Galló Gergely: Telefonhívás

19 jan

Image

Egyik délután felhívom az öcsémet, akivel legalább egy éve nem beszéltem. Nem mintha sok kedvem lenne hozzá, egyáltalán nincs hozzá kedvem, tudom, hogy ez lesz életem egyik legkényelmetlenebb beszélgetése, de Berta már napok óta rágja a fülemet, én meg napok óta próbálom elsumákolni a dolgot. Végül beadom a derekam.

Legalább egy tucatszor kicsöng, és már-már abban reménykedek, hogy föl sem veszi, amikor kattanást hallok. Nem szól bele, csak a szuszogását hallom, meg az ilyenkor szokásos valamit a háttérben, első gondolatom, hogy talán rossz számot hívtam, mert öregemberek veszik fel így a telefont. Aztán azt mondom, Dani te vagy az, mire egy bizonytalan, vontatott hang válaszol, hogy igen, ki beszél, mire mondom neki, hogy én vagyok az a bátyád, és Dani kissé megkönnyebbülve azt válaszolja, hogy jaaa, szevasz Koni, meg sem ismertem a hangod, és arra gondolok, hogy még a számomat sem tudja. Megkérdezem, hogy van, ő meg azt válaszolja: jól. De nem úgy mint aki jól van, inkább, mint aki szarik az egészre… Néhány másodpercnyi kínos szünet következik. Aha, mondom neki, csak boldog születésnapot akartam kívánni, mire azt mondja, az nyolcadikán volt. Nem tudom hová tenni ezt a megjegyzést, de nem is érdekel különösebben. Aztán arról érdeklődök, hogy megkapta-e a csomagot amit küldtem, hozzátéve, hogy nem tudtam személyesen átadni, mert marha sok dolgom volt, és közli, hogy nem gáz, anya átadta a jókívánságaimmal együtt, és örült is neki, leginkább a ciginek örült. Aztán erőltetett nevetéssel hozzáteszi, nem is gáz, hogy nem jöttem, általában ezek a születésnapi találkozások nem sikerülnek valami jól, és erre azt mondom, hát igen. Az újfent beálló csöndben eszembe jut egy születésnap még sok-sok évvel ezelőttről. Néhány kép. Az alig bevilágított albérlet, ami bűzlik a kendertől, a hangos zene, az az idióta társaság, az akkori barátnőm, és az akkori BMW-m. Ez még azelőtt volt, hogy kirúgták az egyetemről. Dani akkoriban egy újépítésű ház második emeletén lakott a szobatársaival. A csajommal csak később futottunk be. Emlékszem, hogy Dani leordított az erkélyről, én meg felemeltem neki az ajándéktasakot, és megpróbáltam jó képet vágni hozzá. Azt mondta, gyertek fel és kiköpött az erkélyről. Fölmentünk, és rögtön tudtam, hová kell menni, mert az ajtó félig nyitva volt, egy zömök ember állt előtte kötött mellényben, és a bentiekkel üvöltözött. A zene akasztotta ki, azzal fenyegetőzött, hogy hívja a rendőrséget. Amint beléptünk, Dani hevesen megölelt, és mindenkinek mondta, hogy ő az én bátyám, a Koni, én meg egy rakás emberrel fogtam kezet, akik egy kanapén ültek, és el voltak ázva a piától, meg néhány sráccal és csajjal a konyhában, aztán Dani megkérdezte, hogy kérek-e piát vagy valamit, mire én azt válaszoltam, hogy kocsival vagyok, mire röhögni kezdett és azt mondta, nem kocsival, BMW-vel. Később még vagy tízszer megemlítette a BMW-t, utoljára valami olyasmit mondott, hogy akinek apa a segge alá tolja az autót, ugye? Mire én felvilágosítottam, hogy azt a saját pénzemen vettem, és ez igaz is volt, ráadásul beszámították az előző autómat, szóval annyira vastag sem voltam. És emlékszem, hogy ezen összekaptunk, vagyis ez csak afféle bemelegítés volt, igazán akkor kapta fel a vizet, amikor a félévéről kérdeztem. Ettől elöntötte a szar az agyát, és visszakérdezett, hogy ezt most te kérdezed, vagy apa? Én meg elmondtam neki, hogy apa kivan miatta, pedig egy csomó pénzt költ a tanítására, ő meg a szokásos cinikus vigyorral zárta le, és azzal, hogy elcseszem a buliját, sőt nem is én, hanem apa, mindketten elcsesszük a születésnapját. Én meg fogtam a barátnőmet, és otthagytam a bulit.

Egy sor kínos hallgatással később megkérdezem, mit csinál most, mire azt mondja, hogy Monostoron lakik egy szükséglakásban, amit a reformátusoktól kapott, és ami a templom mellett van, és a gondnokkal él együtt. Hozzáteszi, hogy segít a gondnoknak ezt-azt. Én meg azt mondom, hogy igen hallottam róla, anya említette, ő pedig folytatja. Kap kaját, meg ilyenek, és talált magának elfoglaltságot is, festeni szokott. Ez hasznos, legalábbis a csoportvezető szerint, mert eljár egy ilyen talpraállós csoportba is. Erős vagyok! ez a szlogenjük. Ott mondták neki, hogy jó, ha valami motiválja és célt ad az életének, és a hasonló szarrá ment alakok, akik már régebb óta járnak oda, azt mondják, beválik ez a hobbi dolog. De hozzáteszi, hogy ezek a fickók sem tűnnek boldogabbnak, mindenesetre megpróbál lelkes lenni. A lelkész szokott neki felszerelést hozni meg festéket. Megkérdezem, hogy szed-e most valamit, és ő azt mondja metadont kell szednie, mire megkérdezem meddig, és azt mondja, nem tudja. Újabb kínos csönd. Akkor ő kérdez. Megkérdezi, hogy vagyunk Bertával, és azt válaszolom, hogy jól… csak azt nem teszem hozzá, hogy újabban Berta valamiért iszonyú féltékeny és hisztis, és alig tudunk egymással beszélni, és amikor egyik hajnalban hazaértem az ingeim ott hevertek a hálószoba padlóján, kék, sárga, rózsaszín, kockás foltokban és a halom tetején egy méretes olló hevert, és az ingek szét voltak szabdalva. Berta meg úgy aludt a pusztítás mellett, mint egy csecsemő, mint aki kibaszott ártatlan és semmiről sem tehet. Szelíd arca volt és egyenletesen lélegzett. Az éjjeliszekrényen bivalyerős nyugtató volt. Egy ötvenest buktam az este pókeren, baromi fáradt voltam a veszekedéshez, úgyhogy csak bedőltem ruhástul az ágyba, és azonnal elaludtam. Berta csak délben kelt fel. Én már javában reggeliztem. Odacsoszogott a hűtőhöz, kivette a tejet és rendesen meghúzta. Megkérdeztem, mi volt az az ügy az ingekkel, nem voltam dühös, halál nyugodt voltam. Berta azt mondta, a kurváim miatt tette, azzal otthagyott, és visszacsoszogott aludni.

Aztán Dani a festésről beszél. Azt mondja igazából vannak jó ötletei, de hamar megunja őket. Azt mondja zenére jobban menne, de a kedvenc számairól mindig a régi énje jut az eszébe, ezért inkább nem hallgat semmit. Olyan ez, mondja, mint abban a regényben, a Gépnarancsban, olvastad? Nem, mondom neki, nem olvastam. Aztán azt mondja, hogy a lelkész elhalmozta klasszikus zenével, de a Mozart meg a Bach nem igazán pörgeti fel. Aztán valami egészen különös dologról mesél. De mielőtt belekezdene, hallom, hogy járkál és becsuk egy ajtót. Elmeséli, hogy azért van, hogy élvezi a festést. Esténként kijár, sétálgat a környéken, ami elég lehangoló, de mindig visz magával szalonnát vagy kolbászt az esti kosztból, és magához édesgeti a környékbeli macskákat. Aztán a macskákat hazaviszi, fejbeveri egy lapáttal, a bicskájával felnyitja a hasukat, megfogja őket a hátuknál fogva, és mint egy ecsettel, a macskák vérével és belsőségeivel fest a vászonra. De a felbontott macska csak néhány vonásra jó, és olyan mintha fűrésszel próbálna hegedülni; az ujjával vagy a tenyerével szokta elsimítani a vért meg a beleket. Aztán hajnalban beteszi a macskákat egy zsákba és kiviszi őket a határba, és két órát alszik, mielőtt megkezdené a munkát a gondnokkal. Erre azt mondom, aha, és megkérdezem, hogy csak macskákkal szokott festeni, vagy vannak más állatok is a célra? Dani azt mondja néha gyíkokat is összefogdos. Nekik a fejét vágja le, és az artériás vérrel telespricceli a vásznat. Elmondása szerint egész érdekes dolgok szoktak kijönni. A lelkész néha meglátogatja és szemrevételezi az alkotásait, és általában tetszenek neki ezek a mindenféle absztrakt vonalak, csak nem érti, miért pont a vörös szín dominál. Egyik nap a lelkész az állvány előtt állt előrehajolva, mire Dani azt mondta neki, hogy ezt távolról érdemes nézni, és a lelkész hátralépett kettőt és onnan nézte a vásznat. Hümmögött, a fejét forgatta, végül megkérdezte, hogy ez micsoda? Dani azt válaszolta, hogy Entrópia 4. rész a kép címe. A lelkész mélyen Dani szemébe nézett és megkérdezte: és most ez van a lelkedben?

Dani erőltetetten nevet, és azt mondja, úgy fog bevonulni a történelembe, mint a felboncolt állatokkal festő művész. Én meg arra gondolok, hányszor hallottam már ezt a bevonulok a történelembe mesét. És hányingerem támad. Aztán hozzáteszi, hogy egy dolog zavarja: minden festménye vörös lesz, nincs kék, zöld, meg sárga vér, csak ez az egy, a vörös. És ez őt zavarja, de igyekszik nem foglalkozni vele, mert épp a mesterművén dolgozik, amit majd apa születésnapján leplez le. Nem akarok vele vitatkozni. Az igazat megvallva hallani sem akarok erről a szarságról. Ahogy apa sem akar hallani felőle. Azelőtt folyton róla kérdezett, akármikor találkoztunk mindig ez volt a téma, Daniról kellett beszámolnom. Egy ideje azonban nem kérdez felőle, nem is akar tudni róla. Ez még azelőtt volt, hogy Dani az elvonóra került.

Vége a beszélgetésnek és ülök a szobában. Berta benéz az ajtón, óvatosan megkérdezi, hogy beszéltem-e vele, mire azt mondom, igen és Berta kimegy. Aztán ülök tovább, és az öcsémen gondolkozok.

Advertisements

Egy hozzászólás to “Galló Gergely: Telefonhívás”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: