Galló Gergely: Menekülős jelenet

29 jan

hihetetlen akció

„Mindennapi termékeit mi adjuk meg önnek” – állítja az M&B hirdetés az Örsön. A hirdetőtábla egy fickót ábrázol kantáros nadrágban és láncfűrésszel a kezében, ördögi pofává graffitizve. Valaki vette a fáradtságot, fölmászott a fickó fejéhez, hosszú hegyes füleket és lógó nyelvet firkált neki piros festékszóróval. Ott állok a hirdetőtábla alatt és a Corolla kulcsaival szórakozom. Nézem a hirdetőtáblát és nem tudom kiolvasni belőle, hogy mi vár rám. Még csak nem is sejtem. Az egész az ördögi arccal kezdődik, ami most még csak egy jó kis heccnek tűnik…

Az órámra nézek, Betti késik. A Sugár előtti tér tele van emberekkel. A bejáratnál kisebb csoport verődött össze, mert egy pasas bűvészmutatványokat ad elő. Először azt hiszem részeg csöves, aztán rájövök, hogy a hosszú kabát a varázslataihoz kell. Most például körbemutat egy tojást, és amikor megbizonyosodott róla, hogy mindenki alaposan megnézte, becsúsztatja a jobb felső zsebébe, csinál néhány abrakadabra mozdulatot, és a zsebből egy habverő kerül elő. Az emberek tapsolnak. Bámulatos. Minden bizonnyal rengeteg kabátzsebbel dolgozik. Néhány bűvészmutatvánnyal később Bettit látom közeledni. Péntekenként mindig megvárom munka után és együtt megyünk haza a kocsival. A bűvész most kávébabból kávéfőzőt csinál. Amikor Betti ideér, szájon csókol, azt mondja vásárolni akart, de nem vett semmit, és hogy húzzunk haza, én meg jó ötletnek tartom és megkérdem milyen napja volt. Megyünk hazafele, ő kikönyököl az ablakon, mert kellemes áprilisi nap van, se nem hűvös, se nem meleg, a haját fújja a menetszél, és azt mondja fárasztó napja volt. Be akart ugrani a boltba visszafelé és éhes is volt, ezért úgy tervezte elmegy kajálni, de útközben benézett egy Libribe, meg néhány ruhaboltba, ahol lesokkolták a százalékok és ettől el is felejtette, hogy éhes. De most újra éhes, jegyzi meg, úgyhogy érjünk haza minél előbb. Néhány út menti hirdetővel és lámpával később eszembe jut a hirdetés a fazonról, és elmesélem neki, de csak végighallgat és vállat von. Ezután elmondja, hogy ő meg befelé menet látott egy embert, akit elütött a villamos. A Blahánál történt. Vagyis nem látta az esetet, csak a mentősöket, és, hogy tiszta vér a sínek környéke. És egy csomóan megálltak és megnézték maguknak, de ő nem állt oda bámészkodni, mert ilyenkor nem tehet semmit. Mire Monostorra érünk besötétedik.

Először arra gondolok, berakhatnánk egy DVD-t és ehetnénk hozzá pattogatott kukoricát, aztán meggondolom magam, mert ahogy a kanapéra vetem magam, és velem szemben ott a tévé hirtelen elálmosodok, és a szememet dörzsölöm és semmi kedvem megmozdulni. Nagyot nyújtózok, elmondom az ötletet Bettinek, a konyhában ül és eszik, ő meg visszaszól, hogy rendben. Nyáron vettünk új étkezőbútort az IKEÁban. Egy hetünk ráment, míg összeválogattuk az ízlésünknek legmegfelelőbb szettet. Betti nagyon alapos volt. Meg kell hagyni jól választott. Most ott ül a mélybarna és világos ebédlőben, kiengedte a haját, és nagyon szép. Akár a Szép házakba is elmehetne. Elönt a büszkeség. Aztán félvállról azt mondja, hogy ma már úgyse akart semmit csinálni. Nekem meg már tökmindegy, hogy Szulejmán vagy CSI, bármi jöhet. Bekapcsolom a tévét, végigmegyek a csatornákon, és látom, hogy egy Eddy Murphy vígjáték kezdődik az X vagy Y csatornán. Előtte még egy halom reklám. Betti közben idebújt mellém és megkérdi mit nézünk. Amikor közlöm vele, hogy Eddie Murphy-t, kicsit húzza a száját: Nincs valami más?
‒ Most nem akarok sorozatokat nézni.
‒ És melyik filmje?
‒ A Beverly Hills-i zsaru
‒ Azt már láttam
‒ Én is
‒ Akkor minek nézzük?
‒ Régen láttam
‒ Én is
Szünet
‒ Mért ezt nézzük?
‒ Nem tudom, vicces és jó a zenéje
‒ Nem szeretem Eddie Murphy-t
‒ Akarsz választani? – odanyújtom a távirányítót.
‒ Nem, jó lesz – maga alá húzza lábait, és egy párnát vesz az ölébe. Bámuljuk a tévét, de még mindig egy halom reklám. Lábam feltéve a bordó lábtartóra. Kínomban széthúzom a lábfejem és vissza, aztán a lábujjaimat mozgatom. Piros zokni van rajtam és azt mondom Bettinek, hogy nézze meg, mert kilyukadt a zoknim, és ezen nevetünk, aztán azt mondom a lábfejemet mozgatva, hogy nyuszifül, mire azt mondja, hagyjam abba, inkább nézzük a filmet. De azon nincs semmi látnivaló. Egyelőre nincs…
Most egy fickó épp kutyát sétáltat a parkban. Gyerekek hintáznak, párok piknikeznek, nagypapa sárkányt ereget. Hirtelen az a feszült zene szólal meg a Cápából. Valami borzalmas közelít. A fickón kék ing, könnyű szövetnadrág. Világos pulóvere lazán a vállára vetve. És a Cápa egyre közelít és közelít. Most a kutyát mutatják, aki barna és hosszú szőrű, lelógó fülekkel, és a fickó felmutatja a kutyának kedvenc piros labdáját, és a kutya ettől lázba jön. A fickó eldobja a labdát, a kutya utána, a Cápa zenéje pedig a tetőfokára hág, és lecsap… Emberünk a hasához kap, aztán az ő szemszögéből látjuk, ahogy keresztülfut a parkon egy WC-ért. Most a kutyát látjuk. Szomorú arccal bámul ránk nézőkre, szájában a kedvenc piros labdája, és elhangzik a szlogen, amire nem emlékszem, mert közben Betti telefonál, és minden második mondata nevetés. Miközben telefonál egy hajtincsét tekergeti.
Újra a tévé. Próbálok rájönni honnan volt ismerős az a kutyasétáltató. Egy másik reklámban autót látunk. A háttérben papírmasé felhők suhannak el, az autó nem akármit csinál, repked a levegőben. Az autó sofőrje ránk néz, és fölényesen mosolyog. Leír róla, hogy rohadt büszke a repülő autójára. Ezt a színészt is ismerem. Az ismerős színész egyenesen a szemembe néz, és megkérdi, melyik a legrövidebb út. Aztán előre néz, s meg sem várva válaszomat azt mondja: – A legrövidebb út a Devo – a kép kitágul, és látjuk, hogy a fickó X vagy Y márkájú autóban ül, aminek animált sárkányszárnyai vannak, és az útjába kerülő, lebegő úttorlaszokat a hűtőrácsból kilövellő tűzzel pusztítja el, miközben az autó, a Devo modell a legrövidebb út. Bettit már nem is érdekli a műsor. Játszik vagy Facebookozik mellettem, nem tudom. Megkérdezi, nem akarunk esetleg valami mást nézni? Mire én: Mindjárt kezdődik, kicsim, türelem. De nem történik semmi a következő negyed órában sem. Még több ember, még több szolgáltatás. Egy kertvárost vándorcirkusszá alakítottak, csakhogy bebizonyítsák, hogy egy másik autó mennyire bírja még a legextrémebb helyzetben is. Átpördül a tüzes karikán, keresztülszlalomozik a tigrisek között, és kicentizi a gólyalábakat, stb. Egy másikban, a közönséges dezodortól szuperhőssé válik egy férfi és megmenti a jó mellű nőt. A harmadikban a mobilszolgáltató címere alatt egyesül egy rakás kalapos férfi és lány, és azt mondja a szolgáltató apostola, aki egy pulpituson áll fénnyel övezve, hogy „a nevünk mostantól LÉGIÓ, mert sokan vagyunk!”. És aztán elhangzik a szlogen is: vásároljon LÉGIÓ díjcsomagot ennyi meg annyi ingyen perccel, és miegymással. Rájövök, hogy mi zavar ezekben a reklámokban. Ugyanaz a színész az arca mindegyiknek. A következőben  ő a főinkvizítor, aki a sejtelmes fényű Toledóban ül a neki kijáró páholyban. Körülötte fáklyákat tartó tömeg. Az össznépi tűz a pokol legperzselőbb lángjaiként tükröződik Torquemadánk szeméből, akinek intésére behoznak két szerencsétlent és elé térdepeltetik őket. Az inkvizítor végigméri a szerencsétleneket, miközben azok be vannak szarva, és megtudjuk, hogy azért ítélték őket máglyahalálra, mert nem ismerik a Vatikáni Bank új hitelkedvezményeit. Ezt az akciót eretnekség kihagyni! Aztán hirtelen hányinger fog el. Én vagyok az egyik térdelő szerencsétlen Toledóban, és máglyahalál vár, mert elkerülte a figyelmemet a Vatikáni Bank hitele…
Föleszmélek. A tévében egy jellegtelen reklám megy valami internetszolgáltatásról. Toledó mint a kámfor, és nincs többé Vatikáni Bank sem. Időközben elbóbiskoltam. Betti a fejét támasztja és szintén alszik. Elaludtuk a film elejét, ez az első reklámblokk… azt hiszem. Vagy nem is volt film soha?… Bele se merek gondolni. A megjelenített információs sáv szerint már megy a film. A valóságban se vége se hossza a reklámoknak. Átkapcsolok, de ott is reklám megy. Továbbkapcsolok és ott is. Még tovább és… Hiába kapcsolgatok, mindenhol reklámok mennek. De ami a legmegdöbbentőbb: mindenhol ugyanaz, ugyanazzal a színésszel. Most egy áruház barkácsosztálya látszik. A fickó láncfűrész beüzemelésén fáradozik. Erős arcélei vannak, sötét hátranyalt haja, és kockafeje. Akár Superman is lehetne. De ő nem Superman, hanem a főinkvizítor, a kutyasétáltató, az autóvezető. Minden reklám arca. Ő volt az is, aki ördögi pofát öltött az Örsön.
Felébresztem Bettit, aki ásít és nyújtózik:
Mi van? kérdi.
‒ Nem működik ez a vacak, nem kapcsol át – mutatok a távirányítóra.
‒ Mi baja?
‒ Nem akar átkapcsolni. Nézd! Hiába nyomom, nem reagál.
‒ Lemerült az elem – mondja és befelé fordul.
‒ Bazd meg, nem működik ez a szar! Erre fölébred és a fejemhez vágja a párnát.
‒ Nem baszom meg, oké, ha nem működik kapcsold ki! Vonakodva megnyomom a kikapcsoló gombot. Hatástalan.
‒ Nézzék, ilyen egyszerű a használata – magyaráz tovább a fickó.
Betti fúj egyet, határozott léptekkel odamegy a tévéhez, és a nagy kerek kikapcsológomb felé nyúl és azt mondja a reklámszínésznek: Kösz nem érdekel a baromságod! Ekkor az ember a tévében megáll, leereszti a láncfűrészt, arca megkeményedik, és azt mondja: Ó igazán?! 
Kicsim inkább ne hergeld hisz láthatod, láncfűrész van nála!
De még mielőtt nyikkanhatnék, a reklámszínész beindítja a fűrészt…
Betti megtorpan, majd amikor a láncfűrész kivágódik a tévéből, hátrahőköl, és a földre veti magát. Hát ez rohadt váratlan volt! De valahogy olyan mintha már számítani lehtett volna rá. Felpattanok, odarohanok, és elhúzom onnan Bettit, aki szobormervvé vált az ijedtségtől. A reklámszínésznek már a karja is kint van a tévéből, és most ott csapkod a láncfűrésszel felettünk, míg mi az ajtó irányába kúszunk a padlón. Az ajtóban Betti azt kérdi mi a francot akar ez a geciláda, mire én: Zabos lett, amiért le akartuk állítani! És visszafordulva látom, hogy a zabos ember derékig kilóg a tévéből – elég széles a képátmérő, úgyhogy bőven van helye kiférni , de a tévé nem tudja megtartani ezt a súlyt, és az ember, aki még csak derékig van kint a képernyőből, tévéstül,  láncfűrészestül a nappali közepére zuhan. Most ott csapkod a szőnyegemen a láncfűrésszel. Csapkodása közben csíkokat vagdos a szőnyegbe, és kettészeli a bordó lábtartómat. Aztán felnéz és vérző ajkakkal, eszelős tekintettel a képembe bámul. Ettől baromi dühös leszek. Hozzávágom a távirányítót, azután egy papucsot, amit a nappali előtt találtam, de semmi nem érek vele. Az csak röhög, és egyre folyik ki a képernyőből. Már térdig kint van. Betti jelenik meg mellettem, a karomat rángatja, és könnyező szemmel kérlel, hogy meneküljünk.
Aztán:
Azt gondolom képes vagyok a bejárati ajtótól elugrani a kocsiig, ami van vagy nyolc méter Betti ki kőkertjével együtt. Elrugaszkodom. Az éjszaka fekete hidegje az arcomban. Mintha a csillagokig ugrottam volna. Aztán nyögve landolok a hideg, és nyirkos pázsiton. Jó ha másfél méterre vagyok a bejárati ajtótól. Betti segít fel és az arcomba üvölti, hogy siessünk. Húzom a bokám, fájdalmas volt a leérkezés. Eszembe jut, hogy nincs nálam a kulcs, se a forgalmi. Kétségbeesetten megrázom Bettit, aki azt mondja, a kulcs nála van, a forgalmit hagyjam a francba. Indítsam be az autót, ő addig kinyitja a kaput. Ekkor hátranézek és a láncfűrészes jókora füstfelhővel övezve vágja szilánkokra a bejárati ajtót. Jobb lába még mindig a tévében van. egy pillanatra megáll és olyan mozdulattal próbálja lerázni magáról a tévét, mintha egy pöttöm kutya akaszkodott volna a bokájára.
Aztán:
Remeg a kezem, ahogy a kulcsot a helyére illesztem. A felvillanó reflektor fényében a színész látom, ahogy az autó előtt áll, két karja szélesre tárva – a láncfűrészt hátrahagyta valahol -, szemei lángokat szórnak. Fültől-fülig mosolyától szétszakad az arca, és elővillan alóla egy többszörös, hegyes fogsor, amilyen a cápáknak van, és a fogsor alól hosszú villás nyelv kúszik elő, mint valami angolna. A látvány megbabonáz, két tenyerével a motorházra csap, és ettől valamelyest visszanyerem a lélekjelenlétem. Megrázom a fejem, hátramenetbe kapcsolok, és kifarolok a kertből. Ahogy a kapu felé hajtok, a szörnyeteg összemegy előttem, és ekkor eszembe jut, hogy akár el is üthettem volna a szarházit, de most már nem fogok visszamenni érte. Ehelyett majdnem Bettit ütöm el, aki miközben bepattan a hátsó ülésre azt mondja, legközelebb ő vezet. De azt Betti sem gondolhatja komolyan, hogy a soron következő esti programot is tévéből kimászó mocsadékokkal képzelem el. Kifarolok a feljárón, menetirányba fordulok. Ekkor Betti felsikolt. Nem is hallottam csattanást, csak a szanaszét röpködő üvegszilánkokat láttam, és az üvegszilánkok után egy óriás kéz nyúlik be az ablakon. Megpróbálja elérni Bettiti, aki a kezdeti ijedtség után most dühtől eltorzult arccal, csikorgó fogakkal rugdossa a kezet, és azt üvöltözi hozzá, hogy Takarodj innen te szadista állat! Sebességbe teszem a kocsit, és kilövünk a Monostori éjszakában. A visszapillantóban még látom az emberünket. A kocsifeljárón áll. Egyik keze hosszúra nyúlt, és a kézfejnél megnőtt, és a csípős sötét szélben úgy leng ez a kéz, mintha valami rongydarab volna. Betti nagyon szaporán veszi a levegőt. Most veszem csak észre, hogy a zoknim teljesen átázott a nedves fűben, és rájövök, hogy nem jó így vezetni.

Rákanyarodtunk a főútra. Még a belét is kitaposom a gázpedálnak. Betti zihálva megemlíti, hogy esetleg elmehetnénk a rendőrségre.
A virágos előtti pirosnál lelassítok, de Betti a vállamat csapkodja és azt mondja: Ne állj meg, az isten szerelmére, mert ez követ minket! Áthajtok a piroson. A visszapillantóban látom, hogy egy autó keresztbe fordul az úton. Reflektorpár tűnik elő, és egy pillanat alatt vakító közelségbe ér. Megint remeg a kezem, mert erre nem vagyok felkészülve.
Azt mondom: Bepöccent a rohadék, mert nem hallgattuk végig.
‒ Mi van?! – kérdi Betti a hátsó ülésen.
‒ Kösd be magad… – de alighogy kimondom ezt, megrázkódik az autó és alig tudom egyenesben tartani. Az orra jobbra-balra kileng, és csak kapkodom a kormányt. Végül valahogy az úton tudom tartani. Aztán még egy lökés. A mellkasom nekicsapódik a kormánynak, felnyögök és mire föleszmélek, a másik sávban vagyunk. Egy vakító reflektor kürtöl rám veszettül, Betti felsikolt, én meg nem tudom hogyan, talán reflexből, de a végzetes pillanatban visszarántom az autót a másik sávba. A szembejövő ordítva zúg el mellettünk, és egy csattanást hallok hátulról.
‒ Elkapta – mondja Betti hátrafordulva. Ez eltrafálta a gecijét! Átment a másik sávba a szarházi és telibe kapta… Betti megkönnyebbülten sóhajt.
Aztán:
Nem sokáig tart az öröm, mert egy kereszteződésben hirtelen óriás hirdetőtábla fordul az útra. Ahogy kiszakad a helyéről, vezetékeket sodor magával, melyek szikrákat vetnek, és hiába nyomom tövig a féket, nem sikerül megállni. Oldalra rántom a kormányt. Egy pillanatra azt hiszem, hogy felpattanunk és megpördülünk a levegőben, de az autó oldalával nekicsapódunk a táblának, ami végül is megállít minket.
Bettinek nincs komoly baja. Nekem sincs komoly bajom. Annyira megijedtem a hirdetőtáblától, hogy majdnem bevizeltem. A szélvédőn, mint óriás póklábak pattognak és füstölnek az elektromos vezetékek. Aztán valami mély gurgulázó hang hallatszik. Úgy gondolom jobb, ha elhúzunk innen. Sebességbe kapcsolok, mégsem megy az elhúzás. A gumik sisteregnek, a motor felpörög, és nem megyünk semerre. A vezetékek önálló életre kelnek, elkapják az ablaktörlőt, az oldalsó visszapillantót. A visszapillantóban látom, hogy a táblán szereplő hihetetlen olcsó árú csokis keksz egyszerre emberi arcot ölt. A felnyíló morzsás szemhéjak alól a szarházi néz vissza rám. A kekszember kétdimenziós világából lassanként háromdimenzióssá válik, és recsegő hanggal kidomborodik a hirdetésből. Sebességbe kapcsolok. A vezetékek megfeszülnek, az ablaktörlő kifordul, a tükrök megrepednek. Gyerünk, gyerünk, gyerünk bazdki! – sziszegem a fogaim között. A kekszember már majdnem lejött a tábláról. Ránk fog zuhanni, és belapítja a tetőt. Ezt fogja tenni. Az utolsó másodpercben enged a szorítás, az ablaktörlők leszakadnak, a visszapillantók szétrobbannak, újra kilövünk, újra meglógunk. Eltűnünk a kereszteződésben, tizedmásodperccel a kekszember végzetes zuhanása előtt, aki most kettétört ostyaként hever az aszfalton, szétfolyt csokikupaccal a tetején.

Később minden felgyorsult: Egy fagyiskocsi áll keresztbe előttünk. A fagyis kiszáll pisztolyt ránt és ránk lő, én meg hátramenetben menekülök előle. Egy ugyancsak kimerítő hajsza után sikerül elrejtőznünk az M&B szupermarket épülete mellett, ahol a kamionok szoktak beállni a friss árúval. A fagyis lassan befordul a parkolóba. Lehúzódunk, és várunk. A fagyiskocsi jár négy lassú és idegőrlő kört, aztán továbbáll. Azt mondom Bettinek, talán sikerült lerázni. Azt javaslom nézzük meg mi van otthon, mire ő azt mondja, ott megtalál minket. Az az egyetlen hely, ahol tuti megtalál. Én meg megkérdezem, akkor mégis mitévők legyünk. Azt mondja, nem tudja, talán várjunk egy kicsit. A kis várakozásból az lesz, hogy mindketten elalszunk és csak reggel kelünk fel.
Reggel van.
Mindenem elzsibbadt, elaludtam a nyakamat. Betti nagyot nyújtózik hátul. Vörösek és karikásak a szemei. Teljesen átfagytunk az éjjel. Hét óra van, az M&B parkolója tele van autókkal és vásárlókkal. Kikászálódunk, próbálunk újra erőt gyűjteni. A főút felől kamionok és kisbuszok fordulnak rá a szupermarket melletti benzinkútra.
Biztonsági őr lép ki az M&B ajtaján, és közli velünk, hogy takarodjunk a picsába, ez itt nem parkoló. Aztán végigmér minket, és kissé visszafogja magát. Azt mondja parkoljunk valahol máshol. Én csak nézek ki a fejemből, és reszketek. A kocsimat bámulom. A szélvédő pókhálósra repedt, az egyik golyó meg is állt benne. Az oldalsó ablak kitörve. A kocsi oldala behorpadt, mint egy konzervdoboz. Lassan begurulunk a parkolóba, teszünk pár kört, mire helyet találunk, és megkérdem Bettit mi legyen most. Egy percig egymásra nézünk, és nem szólunk semmit…
Aztán:
A polcok mellett állunk a kosarunkkal. Vásárolunk. A legjobb, amit ezek után tehet az ember. Betti ásít és leemel egy öblítős flakon. Megkérdem, erre szükségünk van-e otthon? Vállat von, nem tudja, de ez most akciós. Az emberek megbámulnak minket. Úgy nézhetünk ki mint két hajótörött, akik az éjszakát a viharos tengeren töltötték. Főleg a piros zoknimmal keltünk nagy feltűnést.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: