Ordassy Károly: ,,Táncolj, táncolj Szulamit!”

29 nov

387

Az ötven borissza szűnni nem akaró könyörgését, óbégatását megunván az asszony beadta derekát. Hívatta lányát, s megkérte, öltözzön át, aztán siessen vissza, mert táncolni fog az uraknak, úgy, ahogy ők szeretnék.
Sem az asszony, sem a lánya nem szerettek veszíteni.

A bimbajából még teljesen ki nem bújt virágocska a legizgatóbb. Zsenge, harmatos ártatlanságával, titkos-tilos csábjával csak még jobban ingerli az embert. Kérlek, less meg! Lopd el kincseim!
A testét elrejteni hivatott apró fátyolfoszlány még inkább kiemelte eddig takargatott, buja bájait. Kíváncsi csend ereszkedett a teremre. A szomjas, mohó tekintetek szinte felfalták a lenge ruházatú lányt.
Az asszony a hatást kémlelve körülnézett. Önelégült mosollyal nyugtázta a részeg horda szájtáti csodavárását. Már gyermeke látványa is elvarázsolta őket!

Mielőtt megkezdte volna táncát, zavara miatt egy picit a lány is elmosolyodott. Egyszerre rémítette és izgatta kiszolgáltatott volta. Alig fedett szemérme miatt érzett szégyene mellett ott fészkelt benne a mámorító gondolat: Bármit tesz, ezek a férfiak látni fogják. E gondolatra vágyittas zsibbadás rezketett végig testén. Érezte, ahogy a férfiak tekintete pillanatonként tucatszor tépi le testéről a vékony fátylat, hogy kiszáradt nyelvüknek enyhet szerezhessenek az elrejtett szerelem-oázisban.

Megkezdte nászát a palotával, lassan bontogatva gyönyörtáncát, mint egy ékes-becses ajándékot. Eleinte lágyan ringatta csípejét, kecsesen hajladozott, akár egy liliom a szélben, amely saját illatától bódult el. Fejét mindegyre újabb meg újabb kábhullám öntötte el, és kezdetben szűziesen, finoman csordogáló mozdulatai idővel sebes, sodró vonaglássá váltak. Ahogy a citerások játéka hangosabb, vadabb lett, úgy tűnt, nem is ő táncol, hanem valaki – egy izzó, parázsló légszerető – vezeti, mozgatja őt. Érezte, ahogy képzelt társa alányúl, átkarolja, s kénye-kedve szerint cibálja, röpteti. Végül e veszett vonaglástól fáradtan, levegő után kapkodva nekidőlt a terem egy oszlopának.
Elég! Elég ebből a szolgai élvhajszából!

Csak egy pillanatig volt nyugta. Anyja megrovó szemvillanása és a nézők harsány buzdítása nem engedte soká pihegni.
-Táncolj, táncolj Szulamit! Táncolj, táncolj Szulamit! – zengett a parancs.
Érezte, ahogy tömeg izzadtságszagú, ocsmány kéjimádata őt is elsodorja. Szégyene elpárolgott, csak a győzelem dühödt akarása maradt benne. Nem akart mást, mint elkápráztatni mindenkit, végigjárni ösztön-súgta, élveteg táncát. A mámortól csillogó szemek egyre kevésbé feszélyezték, sőt, izgatni kezdték. Langyos pajkossággal, finoman folytatta táncát az óhajgó tekintetek özönében, majd lassan magamagát is megigézte érzéki mozgásával. Nézte saját kipirult, meleg bőrét, ringó idomait, hiún tetszve-tetszelegve önmagának. Finom, dallamos mozgása a citerák tébolyult dallamára újból gyorsulni kezdett, egyre forróbb, feszesebb táncot lejtett. A felajzott, kutakodó szempárok izzó fénye puha bőrét egyre mohóbban csiklandozta, cirógatta. Az idegtépő gyönyörvárás fülledt utolsó perceiben előbbi kimerültségét feledve szertelenül, korláttalanul kezdte dobálni verejtékes tagjait. Révült, hevült teste remegve követte vágya parancsait. Az üvöltésektől, a zenétől és saját lihegésétől megtáltosodott, és teljes erejéből kínozta nézőit és önmagát, mindig megállva a majdnem elért beteljesülés mohó küszöbén.

Ekkor már Szulamit majdhogynem eszméletvesztve forgott, pörgött, szökdécselt, kiszolgálva a közgyönyört. Az elkínzott férfihad ütemes kiabálása egyre kegyetlenebb, lázasabb pergésre ösztökélte.
-Táncolj, táncolj Szulamit! Kérhetsz tőlem valamit! Táncolj, táncolj Szulamit!

Szulamit szédelegve megállt. Fátyla félrecsúszott, csapzott, nedves haja arcához tapadt. A láthatatlan szerető pedig, aki eddig ily őrülten táncoltatta, most térdre ereszkedett, és gyöngéden megcsókolta leplezetlen, kitárulkozó szemérmét. Vére felforrt, és parázsló lávaként kezdett lüktetni, cikázni tagjaiban. Egyetlen nyögsóhaj kíséretében térdre omlott, elalélt, görcsbe zárva össze átizzott combjait.

Egy cseppnyi szégyen gördült le tétován hamvas arcán. Aztán erőt vett magán, eszébe jutott a jutalom, amiért táncolnia kellett. Felállt, megigazította magán a félrecsúszott fátylat – most picit fázott is – majd a trónszék elé lépdelt. Kacér, hiú alázattal állt meg a királyszék előtt, mintha csak bocsánatot jött volna kérni a kizsarolt kéjdiadalért. Dacteli, telt ajkát lebiggyesztette, mint akinek kérését már előre megtagadták.
Heródes zaklatott hörgése törte meg a várakozó csöndet:
-Kérj bármit! Megadom, ha a fél országomat kéred is tőlem!
A lány anyjára nézett, az pedig bíztatóan bólintott felé. Szelíden csilingelő csengettyűhang járta be a palota savanyú veríték- és borszagú levegőjét:
-Ezüsttálcán kérem a próféta, Keresztelő János fejét!

 


 

* Énekek Éneke
Márk Evangéliuma 6/14-29

Az illusztráció Gulácsy Lajos Salomé c. alkotása.
http://biblia.hu/a_biblia_a_magyar_kepzomuveszetben/janos_keresztsege_es_fejvetele


Oszd meg velünk véleményedet hozzászólásban!
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket facebookon!
https://www.facebook.com/pages/Krisztina77/179499498916238?fref=ts

Advertisements

Egy hozzászólás to “Ordassy Károly: ,,Táncolj, táncolj Szulamit!””

  1. G2x november 29, 2013 - 10:47 #

    Nagyon menő a Gulácsy kép. Illik hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: