyen negatív gondolata az elmúlt huszonnégy órában?
– Nem
– Mire gondolt?
– Hogy mennyivel jobb lesz nekünk évek múlva az általános adóemelésekkel, hogy támogatom az emberek bemikrofonozására tett javaslatot, és hogy a fiatalok teljesen megbolondultak. Tudja kijárnak a Parkba ülni és mindenféle illegális dolgot csinálni
– Mégis miféle dolgokat?
– Nem tudom, valami illegálisat. A hallgatás nem elég illegális?
– De elég illegális – sejtelmesen mosolyog az irodista.

 Távozva a KMB épületből úgy érzem minden kamera engem figyel. Nehéz felemelt fejjel járni, úgy, hogy közben jár az ember szája, mint a bolondnak. Egy idő után már csak a szám mozog.
Befordulok egy kerítésen. Régi vaskerítés, mindig nyitva van. Elhanyagolt kis kertet rejt, tele van lehullott levelekkel. A kertet két nagy zömök téglaépület veszi körül. Van itt egy sarok, ahová el lehet rejtőzni a fürkész tekintetek elől. Az utcai kamera nem láthatja, hiába a milliós technika és a szuperérzékeny panorámakép, ha egy kinyúló bokor eltakarja a kertet. Ha pedig valaki a járókelők közül kiszúrja, hogy ki-be mászkálok, csak annyit mondok neki: szólított a kötelesség. Öt perc mindennap. Ennyi szabadság jár, ennyi szabad gondolkozás. Egy fickó lép ki a bokrok közül. Mint akit megzavartak. Először kerüli a tekintetem, aztán összenézünk, könyörgő tekintettel néz rám és sietősen távozik. Zúg a fejem, muszáj leülnöm. Mint aki évek óta nem aludt. Mint akit nem hagynak aludni. A kapszulák megoldást jelenthetnének, de a kapszulák… Kicsavarom a kis csomagot az újságpapírból. Az a hülye portás! Naná, hogy nem szendvics van benne rohadék! Előveszem a könyvet. Kafka, A Per. Felütöm a könyvet: „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.”
Ekkor léptek hallatszanak. Valaki közeledik. Becsapom a könyvet és felállok, de már késő.
– Ide, ide, gyorsan – egy fickó jelenik meg a kapuban. Lyukas, zöld és piros csíkos pulóverben van, kezében partvis. Jöjjenek – lihegi az ember és előttem hadonászik a seprűjével. Sarokba szorítom. Könyv van nála.
A seprűs ember nyomában egy csapat rendőr jelenik meg.
– Köszönjük! Most már átvesszük – mondja az egyik. Vegyék el a könyvet. Megvizsgáljuk a tartalmát. Jogában áll megosztani a gondolatait, bármi amit elhallgat, felhasználható ön ellen a bíróságon
Nem védekezek, de amikor a rabszállító felé tuszkolnak saját szánalmasan vinnyogó hangomat hallom:
– Kérem, engedjenek el, vissza kell mennem dolgozni! Kérem, vissza kell mennem dolgozni!
Bevágnak a rabszállítóbuszba. Odabent kölykök ülnek színes ruhákban és hallgatnak. Csak ülnek és hallgatnak. Egyikük rám néz. Lustán, magabiztosan. Látszik rajta, hogy egyáltalán nem fél.

Advertisements

2 hozzászólás to “Galló Gergely: Rendőrbusz”

  1. Szecsődy Péter november 18, 2013 - 18:24 #

    Remek írás, bár az 1984 és Bradbury: Fahrenheit 457-ese visszaköszön belőle. Ha Te büszke vagy rám, hát én is Rád!!!!

  2. DuplaG november 18, 2013 - 21:25 #

    Igen, igyekeztem az erős mintákhoz igazodni. Ez egyrészt megnyugtató, mert legalább van egy alap, amire csak felfuttatom a saját elképzelésemet, másrészről viszont óhatatlanul hasonlítás tárgyává lesz tőle a szöveg. Ez volt az a novella, amihez jegyzeteket készítettem, mert minták ide vagy oda, azért még előttem sem volt teljesen világos a rendszer. Én szigorúbb lennék magamhoz: azért van egy kis zsánergyakorlat jellege. Azért köszönöm a kritikát, tőled mindig szívesen veszem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: