Archívum | január, 2014

Galló Gergely: Menekülős jelenet

29 jan

hihetetlen akció

„Mindennapi termékeit mi adjuk meg önnek” – állítja az M&B hirdetés az Örsön. A hirdetőtábla egy fickót ábrázol kantáros nadrágban és láncfűrésszel a kezében, ördögi pofává graffitizve. Valaki vette a fáradtságot, fölmászott a fickó fejéhez, hosszú hegyes füleket és lógó nyelvet firkált neki piros festékszóróval. Ott állok a hirdetőtábla alatt és a Corolla kulcsaival szórakozom. Nézem a hirdetőtáblát és nem tudom kiolvasni belőle, hogy mi vár rám. Még csak nem is sejtem. Az egész az ördögi arccal kezdődik, ami most még csak egy jó kis heccnek tűnik… olvasásának folytatása

Reklámok

Ordassy Károly: A birkademokrácia három ismérve

27 jan

2002onk Magyarországi_választás_2010_győztes_egyéni_jelöltek_első_fordulóDemokráciánk nem igazi demokrácia, nincs benne semmi a megálmodott népakaratból.
A mi demokráciánk az igazi népakaraton nyugvó rendszernek csak tragikomikus, torz ábrája, három elnagyolt ecsetvonásból.
Birkademokrácia. Hogy miért lenne ez a rendszer demokrácia, ezt talán értjük. De hogy miért „birka”, azt talán azzal tudnám szemléltetni, ha bemutatom, miért nem „farkas”. olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Szélhámosok – koldus és herceg

25 jan

Ennio Morricone - Le Professionnel (1981)Hogy, hogy nem, egy koldus valamely hideg őszi napon beköltözött az aluljáróba, abba, amelyik az árpád hídi metrónál van. Rendszerint furulyázott is, egyébként ügyesen, apró pénzért. Olyan zenész volt – vagy lehetett – amilyen a mesebeli tücsök…
Ült tehát és furulyázott, többnyire komolyzenét, Vivaldit persze, és Mozartot, de nem ritkán előfordult, hogy filmzenét játszott, azt a komolyabb fajtát, Vangelist és Morriconét többnyire.

Történt pedig, hogy egy elszegényedett herceg, az Élet Hercege, aki sokat járt arra, de mindig épp sietett, most szórakozott kedvében volt, s megállt hallgatódzni.
Pattogó, fényes erejű, pompás zenét hallott. Vérpezsdítő tavasz-zene volt. Ismerte.
– Vivaldi. Négy évszak. Tavasz. Első tétel, „Március”. – szólt a koldushoz, mikor az végzett.
– Úgy van. Szereti a zenét?
– Nagyon. És párbajt ajánlok, uram. olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Ézsau vadászata

23 jan
Bertam mester

Nem zsíros földön lesz lakóhelyed, nem hull rád égi harmat. Fegyvered éltet, öcsédet szolgálod. De ha nekifeszülsz: letöröd igáját nyakadról!

 


Az úgy van, hogy ha kell, akkor segít az Isten. Ha nem kell, akkor is segít, csak akkor nemigen vesszük észre. De most kellett, és segített is.
Egy ilyen vadászat napokig is el szokott tartani. Sőt, sokszor előfordul az is, hogy – bár napokig eltart – eredménytelen marad. Így vagy úgy, egy napot biztosan rá kell szánni a vadászatra.
Észrevenni a nyomokat, az állat fejével gondolkodni, kilesni, becserkelni, megölni – tiszta és egyszerű szavakkal takarjuk el a nehéz és bizonytalan munkát.
Ezért olyan meglepő, ami történt: olvasásának folytatása

Galló Gergely: Telefonhívás

19 jan

Image

Egyik délután felhívom az öcsémet, akivel legalább egy éve nem beszéltem. Nem mintha sok kedvem lenne hozzá, egyáltalán nincs hozzá kedvem, tudom, hogy ez lesz életem egyik legkényelmetlenebb beszélgetése, de Berta már napok óta rágja a fülemet, én meg napok óta próbálom elsumákolni a dolgot. Végül beadom a derekam. olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Zsidó királyok

18 jan

chessA zsidó sakkmester beleborzongott a tudatba, hogy az utolsó játszmát el fogja veszteni. A tőle megszokott előkelő keccsel ragadta nyakon megsakkolt királyát. Még nincs matt olvasásának folytatása

Ordassy Károly: A paraszt és a királynő

15 jan


rr_fekfatyh
A paraszt azon a reggelen megborotválkozott, kifésülte kócos haját, és egy kis kölnivizet is csöpögtetett ruhájára. Amint a palota lépcsején fölfelé baktatott, a tegnapi rövidke beszélgetés mondatai zsongtak, zsibongtak fejében. A csodaszép királynő egy „apró szívességet” kért tőle, és bár „pénzben, rangban nem tudná jutalmazni”, azért „a maga módján meghálálná”. És kacéran, kihívóan mosolygott a királynő, vastagon rúzsozott ajkain megcsillant édeskés nyála, olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Istennek egy nap, embernek…

12 jan

human_body_1746_gautier01
,,A mi napink, miket minket engedtek, mintegy hetven esztendei idő, hogyha több: tehát nyolcvan esztendő”

Van egy borzalmas betegség, amit a macskák terjesztenek, a nevét nem tudom. Bőrnélküliség. Valami ilyesmi lehetne magyarul. A lefolyása ez: a kisgyermek megszületik, de véresen, bőr nélkül, eleven hússal: olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Éhesen

8 jan

273570_esauTavaszodott. Pontosabban úgy tűnt, mintha tavaszodna. Valójában csak egy néhánynapos januárvégi enyhülés utolsó délutánja olvadozott az árokpartra hányt hókupacokon. Mindenki tudta, hogy a napos, bizsergető időjárás csupán hazug, könnyed ámítás, mert nincs vége a télnek. Mégis érthető, hogy az emberek hazug volta ellenére is szerették e látszatot.
A kis utca langyos vasárnapi levegője megtelt a különböző étkek ínycsiklandó szagával. Érezni lehetett a gulyásleves csípősségét és a rántotta illatát. Ez keveredett pár házzal feljebb a különböző főtt és sült húsok nehéz, zsíros szagával.

Edóm a kimerítő munka után hazafelé tartott. olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Az öreg bűvész

6 jan

XIR187036Nem, nem volt öreg. Alig negyven. És elsősorban nem is bűvész volt, hanem inkább zsonglőr, bár jónéhány bűvésztrükköt is ismert. Zsonglőr, s talán ezért számított a kor. Gyorsnak kellett lennie és ügyesnek. És mindíg.

Egy pálinkás- és egy borosüveget dobált a levegőben, mindenki legnagyobb ámulatára. Keresztelő volt és őt bámulta az egész család. Máskor nem csinált ilyet, legfeljebb a saját születésnapján, de most nem volt születésnapja. Keresztelő volt. Ő viszont – parádés, széles kedvében – vakmerőn dobálta a nyitott üvegeket és csak azután töltött, ha már az üveget jól megtáncoltatta az égben. Töltött mindenkinek. Magának sosem. olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Jób könyve

4 jan

satan-smiting-job-with-boils-_william-blake

,,Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök. És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet. És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő. Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent? Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön. De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?! Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, amije van kezedbe adom;” (Jób könyve, 1/6-12a)

A szűk, elhasznált levegőjű kocsmában tulajdonképen két mulatozási lehetőség adódott – leszámítva az olcsó, pancsolt italok vedelését – kacérkodni a fiatal, álmatag pultoslánnyal, és játszani a nyerőgépen. Jób, mint mindig, a nyerőgépnél vesztegette idejét, pénzét. Ittas volt, mint ilyen időben mindig. Ma éjszaka azonban a szerencse istenasszonya forrón megölelte, és sokat nyert. Sorozatban remek lapokat kapott, és már kétheti bérét vehette volna ki a játékgépből.

Ekkor bicegett be a kocsmába a Sátán. olvasásának folytatása

Ordassy Károly: Ezt álmodtam éjjel

2 jan

Edvard Munch: Sikoly

 

Felesleges és buta dolog túl sokat törődnünk az álmainkkal. Ha van valami, amit nehezen dolgozunk fel – egy megdöbbentő aznapi esemény, vagy egy komolyabb váltás az életünkben – akkor azzal álmodunk. Az agyunk – vagy a lelkünk? – így dolgozza fel a feldolgozhatatlant. Azt, amit nem tudunk, nem akarunk megmagyarázni. Felesleges tehát, és csak a szomorú emberek töprengenek olyan sokat az álmaikon. Nekem mindig a szomszéd kutyája jut róluk eszembe, amelyiket a gazdája kegyetlenül megvert, aztán a kutya egész nap csak a sebét nyalogatta. Persze, ebcsont beforr – de mennyi órán át nyalogatta szűkölve a sebét az a dög is. Amúgy nem forrt be – másnapra kimúlott. Felesleges – hírdetem -, és mégis mennyit képes vagyok erről írni! De ez a seb most nagyon fáj, most nagyon elvert az Isten. Hogy kimúlok-e holnapig? Nem tudom.

Az én sebem gyönyörű volt, és úgy hívták, hogy Csenge. Évekig fájt, évekig szerettem. Diákszerelem – elmúlik. Ügyet sem vetett rám akkoriban, túl szép volt hozzám, én pedig nem voltam szép, legföljebb csak okos és udvarias, ezt pedig nem szokásuk díjazni a tizennégyéves lányoknak. Elfelejtettem őt – vagy legalább is így hittem. De tegnap éjjel vele álmodtam. olvasásának folytatása

%d blogger ezt kedveli: