Ordassy Károly: Szeretők

27 dec

The Kiss 1901-4 by Auguste Rodin 1840-19171.

Ha gyermekkorunkat fölismerések és megbizonyosodások nélkül vészelhetnénk át, sosem nőhetnénk fel. Akkor és ott ezt még nem is sejtjük.
Rendre így szokott történni:
Valamely édespajtársunknál játszunk, katonásdit épp, vagy fogócskát, és boldog öntudatlanságban lebegünk-libegünk át egyik órából a másikba.
– Gyerkőcök! Gyertek be, kész az ebéd! – hallik odabentről.
Koszosan, szurtosan csörtetünk be a nappaliba, mire barátunk anyja kezet mosni parancsol bennünket – akárcsak otthon. De aztán valahogy az otthoninál finomabb étket raknak elibénk – vagy ha nem is ízletesebb az étel, legalábbis mosolygósabban tálalja a kedves anyuka. Később belép az apa is. Fia amúgy is kócos haját szeretőn összeborzolja, majd somolyogva kérdi:
– Mit játszotok? – és válaszunkat hallva maga is föllelkesül, tovább érdeklődik – ahogy apánk sohasem.
– Melyik fára fogtok bunkert építeni? Hol lesz a főhadiszállásotok? Van-e már csúzlitok?
Csupa jóság és derű ez az ember, csupa kalandvágy, megértés! És mennyire szereti a feleségét! Átkarolja, szájon csókolja, majd végigsimítja hátát, és – ekkor ezt még arcpirítónak érezzük – a keze egy önfeledt másodpercre lejjebb is téved.
Egy pillanat alatt – föl sem fogjuk, hogyan – keseredik meg szánkban az utolsó korty kakaó: Bár ők lennének a szüleim! Nem az, hogy ilyenek lennének. Ők lennének. De jó volna!

Merthogy nem apánk a legerősebb férfi a világon, és nem anyánk a leggyönyörűbb nő a földtekén, azt már korábban is sejdítettük – bár talán sosem hisszük el igazán. De most e tudat szívszakgató: nemhogy nem a legerősebb férfiú és a legszebb nő szülötte vagyunk, de még csak nem is a legjobb szülők gyermeke.
Fájó, keserű fölismerés – és e legörömtelibb délután titkon, szinte önmagunk előtt is rejtve: Epés csalódássá fanyarul – örökre.

Soha semmi nem fáj így – talán csak az, amikor az óvodában először az orrunk alá dörgölik, hogy a kisbabák nem a csóktól születnek, és hogy a szüleink igenis dugnak – és ez visszataszító.

Így nőtt fel Rúben – apjának nem kellettek: sem ő, sem az anyja.
Eltaszított anyjának – Jákób első felesége – pedig sem ő, sem testvérkéi nem kellettek igazán – csak a  hajdan bálványozott, csalfa férj emlékét siratta folyton.

2.

Azt mondják, arany szive volt.
Az arany ritka, ettől olyan drága és értékes.
Az arany lágy, ezért bárki vizsga-harapása rajta hagyja fognyomát.

A legtöbb aranyszív alig dobog még húsz éve, mikorra már tucatnyian megrágták, kiköpték, és menthetetlenül összeroncsolták. És mégis: ki tudja, melyik a jobb, ha szivünkbe tizen-huszan harapnak bele, és ezért fáj, vagy – mert senkinek sem kellünk – csak egy ember kóstol belénk, de az is fanyalogva, fogát fájlalva köpi ki szivünk?

Azt mondják aranyszive volt – nagy átok!
Csak egy ember harapott beléje, az is érdekből, hogy megvizsgálja, hány karátos lehet? Fiat szülhet-e?
Fiút szült: aztán nem foglalkoztak vele többet: Férje hagyta porosodni, dohosodni.
Bilha így lett mellőzött, elutált asszony és anya. Jákób harmadik felesége…

3.

Csoda-e hát, hogy e fiú – aki valódi atya híján nem tanulta meg a nőket tisztelve szeretni és kitartón akarni – meg ez az asszony – akit valódi férj híján sem nem szerettek, sem nem akartak – egymás ölelő karjában koldult kétségbeesve szerelmet?

De ahogyan két szerencsétlen féllábú csonka-bonka, ha összekapaszkodik sem futhat fürgébben egy kétlábúnál, úgy e két félholtra sebzett lélek sem lett a lopott nász fakó gyönyörében egy teljes lélekké – csak egy testté, néhány félig-üres percre.
A fiú szivének első, és az asszony szivének utolsó lángolása hamar hamvába holt. Nem bírták el önmaguk és mások tekintetének súlyos vádját.
A lélekfaló szégyenérzet letéphetetlen göncéhez pedig már csak díszítésként szolgált a rajtakapottak fujtogató nyakkendője, midőn Jákob megtudta, hogy első feleségétől való fia, Rúben, titokban az ő sose-kívánt, kapcarongy-nejét, Bilhát ölelgeti.

 

 

Mózes Első Könyve 35-ik fejezetének 17-estől 29-edik verséig terjedő szakasz alapján.
2009. április 20.; 2011. február 24.
Auguste Rodin: Csók


Oszd meg velünk véleményedet hozzászólásban!
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket facebookon!
https://www.facebook.com/pages/Krisztina77/179499498916238?fref=ts

Advertisements

3 hozzászólás to “Ordassy Károly: Szeretők”

  1. Sereg Melinda május 8, 2014 - 18:39 #

    Jól kezded nagyon, de mintha utána kifogynál a lendületből. Egész pontosan itt: “Fájó, keserű fölismerés – és e legörömtelibb délután titkon, szinte önmagunk előtt is rejtve: Epés csalódássá fanyarul – örökre.”

    • Ordassy Károly május 9, 2014 - 20:25 #

      Tény, hogy a három különböző stílusú novella adja ki az egészet.
      (Tehát kérdés, hogy ez önmagában egy novella, vagy egy novella-ciklus.)

      Az első része leginkább a Tiácska és az Egy asszony emlékei visszamemlékező-gyerekstílusára hajaz, míg a második inkább a Tolltáncoltatók ,,bölcselkedésére”, a harmadik pedig az Ordassy-egypercesek gyors zárású lélekboncolásait hordja magában.

      Nos, tán emiatt is van, hogy nem tökéletes az összeszerkesztettség, az összhang, s nem könnyű a töréseknél újra felvenni a lendületet.
      (Bár szerintem itt az olvasó fogy ki a lendületből a második rész váltásánál.)

      • Sereg Melinda május 10, 2014 - 14:33 #

        Így van, de ha kifogy az olvasó, akkor mégiscsak lehet valami gond, nem? Ez nem tűnik l’art pour l’artnak…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: