Galló Gergely: Jarvis csapda

21 dec

ImageAz Idő olyan, mint… mint olyan…
– Ébresztő! – Tímár Kálmán kinyitotta szemét, sűrűn pislogva meredt a semmibe. Vörös, digitális számjegyek a sötétben: 4:40 volt.
Felkattintotta a villanyt az éjjeliszekrényen. Gyenge fény töltötte be a hálószobát, az árnyékok az ágy alá és a takaró redői közé menekültek.
Nóri nem ébredt fel, csak alig láthatóan megremegett, mint a sima víztükör a rá hulló falevéltől. Gyöngéden megpuszilta a nő vállát és felült. Miért nem jelzett ez a vacak? Fölemelte az órát, a számlapon újabb vörös perc kattant, mintha az idő gúnyosan kacsintott volna: megszívtad haver: 4:41 van! Halványan földerengett előtte, hogy valaki hívta álmában, csak nem ébredt fel erre. Lenézett az ágy mellé, a teleirkált, kockás jegyzetfüzetére. A készülő regény vázlata. Kerek egy órával korábbra állította az ébresztőt, hogy mielőtt elmegy dolgozni legyen ideje írni. Hatra a gyárban kellett lennie. Nem ébredt fel és most baszhatja az írást. A kockás füzeten egy nagybetűvel írott és aláhúzott név: Jarvis.

 A történet szerint egyetlen város maradt a földön, miután a tengerek elöntötték az összes szárazföldeket. A kontinens méretű városállamban vallási őrület tombol. Mindenki az idő rejtélyét akarja kideríteni. Két elképzelés létezik. Az egyik szerint az idő végtelen, mint a számegyenes és egyenes vonalú. A másik elképzelés azt vallja, hogy az idő kezdő és végpontja ugyanaz, a keletkezés egyben a vég is, és ciklikusan megismétlődik minden, egyazon módon. Ha tehát valaki leél egy életet, mint gépész, tudós, csavargó, az minden ciklusban ugyanazt az életet fogja élni, akár egy körforgásban. A városállam vezető tudósai közt éles viták vannak a két elmélet helyességéről. A ciklikus elmélet tudósai, akik már-már az okkultizmus felé fordultak, úgy gondolják, hogy az idő zárt volta és számtalan ismétlődése miatt hagyhatott valamiféle lenyomatot ebben a ciklusban is, melyek látomások formájában előhívhatók az emberek tudatából. Ők a világvége kérdést jósokkal és látnokokkal igyekeznek megválaszolni. A lineáris idő elvét vallók sokkal gyakorlatiasabbak: időgépeket indítanak a jövőbe, hogy fényt derítsenek az emberiséget több ezer éve foglalkoztató kérdésre. Milyen lesz a világvége és leginkább, mikor következik be? Az időutazás kísérleti stádiumban van, önkénteseket keresnek az időugrásra. Rengetegen jelentkeznek, hiszen a város elöljárói számos kiváltsággal jutalmazzák a küldetés végrehajtóit. A tesztek és vizsgák egy Jarvis nevű bűnözőnek sikerülnek a legjobban, aki hamis személyazonossággal jelentkezett a válogatásra. Kijátszva a törvényhatóságot és az Időutazó Bizottság tagjait, őt éri a megtiszteltetés, hogy elsőként hajtsa végre a kísérleti időugrást.

 Gőzölögve lépett ki a zuhanyzóból. A közlekedő folyosón ránézett az állóórára. Idegen vendég volt a majdnem vadiúj IKEÁs bútorok között, de rézingája hűségesen kalimpált évtizedek óta. A két mutató fáradhatatlan üldözte egymást: 5:07 – súgta az óra kissé siettetve.
Kálmán felöltözött, kávét ivott, reggelizni már csak a munkahelyén fog. Maga előtt látta az üzemi étkezdét, a kopottpiros, linóleum padlót, a kávéfoltos, morzsás nagy fehér asztalt, a kollégákat, akik az asztal körül ülnek és hangosan reggeliznek. János bá’ az öreg gépkezelő ott fog állni a radiátor mellett egy bögre teával, és ugratja a többieket. Ő bemegy, a többiek üdvözlik. Kulcs a kávéautomatához, a gép zúgni kezd, egy vicc elhangzik a háta mögött. János bá’ mintha folyton az ember mögött állna a hülye vicceivel.

 Jarvis egy nyüzsgő metropolis nyomornegyedében találja magát. A nyomornegyed azt a helyet juttatja eszébe, ahol felnőtt. A házak piszkosak és sötétek. A szurokfekete égboltról lopakodó gyrokopterek fénypászmái kúsznak az utcákra, a hangszórók kijárási tilalmat üvöltenek szerteszét. Jarvis kikászálódik a gépből. Úgy érzi, mintha nekirohant volna egy betontömbnek. Sajog a feje, felszakadt szemhéjából vér szivárog. A hol lehet, sikeres volt-e az időutazás kérdésével ráér később is foglalkozni, előbb el kell tűnnie, mielőtt azok ott fent észreveszik.

 A konyha falán világoskék keretű műanyag falióra figyelmeztetett: 5:15. Kálmán úgy érezte a vére gyorsabban jár, a sejtjei felélénkülnek, de nem a kávé vagy a zuhany miatt. Ez valami szorongásféle érzés, mintha valaki folyton a nyomában lenne. Az öreg gépkezelő szavai jutottak eszébe, de nem tudta miért: Tudod, a gépész olyan mint Isten. Megjavít dolgokat, hogy a világ jobban működjön. Aztán egy fűrészgép, amely máshogy látta mindezt, megharapta János bá’ karját. Három éve történt. Azóta tart a gépektől és nem beszél ostobaságokat Istenről ésatöbbi. Csak a rutint lihegi Kálmán hátába, miközben ő a gépekkel bíbelődik. Ezt is úgy, mintha viccet mesélne.

 Jarvis a gyrokopterek elől menekül. A hangszórók megállásra szólítják fel, de ő ösztönösen rohan tovább, pedig tudja, hogy nincs sok esélye. Mégha meg is ússza a légi járőröket, földi támogatást küldenek utána. Alighogy a gondolat átfutott az agyán, a távolból robogó motorok zaját hallja. Mint a csapdába esett állat menekül szorított helyzetéből. Pengeéles lett az adrenalintól. Ekkor észreveszi, hogy jobbra az egy utca nyílik. A legalattomosabb sikátor, amit momentán keríteni lehet, de ez neki most előnyt jelent. Ha tényleg olyan a hely, mint ahol felnőttem, okoskodik, van esélyem, hogy meglógjak. A helyismeret a javamra fordítja a dolgot.
Azzal beugrik a sikátorba.
De elszámította magát: ez nem sikátor, hanem kanális, másfél méterrel az utca szintje alatt. Leérkezve beüti a bokáját és térdre borul a büdös, szemetes vízben.

 Kálmán az ablak mellett állt és kibámult a sötétbe. Kint koromsötét volt. Homályos arcképe visszabámul az ablakból, és ettől megijed, mert mintha nem is az ő arca volna. Furcsa érzése támadt: a kettőzöttség. Arcképe űzött tekintettel nézett vissza rá, kávét kortyolgatva, aztán fölnézett a válla mellett álló faliórára. 5:18. Beindítom az autót, gondolta, aztán újra eszébe villant a regény.
És újra a kettőzöttségre gondolt és arra a momentumra, amikor először bemutatja Jarvist a leendő olvasóknak:

Mint egy kiégett tranzisztor sétálgat az utcán. Amikor egy vézna kis öregemberrel találkozik. Az öregember hosszú, ápolatlan ezüst haja a vállát súrolja. Aztán felnéz sötét képével. Jarvis látja, hogy az öregember vak. És hogy egy műanyag poharat nyújt előre. Valamicske alamizsnát egy rászorulónak, szövegel gépiesen. Nincs rád időm, mondja Jarvis és elhalad mellette. Hé, hé, hé, állj meg haver. Látlak ám! Jarvis elsétál mellette. Bazd meg magad, jegyzi meg magában. Állj meg, állj csak meg! Erősködik az öregember, az elhaladó Jarvis azonban ügyet sem vet rá, csak megy tovább. Hé, hé, mondja az öregember, nem akarsz valamit? Jóslást ilyesmi?! Baromi jól tudok ám jósolni! Jarvis magában nevet az öreg ostobaságán. Kurva jó vagyok benne! Folytatja az öreg. Megjósoljam neked a múltat. Jarvis megáll, megfordul. Az öreg mögötte áll és vigyorog: megjósoljam a múltad, akarod? Erre a bűnöző összevonja szemöldökét. Az öregember megérezve ebben a pillantásban a haragot, visszafordul a falhoz. Magában motyog: megjósoljam a múltad… Jarvisnak ekkor az az érzése támad, hogy ismeri ezt az embert.

Kálmán üres tekintettel böngészte az előző este írt vázlatot. Menekülős jelenet. Mennél többet gondolkozott rajta, annál zavarosabb dolgok jutottak eszébe. Ha volna egy kis idő, hogy folytassam a regényt. Morfondírozott. Ha nem aludnék el folyton! Most legszívesebben beteget jelentenék, nem érdekel, de kurvára bennem van. Odabent persze nem tudják, min dolgozok. Leesne az álluk ha tudnák. A lányoknak biztosan. Némi elégedettséggel gondolt erre. Aztán az öreg gépkezelőre gondolt. A hírre meg se mozdulna, angyali mosollyal venné tudomásul rejtett tevékenységét. Azt mondaná: És mi van a medencével, amit a múlt nyáron kezdtél el? És mi van a halastóval, amit az azelőtti nyáron? Regényt írsz? Megáll az ész!

Jarvist továbbmenekül a kanálisban. Odafent reflektorok cikáznak, sikerült összezavarnia őket. És a lába sem tört el: ez jó hír! Aztán a fények kialszanak. Csend és sötét telepszik a kanálisra. Mindkettő a túl nagy és túl veszélyes fajtából. Jarvis nem hallja, csak érzi, hogy még mindig a feje fölött köröznek, hőlámpára váltva figyelik a környéket. Elképzeli, mit láthat most a pilóta. Álmukban világító és gubbasztva rettegők csillagtérképét láthatja monitorán, és mégvalakit, aki kalimpáló szívvel várakozik a csatornában. Hamarosan siklókkal fogják üldözni. A siklók hamar beérik. Sajog a bokája, ereje fogytán. Jarvisnak vajmi kevés esélye van a térdig érő vízben. Sürgősen találnia kell egy kis lyukat, ahol elrejtőzhet.

Beindítom az autót, határozta el magát Kálmán, de valahogy nem akaródzott továbblépni az elhatározáson. Az előszobából halkan kihallatszó ingajárás sürgető volt. A konyhai falióra szigorú volt: 5:25! Be kell indítani a kocsit, reggelit csomagolni.
Öt percen belül kész volt mindennel. Kint duruzsolt a kocsi motorja, Kálmán pedig visszament a házba, hogy magához vegye a becsomagolt szendvicseket és a piros szerszámos ládáját. Aztán a dolgozószobája előtt újra eszébe jutott, hogy valaki hívta  álmában. Már csak a furcsa sikolyszerű hangra emlékezett. Valami nem stimmelt. Dolgozószobájából gyenge fény szűrődött ki az ajtórésen. Bekapcsolva felejtettem volna a gépet? Elcsodálkozott. Benyitott a szobába.

 A siklók közel járnak. Hiába menekül: esélytelen velük szemben. Csak az AGV motorok halkan sípoló hangját hallja közeledni. Aztán látja is, hogy a háta mögött fények cikáznak a házfalakon. Ezek ők! Jarvis gyorsabb tempót diktál. Menekülj, menekülj, fuss, gyerünk, gyerünk bazd meg! Ekkor egy sikló közelít nagy sebességgel. Sípolása őrjítően közel hallatszik.
Jarvis hátranéz.
Elvakítja a fény.
Kezét a szeme elé kapja.
Sikolyszerű hang, ahogy a sikló fékez.
Jarvis a zajra ösztönszerűen félreugrik.
A sikló nagyot szökken fékezés közben, aztán pörögni kezd, a vizet széles tölcsérben kavarja fel maga körül. Reflektorával a szökevényt keresi. A siklár nem látta eltűnni a nagy kavarodásban, de úgy képzeli, a fékezés során egyszerűen szétlapította a célpontot. Lelki szemeivel látja is a szétzúzott testet, amint fölbukik a víz felszínre. Holtan. Aztán fénykörével megállapodik a csatorna falán. Egy részen néhány beszakadt deszka. A deszkák mögött alacsony, köralakú járat vezet. Jarvis szerencséjére beesett a járaton, amikor a sikló által keltett örvény a csatorna falának csapta. Kereket oldott.

 Tímár Kálmán ott állt az ajtóban. Döbbent, merev ábrázattal bámulta a számítógépét. Készülő regénye látszott a monitoron: „Jarvis szerencséjére beesett a járaton… kereket oldott.” Ezt nem ő írta, nem írhatta, ez még csak vázlatként volt meg! Valaki más is volt a dolgozószobában. Ott ült a magas támlájú gurulószékben, egy árnyék, egy árnyék a szobájában, a szentélyben, a régi Galaktikás és Kozmoszos kiadványok szentélyében, és az Ő regényét írja! Az alak megfordul a székkel. Az arcra eső halványkék monitorfényben meglátta ki az. A székben Tímár Kálmán ült.
4:40 volt. Az idő bezárult körülötte.

Reklámok

2 hozzászólás to “Galló Gergely: Jarvis csapda”

  1. Ordassy Károly december 21, 2013 - 14:48 #

    Úgy látom, központi témává nemesül a blogon a szerelem-halál-ital után az idő is.
    Ez a harmadik novella, ami ezzel a témával, a gonosz idővel (is!) foglalkozik.
    Zseniális! 🙂 Rohhadtul tetszik!

  2. Ordassy Károly december 21, 2013 - 16:03 #

    János bá nagyon humoros karakter lett…
    Az időfilozófiája csillagosötös, ahogy a gyrokopter és a siklár is nagyon hatásos közeg- és világteremtő kifejezések. Nagyon jó!
    Élésen beletalálsz az író és írás viszonyába, ,,kurvára bennem van”, ez a rész remek!

    Gratulálok még egyszer:
    Ordassy Károly

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: