Galló Gergely: Új melója van

8 dec

Kép

Éjszakai felszolgálás két dúsgazdag fazonnál. Késésben volt, fogott egy taxit, és azzal ment a megadott címre. A taxiban levetette a pólóját, fölvette a fehér inget és a frakkot. A belvárost lassan elhagyták, eltűntek a villamosok, elmentek egy rogyadozó toronyház mellett, aztán kacskaringós út vezetett fel a villanegyedek felé. A taxis hátra-hátrasandított, közben arról dumált, hogy fél év és kimegy Belgiumba szakácsnak. Addig taxizik. Hallgatta a taxist, és öltözött. Mire odaértek a nyakkendőt is megkötötte, vaskos borravalót adott. Próbált nagyvonalú lenni. Ott állt a nyitott, öntöttvas kapu előtt farmerban és kabátban, és befelé nézett a kapun. Távolabb a kertben kirajzolódtak a háromszintes ház körvonalai. Csak az alsó szinten volt kivilágítva. Valaki közeledett a kapu felé. Férfi frakkban, járása könnyű és ruganyos. Aztán meglátta az arcát is: alacsony és kopaszra nyírt hajú.
‒ Te vagy Teó, ha jól sejtem?
A másik igen intett a fejével, aztán leszúrta a késés miatt, és megigazította a félrecsúszott nyakkendőt. Azt mondta: Na, gyere! Sietnünk kell! És nyomatékosan az órájára nézett. Követte Teót a kerten át a ház felé. Száraz falevelek zörögtek az esti szélben. A kocsifeljárón barna kisbusz várakozott. Teó bevezette a sötét előtérbe, és felkattintotta zseblámpáját. Dohos, pinceszag volt odabent és hideg. Teó lehelete látszott a fényben, aki suttogva azt mondta, hogy nem szabad villanyt gyújtani, mert még alszanak és semmi kedve találkozni velük. Zseblámpáját végigjáratta az előtéren. Tágas helyiség volt, tele bútorokkal. Az egyik sarokban volt egy állólámpa, mellette néhány lepedővel letakart szobor, előttük egy zongora és egy hárfa, és a többi. Mintha lomtalanításra lennének előkészítve. Teó egy oldalsó szoba felé vezette. Itt átveheted a farmert meg a cipőt, mondta a lámpával az ajtóra mutatva. Miután végzett megmutatta magát Teónak, aki elmosolyodott, azt mondta jó lesz. Még egyszer megigazította a nyakkendőt, kisimított néhány ráncot az öltözéken, és azt mondta kövesse. Ekkor látta először tisztán az arcát, mert a zseblámpa fénye egy pillanatra ráesett Teó arcára. A frakk teljes ellentéte volt a rövidre nyírt hajnak, a fülbevalónak, és a ragyás arcnak. És a gallér alól kibukkanó tetoválásnak, ami dobókockákat ábrázolt. Átmentek a hallon egyenesen az étkezőbe…

Ahol három ember sürgött-forgott frakkban egy hatalmas asztal körül. Az asztal sötét volt, piszkos, és gyalulatlan, tele vágásokkal, görcsökkel, és barázdákkal. Előbb képzelhetni ilyet egy műhelybe, mint egy étkezőbe. A frakkosok közül ketten egyformák voltak, vékonyak, csontos arccal, és amikor egymásra néztek cinkosan összemosolyogtak. A harmadik egy idősebb alak volt. Nyakkendője kibontva, szájából cigaretta lógott és két ezüst gyertyatartót helyezett az asztal közepére. Teó bemutatta őket:
‒ Ő itt a Kun – mutatott az idősebbre, aki felnézett egy pillanatra és morgott valami köszönésfélét. Az ikrek pedig Alex és Edi
‒ Te vagy az új fiú? kérdezte Edi.
‒ Inkább az új áldozat – mondta Alex. És az ikrek egymásra néztek és nevettek, mire az idősebb fickó leteremtette őket.
Teó leültette a sarokba, és azt mondta, mindjárt befejezik a terítést, de inkább olybá tűnt, hogy nemrég kezdtek hozzá, és megkínálta cigivel – Rágyújtasz? Elfogadta, mert kezdett megijedni a helytől. Büdös is volt az étkezőben, savanyú dögszag. Teó mintha egyenesen a fejébe látott volna: Nyugi, majd megszokod. Nem árt, ha tudsz egy-két dolgot. Neked mit mondtak, mi a feladatod?
‒ Azt mondták, két pénzes csávót kell kiszolgálnom. Valami felszolgálói meló. De részleteket nem közöltek.
‒ Persze, hogy nem. Van egy-két dolog, amit nem árt ha tudsz – miközben Teó beszélt a másik három kiment a konyhába. Van felszolgálói tapasztalatod? kintről fojtott nevetgélés hallatszott. Kun morgott valamit.
‒ Nem. Egyetemre járok.
‒ Ide nem is kell – legyintett Teó. Ezek pont leszarják.
Az ikrek tányérokat és evőeszközöket hoztak. Az asztalon semmi terítő nem volt. Kun jelent meg a konyhaajtóban:
‒ Teó!
‒ Mi van?!
‒ Elromlott a hűtő. Folyik az egész.
‒ És akkor mi van?
‒ A húsok.
‒ Mi van a húsokkal?
‒ Hát büdösek.
‒ Na és? Hozzátok ki őket. Megeszik így, engem nem érdekel.
Kun magához hívta az ikreket és utasította őket, hogy kerítsenek kesztyűt.
‒ Hol tartottam? kérdezte Teó.
‒ Ott, hogy ezek leszarják az egyetemet.
‒ Ja, igen. Szóval kihozzuk a kajákat, mindent, ami kell. Neked ezzel nem kell törődnöd. Nem is kell csinálnod semmit.
‒ Akkor mi lesz a dolgom? – kérdezte a földre hamuzva.
‒ Csak annyi, hogy ha szükségük van valamire, akkor azt megcsinálod, meg a végén leszeded az asztalt, elmosogatsz, ilyesmi.
‒ Meg feltakarítasz utánuk – mondta Alex vagy Edi, ezt már nem tudta volna megmondani. Az iker a konyhaajtóban állt és egy méretes húsdarabot dobott az asztal közepére. Az egyik gyertya feldőlt. Teó odament és fölállította a gyertyát és kiszólt a konyhába, hogy óvatosabban, de a húshoz nem nyúlt.
‒ Ennyi lesz a dolgom? kérdezte Teótól.
‒ Nagyjából. Jó pénz, viszonylag kevés munkáért. Annyi szépséghibával, hogy el kell viselni a gusztustalanságaikat. Látnád, ahogy esznek.
Teó ragyás képén puha mosoly jelent meg.
A másik három jött ki a konyhából, húsokkal megpakolva. Az Kun egy oldalast és egy fél disznófejet cipelt. Bizarr látvány volt, mint három hentes frakkban. Ingükön vérfoltok és húscafatok. Az egyik iker egy vértől csöpögő marhaszívet dobott az asztalra.
‒ Mindet hozzuk ki? – kérdezte az idősebb, kesztyűjéről vér csöpögött.
‒ Igen – mondta Teo: Sok van még?
Az idősebb bólintott.
Miután a többiek kimentek Teó ismét felé fordult: Gondolom vannak kérdéseid. Kérdezz bátran.
‒ Nem dolgozzátok fel a húsokat?
‒ Dehogy. Ezek nyersen eszik. A két testvér… Valaha kurva nagy számok voltak. Most nyugdíjasok. Az egyik asszem mérnök volt vagy építész, a másik meg faszom tudja micsoda. Képviselő vagy mi. Igaz Kun?! – ordított át a konyhába.
Kun jelent meg az ajtóban: Mi igaz?
‒ Valami képviselő volt. Tudod az idősebbik testvér.
Az idős fickó a fejét rázta.
‒ Neeem! Tőzsdei spekuláns volt a szarházi. Állítólag egyszer bezárták egy szobába, vért itattak vele és nyers hússal etették, és perfektre megmondta a részvények alakulását. Kibaszott orákulum a csávó!
Nem, nem igaz! – szólt ki az egyik iker konyhából. –  A Necronomiconból idézték meg őket!
Kun azt mondta Teónak, hogy jöjjön vele egy pillanatra a lány miatt, és mindketten kimentek, ő meg egyedül maradt az étkezőben. Kun és Teó a konyhában beszélgettek valamit, aztán kimennek egy másik ajtón. Elnyomta a cigit az étkező padlóján és felnézett a mennyezetre, ahol egy gyönyörű csillár függött és arra gondola, hogy ezek odafent alszanak valamelyik szobában. Aztán az étkezőasztalra nézett, a felhalmozott húsokra, ami körül legyek apró pontjai látszottak, és kövér vércseppek hullottak a padlóra. Alex vagy Edi jött be egy szőrös disznólábbal és megkérdezte, ki ajánlotta be a munkára, ő mondott egy nevet, mire Alex vagy Edi hátrahajtotta a fejét és azt mondta jaaa, őt ismerem: ‒ Ő a zongorista. Néha játszik ezeknek, ilyen mindenféle partikon. Eléggé féktelenek tudnak lenni. Láttad a fülét? Az egyik vendég harapta le egy ilyen partin. Begerjedt a zenére…
A másik iker jött be és azt mondta, nem kell félni, az a hülye zongorista magának kereste a bajt. De őt is csak a pénz érdekelte. Aztán az iker elmondta, hogy őt is érdekli a pénz, de van egy határ. És hozzáétette, hogy ma este minden rendben lesz. És a két iker eszelősen vigyorgott, szadista tűzzel a szemükben. Aztán rekedt ordítást lehetett hallani és ajtócsapkodást. Egy nagy fekete kutya rontott be az étkezőbe nyomában Teóval.
‒ Mondtam már, hogy ha kimegyünk mindig zárjátok be azt a kurva ajtót!
A kutya körbeszaladt az étkezőben, felágaskodott az asztalra és leemelte a disznófejet. A kutya sovány volt, bordái átütöttek az oldalán. Aztán hárman közös erővel kikergették a kutyát. A közjáték után Teó jött vissza kezében a disznófejjel. A fejet lerakta az asztalra, és megtörölte a homlokát: A kertajtót zárva tartjuk. De ezeknek beszélhet az ember.
‒ A kutya?
Teó felvonta szemöldökét: Mi van a kutyával? Ja, a kertben van egy-két kóbor kutya, de ne törődj velük. A húsra jönnek. Rohadt éhesek. De nem kell tőlük megijedni. Ártalmatlanok.
‒ Fúúú, már én is éhes vagyok – szólt át az egyik iker a konyhából.
KépKun lépett az étkezőbe. Teó megkérdezte, hogy jól megkötözte-e a lányt, mire ő bólintott, és azt mondta, kipeckelte a száját is. Teó elmagyarázta, hogy a két testvér dolga végeztél kimegy a kertbe és egy oltárszerűségnél, amit a személyzet tagjai maguk között csak szadóltárnak neveznek, szűz lányokat erőszakolnak meg és átharapják a torkukat. Aztán Teó az órájára nézve sietősen felsorolta a további hasznos teendőket:
‒ Jól van. Amit semmiképpen ne csinálj: ne adj nekik vizet. Csak vért isznak, a hűtő – ami sajnos elromlott , tele van vérkonzervvel. Abból adj nekik, alkohollal van keverve. És adhatsz nekik kokaint is, a konyhaszekrényben van egy csomó, egy CEYLON feliratú teás-dobozban. Ha úgy érzed, nyugodtan rámarhatsz. Mint már mondtam, ezeket nem érdekli az ég világon semmi. Amit ne tegyél meg: ne nézz a szemükbe és ne mondj nekik semmit. Csak teljesítsd az utasításaikat. Ennyi. Képesek hosszan szuggerálni az embert. Engem így harapott meg az egyik. Azt hittem akar valamit. Nézett, nézett, egyfolytában csak nézett, én hülye meg elbambulhattam és véletlenül visszanéztem. És akkor egyszer csak átugrotta az asztalt és nekem rontott.
‒ Melyik volt? kérdezte az idősebb fickó.
‒ Azt hiszem a mérnök. Nem tudom, ezek olyan egyformák. Bemenekültem egy szobába, és hajnalig vártam. Miután lefeküdtek kimentem és az egész ház szét volt barmolva. Ez van ha nincs kiszolgálás, teljesen megőrülnek.
Negyed óra múlva végeztek a tálalással. Fentről furcsa sikolyszerű hangokat hallatszottak, mire az egyik iker megjegyezte, hogy ébredeznek. Aztán Teó azt mondta, hogy itt az ideje indulni és ott álltak mind a négyen az asztal körül, talpig véresen. Az asztal alatt méretes vértócsa állt. Légy mászott a disznófejen. A légy bemászott a disznó sötét szemüregébe.
‒ Kérdés van-e? mosolygott Teó vérfoltos arccal, és a négy személyzetis négy sorozatgyilkosra hasonlított valami horrorfilmből. Megrázta a fejét.
‒ Oké! mondta Teó, és azzal átadta a kulcsokat, azt mondta, majd zárjon be, ha végzett reggel. És, hogy sok szerencsét az estéhez. A konyhán át mentek ki. Kifelé arról beszéltek, hogy enni kéne valamit, és erre az egyik iker megjegyezte, hogy menjenek a kínaiba. És Kun hangját lehetett hallani kintről, ahogy leteremti a kutyát.
Az ablakból nézte őket. Nevetgélnek, beülnek a kisbuszba és kihajtanak a kapun. Aztán pirosan felvillantak a kisbusz féklámpái, kiszállt az egyik iker, behajtotta a kaput, ami nagy nyikorogva kattant a helyére. A szíve együtt kattant a kapuval. Egyedül maradt. Visszaült a helyére. Gondolkozott. És nézte a vértől csöpögő rózsaszín kupacot. Büdös volt. És csend. Csak a legyek dongtak őrjítően és valahol kint egy óra kalapált. Kint a kutyák. Szerencsére Teó otthagyta a cigijét. Gondolta, ennyi azért jár neki. Valahol az előtérben az óra nagy lármával kongani kezdett.
A karórájára nézett: éjfél volt. A szíve együtt kongott az órával. Majd kiugrott a helyéről. Furcsa mód Shakespeare-re gondolt: „Tizenkettőt üt a vasnyelvű éjfél. Aludni hívnak, szellemóra ez.” Ez az idézet visszahangzott a fejében. Aztán dobogás hallatszott az emelet felől. Arra gondolt, hogy ezek nem két öregember léptei, inkább mintha két gyerek volna odafent, akiket anyjuk édességgel hívogat. Kinézett az ajtón. Most ugyan észrevette a fényt a lépcsőház felől. De már nem élt soká.

Kép

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: