Ordassy Károly: Az ősi és a mesei a Dzsungel könyvében

12 feb

kipling_dzsungel_konyve0001 (425x640)

Ősi és mesei: és az író máris bajba keverte magát, e kettő ugyanis csak igen nehezen választható el egymástól. E tanulmányban nem is kívánom komolyabban újraértelmezni a két fogalmat. Mesei alatt a világ (nép)mesekincséből ismert toposzokat értem. Ezek többnyire cselekménybeli megnyilvánulások. Ősi alatt elsősorban azt a misztikus ízt értem, mely minden egyes mondatát ősivé fűszerezi Kipling művének. S ha már Kipling: mint angolul csak igen satnyán beszélő magyar, megengedtem magamnak azt a fényűzést, hogy Kipling regényét Benedek Marcell fordításában, vers- és dalbetéteit pedig Weöres Sándor tolmácsolásában olvassam. Ősi alatt tehát elsősorban a megszólalásmódot, a nyelvezetet értem. Hogy ez az ősi nyelvezet kit dicsér, Rudyard Kiplinget, Benedek Marcellt, Weöres Sándort, avagy mindhármukat: ennek eldöntését másokra bízom.
Ha ősiről beszélünk egy 1894-es mű kapcsán: az azért magyarázatra szorul. Ősi mivoltát nyelvezete adja. A nyelv, a beszéd pedig gondolkodás is egyben. Ha pedig gondolkodás, kényszerűen másképp kell gondolkodjon, mint a modern idők embere, máshogy kell gondolkodnia és beszélnie időről, szabályokról, okról és okozatról, szentről, sőt, még a neveket is máshogy kell kezelnie. Ezeket – mások mellett – kívánom alaposabban megvizsgálni a következőkben.

A Dzsungel könyvében a nevek képzik az illető személyiségét is. A legtöbb szereplő epiteton ornans-t, állandó jelzőket kap, mindez megtoldásul jár sokszor amúgy is beszédes nevükhöz.

Bagira, a Fekete Párduc
Ráksa, a Démon vagy Farkas anyó
Sír-Kán, a Nagy vagy Lungri, azaz Béna
Élősködő Tabaki
Akela, a Ridegfarkas majd a Halott Farkas
Háti, a Vad Elefánt vagy a Hallgatag
Ká, az Óriáskígyó
Csil, a Keselyű

Vannak ezek között fajmagyarázó nevek, sőt, a legtöbbjük, ha az ide nem hozott példákat is beleszámolom, ilyen. Csil, a Keselyű. S ez nem jelent többet annál, minthogy Csil, aki egy keselyű. Vagy mégis? Valójában igen. Bár az ősit kezdtem el boncolgatni, s ígéretet tettem arra, hogy a mesei elsősorban cselekményben mutatkozik majd még, azért mégis, hadd nevezzem ezt most – részint – meseinek. Hogy is van a mesékben? A farkas és a kutya. Szigorúan határozott névelővel szerepelnek, máshogy nem is lenne mese. Kipling a mesésítés elemeként használja fel a névadást: mindenki megkapja az egyediséget, mindenki egyvalaki, s nem egy csoport ködbevesző tagja. Még akkor is egyedi, ha a neve egy fajnév. Ha pedig valaki kihullik: belőle nincs több. Ha Sír-Kán meghal, belőle nincs több. Keselyűből nyílván sok van, erre maga a szerző is tesz említést. Mégis, ha keselyűvel találkozunk, akkor az: Csil, a Keselyű. Senki más. Tehát még ezek az általános fajjelölő nevek is erősen egyedítő hatásúak. Akiktől azonban a szerző megtagadja ezt a névadást, azt érezhetően alacsonyabbrendűként kezeli – és vele mi is. A Bender-log, a majmok népe ugyan kap csoportnevet, de senkit sem ismerünk közülük név szerint, ugyanígy a vörös kutyákat, a dólokat sem ismerjük név szerint. Mindamellett, hogy gonosz tömeglények, még azt a megtiszteltetést sem kapják meg, amit a szintén antihősként szerepeltetett Sír-Kán vagy Tabaki megkapnak. A saját nevet.

Másfajta jelentésképző nevet kap Ráksa, Maugli farkasanyja (Démon), Sír-Kán, Akela, Tabaki (Élősködő). Ők valamennyien jelzőt kapnak második névként, sőt, Sír-Kán és Akela tulajdonképpen tisztségnevet viselnek: Sír-Kán, a Nagy: ő ugyanis bizonyos értelemben a Vadon ura. A Nagy jelzőt rendszerint uralkodók kapják meg, a kán szó pedig az angolban is ismeretes, mint egy bizonyos keleti uralkodó (khan, Sír-Kán neve pedig az eredetiben: Shere-Khan). Akela neve, Ridegfarkas ugyan a farkascsapattól, a Szabad Néptől való különélését jelenti, ez a különélés azonban természetes velejárója vezérhími szerepének. Egy (részben kultikus) vezető, király ugyanis nem élhet alattvalóival együtt. Másik, bukása utáni neve pedig, a Halott Farkas szintén kultikus tisztségnév: a bukott, elöregedett vezérhímek kapják meg ezt a nevet. Nem kevés austini beszédtett lakozik a névben: bukása után, azzal hogy „felvette” az új nevet, gyakorlatilag halottá vált: fajtársai közül bárki büntetlenül megölheti, testben él még: de jogilag halott.

Sír-Kán harmadik és negyedik neve egy és ugyanaz: Lungri, azaz Béna. Hogy mitől béna, ez homályban marad, van, hogy úgy tűnik, születésétől sánta, van, hogy úgy tűnik, sánta lett, mikor a csecsemő Mauglira vadászott és tűzbe lépett, s van, hogy azt olvassuk, még az anyja nevezte el így. Sír-Kán gonosz voltát Kipling mesterien alapozza meg. Amit Sír-Kánról a legelső fejezetben megtudunk, ez: a vadászterülete hatalmas, tehát vándorol, nem tagja a Vadon közösségének, az év nagy részét távoli, más vadonokban tölti, emberre vadászik, amit a Vadon Törvénye tilt, gúnyneve van, nyomorék és hatalmas. Lehet-e ezek után bárki jó? Csavargó és törvényen kívüli, nyomorék, nem tagja a közösségnek, mégis annak minden tagjánál erősebb, állandó társa pedig az Élősködő Tabaki – ennek a névnek szinte szaga van! –, a veszett, bajkeverő, sunyi dögevő sakál. Lehet-e ezek után nem gonosznak lenni?

Vannak olyanok, akiknek tulajdonképpen szintén „tisztség”- vagy éppen szerepnevük (is) van. Farkas apónak nem tudjuk az igazi nevét, őt tehát csak Maugli felől láthatjuk, mint örökbefogadó szülőt, apót. Farkas anyónak igaz megtudjuk, Ráksa, a Démon, de ezt a nevet csak egyszer használja a szerző, a mű legelején. Ugyanígy járt Szürke Testvér, bár saját neve van, mégis ez a név nem jelent mást az olvasó számára, minthogy ez a farkas Maugli legkitartóbb híve, testvére. E három farkas tehát kevésbé rendelkezik a főhőstől független karakterrel, hiszen nevüket csak Mauglin keresztül értelmezhetjük, nevüket tehát – mintegy visszafelé – Mauglitól kapják szülei.

Ha megfosztjuk műben szereplő valamennyi állatnevet a másodnévvé nemesülő állandó jelzőktől, még akkor is igen erős jellemképző hatásuk marad. Akela, Ráksa, Tabaki: farkas, sakál: ezek a nevek szinte felvakkantanak, míg Bagira és Sír-Kán, a nagymacskák neve a bennük lévő „r” hangtól recsegősebb, dorombolósabb lesz. Egyébként a – dögevő volta ellenére – rendkívül „humánus”, barátságos Csilt, és a szószátyár, ártalmatlan Ikkit leszámítva minden állat neve tisztán, vagy legalábbis döntően veláris, „mély” magánhangzókat tartalmaz. Ez pedig sötétté és komorrá, megfontolttá teszi előttünk a vadon lakóit.

Maugli neve a legdinamikusabb, s e dinamizmust Maugli fejlődése, szerepének változásai indokolják. Neve kezdetben Maugli, azaz Béka – mivel szőrtelen. Ezt szerető farkasszülei adták neki. A Maugli név mellett hívják Emberkölyöknek is. Miután azonban a Piros Virág birtokában szétveri az ellene szövetkező farkasok gyűlését, Embernek kezdik nevezni. S ez az Ember a nagybetűs Ember. A félisten, a Prométheusz, a tűz ura, akinek a tekintetét senki sem állja a vadon lakói közül – még Bagira és Sír-Kán is félrepillant, ha Maugli rájuk néz.
Az emberek között azonban Maugli Natú lesz – ismét egy kedves név egy szerető anyától, valamivel finomabb hangzású is, mint a Maugli – az emberek számára azonban furcsasága és vadonbeli hatalma, farkasbarátai miatt Farkaskölyök lesz.
Maugli egyébként végig kényszerpályán halad. Beszélhetünk mi jellemfejlődésről, ez a jellemfejlődés azonban nem Maugli érdeme, hanem a közösségei bűne. Farkasnak nevelik, de a farkasok – néhány barátját leszámítva – kivetik maguk közül, mert ember. Ember lesz tehát, s itt ismét kivetik maguk közül, elűzik a faluból. Egyik csapathoz sem tartozik tehát, Maugli, akárcsak Sír-Kán: kívülálló lesz. És neki, akárcsak Sír-Kánnak egyetlen útja van, hogy saját biztonságát biztosítsa: ura kell legyen mindeneknek. Erre a sorsa lett predestinálva. Szeretet, kevés kivételtől eltekintve, sem a vadonban, sem a faluban nem terem számára: tiszteletet kell tehát kivívnia, sőt, félelmet, rettegést. Sír-Kánt, a vadon addigi urát megöli. Az őt kivető falut pedig elpusztíttatja. És akkor Maugli új nevet kap: a Vadon Ura.

Ha pedig név és ősi nyelvezet itt van a következő pont: a néven nem nevezés misztikuma. Ez is egy, a mű nyelvezetét ősivé tevő beszédmód.
Sír-Kánt halála után legtöbbször csak Csíkosként emlegetik, nevét nem ejtik ki, de még csak azt sem mondják: tigris. Ugyanígy a vadon népe nem ejti ki a tűz szót, hanem egy jelzős metaforát használ helyette: Piros Virág.
A hatalmas, a félelmetes, a szent kimondhatatlansága szinte ismeretlen a mai racionális nyugati ember előtt. Nem úgy a keleti népek és az ősi civilizációk előtt: valaminek a nevén nevezése egyben ismeretét, birtoklását is jelenti. A név kimondatlansága pedig tiszteletet vagy félelmet jelent. A zsidó nép nem nevezhette nevén Istenét, s ezért nevezte Seregek Urának. Eleink szent állatnak tartották a farkast – s az a név, melyen (nem) nevezték, kiveszett nyelvünkből, s ma ez a kimondás-kerülő szavunk van helyette: farkas. Állat, aminek hosszú, lompos farka van. Ugyanígy sem tigrist, sem tüzet a száján ki nem ejt a vadon népe. Egyébként „mesékben” rendre visszatérő elem ez: a Gyűrűk Urában a tündék nem (szívesen) ejtik ki Szauron nevét, sőt, maga Tolkien sem: a trilógia címe is egy névkimondás-kerülés, hiszen a Gyűrűk Ura maga Szaruon. Ugyanezt látjuk Voldemort kapcsán a Harry Potter könyvekben. Az pedig, hogy valaminek a kimondása helyett metaforákat, jelzőket vagy birtokos szerkezetek használunk, szintén ősi, s ezen belül kimondottan keleti szokás. Irzáel Szentje avagy Seregek Ura: Isten. Sion leánya, Jákob háza: a zsidó nép.
(Ezekhez szerkezetében hasonló még a Sűrűség népe [=állatok] megnevezés a Tavaszi futás c. fejezet elején!)

A törvény, szokásjog nagybetűs, szent Törvényként értelmezése szintúgy ősi keleti szokás. A zsidók például Istentől származónak hiszik a Törvényt. A méd és perzsa királyok pedig annyira szentnek tartották eleik törvényeit, hogy megváltoztathatatlannak tekintették. Ha egy törvényt módosítani kellett volna: inkább hoztak egy ellentörvényt, egy kiskaput. De a törvény: az Törvény. Örök.

Beszéltem már sok mindenről, hogy miben kell a „nyugatitól” másnak lennie egy ősi nyelvezetű és ősi gondolkodású műnek. Értekezésem legelején említettem, hogy az időkezelésnek is különböznie kell. A dzsungelban nincs idő. Nincs történelmi idő. A dzsungel maga az örök statikum. (S ez adja a mű izgalmát, sőt megírása okát: ez a változatlan, örök Törvényű állandóság Maugli felemelkedésével megbomlik. Maugli ugyanis, mint később látni fogjuk, nem tartja be a Dzsungel játékszabályait.) Az időkezelésről: a változatlan jelenből többféle módon eshetünk ki: Balú moroghat farkastanítványainak, hogy pont olyanok, mint nagyszüleik voltak. Ez a legkisebb időkiugrás a múltba-tekintések közül. Háti, az elefánt, már nagyobbra képes: Háti legalább száz esztendős, de hogy pontosan mennyi, azt tán még Kipling sem tudta. Mindegy is, pont e változatlan öröklét miatt: a dzsungel öt-tíz, legfeljebb harminc évig élő lakói számára ugyanis: Háti örök és ősidős. Van, aki azonban Hátinál is idősebb, de ő a hallgatag elefántnál zárkózottabb: Ká. (Az olvasó szerencséjére Ká egyetlen barátja Maugli lesz, így számunkra beszédesnek tűnhetik az óriáskígyó, de figyelmesen olvasva rájöhetünk, hogy Ká, mint magábaforduló, mogorva és rettegett lény, csak minket „zökkenthet ki” a jelenből, mert csak Mauglihoz szól érdemben.) Ká még Hátinál is idősebb, de valamire még Ká sem emlékszik: a kincset őrző kobra, Kiszáradt Fa (megint egy jelzős metafora, most a mérge-vesztett kobrára!), mintha többet tudna a dzsungelről, ismeri ugyanis az időt, amikor a dzsungelbéli romváros helyén emberek laktak.
S az mikor volt? Nem tudni. Most látjuk, mennyire zavar minket ez az ősi-tudatlan, mitikus időszemlélet. Háti legalább százesztendős. Legalább másfélennyit élt Ká. És a kincsőrző kobra? Három- négyszáz éves? Mikori a város? Krisztus utáni? Középkori? Nem tudjuk. Hajdani. Régi. Nagyon. (Egyébként a kincset őrző Őr időtlen, szinte a hallhatatlanságba nyúló élete, mint toposz, megjelenik az Indiana Jones filmek harmadik részében. Sajnos, nem tudom, van-e mondai alapja a Grált őrző lovag kvázi-örökéletének.)
E nagyon régi után a következő lépcsőfok a mitikus időben pedig: maga a Kezdet. Gyönyörű mesét hallhatunk Hátitól az Első Tigrisről és az Első Elefántról, az első gyilkosságról, s így a Törvény első cikkelyeinek születéséről.
Ez a mese ismét ősi, ismét keleti. És ismét biblikus. Nem állítom, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás, sőt, szülessen még több, de én ismét gyanúsan biblikusnak érzem a mesét: Az első gyilkosság után a tigris, ahogy Káin, elbujdosik. Az első gyilkos billogot kap. Káin a homlokára egy jelet, a tigris a csíkjait. Az első gyilkost – felismerhatő a jelről – megölni senkinek sem szabad. Az első gyilkos óta a Félelem, a Bűn, az ölni vágyás: kigyomlálhatatlan. S még valami: az első állatok Háti szerint sokkal nagyobbak voltak a maiaknál. Ez is többször előforduló rész a Bibliában: tudniillik kezdetben óriások éltek a földön (pl.: Mózes I 6/4).
Van még egy érdekes rész a történetben, mely szintén bibliai párhuzamra enged következtetni. A vörös kutyák c. fejezetet Kipling így kezdi: „Így például sohasem fogjátok megtudni, hogyan találkozott össze a mandlai veszett elefánttal, […] nem fogjátok megtudni, hogyan verekedett Drakalával, a krokodilussal, […] hogyan talált új, hosszabb kést, […] hogyan nyomozta ki és ölte meg a vadkant, […] hogyan mentette meg a Hallgatag Hátit” satöbbi.
Hol áll épp a cselekmény? Lezárt. Maugli megölte Sír-Kánt, majd bosszút állt az embereken is. Ő a Vadon Ura. És ezek után hogyan folytatódik a mű? Így: nem mesélem el, de történtek még…
Amikor egy ember történetét egy bizonyos szempont szerint tekintjük át, a végére jutván sok mindent tudnánk még róla mesélni, de: nem tartozik a tárgyhoz. A bibliai Krónikák Könyvei és Királyok Könyvei számtalan izráeli és júdai király életét és tetteit írják le, azonban egy bizonyos szemléletmód vezeti a krónikaíró kezét: hogy az adott király hogyan viszonyult Istenhez, s ezért Isten miképpen jutalmazta vagy sújtotta a zsidóságot. Ami ebbe nem fért bele, azt a fentebb idézetthez hasonló felsorolással az adott király története lezárásaképp írja oda a szentíró. A hasonlóság legérzékletesebb példái talán Aháb (1. Kir. 22/39-40) és Manassé „egyéb tettei” (2. Krón. 33/18-20), de szinte minden elhalálozó király története után találunk még ehhez hasonló, kifejtetlen felsorolást egyéb cselekedeteiről, ami az olvasó előtt ugyanúgy zárva marad, ahogy előttünk Maugli e mintegy féltucat hőstette.
Fentebb említettem, hogy Maugli nem illik bele a Dzsungelba. Miért? Mert Maugli ember. És nem azért ember elsősorban, mert senki sem állja tekintetét, hanem mert az eszközei emberiek. Itt csak egyetlen példát: miután Sír-Kánt legyőzte, egy ura még volt felette a Vadonnak. Ahogyan ugyanis Háti meséjében az Első Tigris és az Első Elefánt együtt uralták a vadont, úgy ekkor is, a tigris mellett a másik ura a vadonnak: Háti. Ez világosan kitetszik a Hogyan született a félelem c. fejezetből. Háti a Törvény legfőbb magyarázója és végrehajtója. Ahhoz, hogy Maugli valós, egyedüli ura legyen a dzsungelnak, ahhoz Hátit is le kell taszítania a trónról. De Háti nem gonosz, nem tett semmit Maugli ellen, hogyan tegye hát ezt? Tudtán kívül. Mesterszónak álcázott zsarolással. Maugli nem szándékosan árt Hátinak, amikor egy emberektől hallott, régi történetet felelevenít Háti előtt – mely Háti ötven évvel azelőtti vérengzéséről szól –, csupán az elefánt segítségét akarja kierőszakolni. Mindezt a jelen levő Bagira így értelmezi: van Mesterszó, melynek Háti engedelmeskedik, mely előtt a vadon ura is fejet hajt, s ezt a Mesterszót Maugli tudja. Maugli úr tehát Háti felett is. Azonban az olvasó látja, hogy ez nem ugyanolyan Mesterszó, mint a többi. Ez a Mesterszó a kényes, sötét múlttal való zsarolás. Maugli rég elfeledett, a most élő állatok előtt ismeretlen titkát tudja meg Hátinak, s ezzel zsarolja ki segítségét, s végeredményben: saját felsőbbségét. Maugli tehát a vadon egyedüli ura: de eszköze ez elsőbbség kivívásában nem dzsungelbeli volt. Emberi.

Maugli győzelmei egyébként más tekintetben is embereik. Nem erővel, ahogy egy állat tenné, hanem csellel, fondorlattal győz ellenfelei fölött. Ez pedig mesei elem. Az pedig, hogy a harmadik győzelmében, a vörös kutyák elleniben, a ravasz kígyó segíti: bibliai toposz. A kígyó a legravaszabb állat, Ádám-Éva óta tudjuk. (Lásd még: A kis herceg.)
Hogyan éli túl Maugli a majmok elleni küzdelmet? Ésszel, Mesterszavakkal, Ká segítségével. Hogyan győz Maugli Sír-Kán ellen? Csellel, fondorlattal. Erővel, saját erejével nem tudna. Hogyan győzik le a dólokat, a vörös kutyákat? Csellel, ravaszsággal (s itt Ká ravaszságával!) Ember tehát Maugli és mesehős. Az a mesehős, aki óriási túlerő ellen tud győzedelmeskedni esze, fondorlatossága segítségével.
Az is tipikus meseelem e küzdelmekben, hogy a számbeli fölénnyel rendelkező ellenfél két esetben a „jókhoz” hasonló, de alantasabb lény (ember-majom, farkas-dól). Ilyen küzdelmet láthatunk például a már említett Gyűrűk Urában. Az orkok egykori lázadó tündék elsatnyult utódai, hosszúkás fülük még emlékeztet erre a hajdani rokonságra, de patkányokkal és gyíkokkal táplálkoznak, kietlen vidéken élnek, és termetre is kisebbek a tündéknél, bár jóval többen vannak. Nos, a farkas-dól összehasonlításnak ugyanez a vége: a dólok hasonlóak a farkasokhoz, de patkányokon élnek, termetre kisebbek, a dzsungel legvadszegényebb területén tengődnek, viszont számuk jóval meghaladja a farkasokét.
Mind tehát a két sereg jellemzői, mind a fondorlatos főhős által kivívott győzelem tekintetében mesét olvashatunk a Vörös kutyák c. fejezetben.

Az ősi megszólalásmód felerősítésére szolgál még a keletiesen kenetteljes körmondatok és eufémisztikus kifejezések használata. Hogy is mondja Maugli a kobrának? Ha megkapja az ankust, „béke lesz köztünk”. Ez pedig éppúgy kenetteljes, mint eufémisztikus, mert valójában ezt jelenti: ha megkapom az ankust, nem öllek meg. Vagy a legszebb példa, a rituális szövegként is értelmezhető beszédzárás:
,,Ím, ez a szó, mely kiszállott belőlem.
Ugyanez ez az ősi, keleti beszédmód jelenik Sír-Kán és Bagira szavaiban, amikor fenyegetésképp saját nevükre hivatkoznak („Én, beszélek itt, Sír-Kán!”). Bagira beszéde az emberek falujának elpusztításánal minden ízében az ókori keleti uralkodók emlékoszlopainak, sztéléinek harci diadaltól mámoros beszédét idézi:
Ugyan micsoda az ember, hogy törődjünk vele – az a meztelen, barna, szőrtelen, fogatlan földtúró, földevő? Egész nap követtem – fényes délben – ragyogó napsütésben. Terelgettem, mint farkas az őzbakot. Bagira vagyok én! Bagira! Bagira! […] Bagira vagyok én – a Dzsungelban – az éjszakában – s magamban van az erőm. Ki tudja kiállni az ütésemet? Emberkölyök, halljad: lábamnak egyetlen ütésével olyan laposra tudnám verni a fejedet, mint a döglött béka nyáron.
Csodálatosan ősi szöveg ez, csodálatosan keleti alakban. A pásztor-hasonlat (dzsungelesített formában), a rengeteg ismétlés, a gondolatrímek (ugyanaz a jelentés, de más formába öltöztetve: követtem fényes délben – ragyogó napsütésben) az ítéletnapi isteni kinyilatkoztatás szavai ilyenek. Párját az ókori uralkodók és istenségek szájába adott szövegeknél találnánk.
Ugyanígy a misztikum felerősítésére szolgálnak az esküszövegszerű mondatkezdések („A letört zárra mondom, mely megszabadított”; „A bikára, mely megváltott”), a verses jótanács ruhájába burkolt törvények (A Dzsungel Törvénye c. fej.), a rituális szövegek (A fiatal farkas bemutatásánál: „Nézzétek meg farkasok! Nézzétek meg jól! […] Ismeritek a Törvényt. Ismeritek a Törvényt. Nézzétek meg jól!”), továbbá a kötött szövegű, törvényerejű Mesterszavak, melyek szintén többet jelentenek, mint amit első ránézésre a szöveg mondattani értelmi ad („Egy vérből valók vagyunk, te meg én!”). Tehát: békés szándékkal jöttem. Ne támadj meg, sőt, ha kell, védj meg. Egyfajta vendégjogra való hivatkozás ez. Ez a rész is hasonlóságot mutat a Bibliával: amikor a zsidók a filiszteusok elleni védelmül felkérik királyuknak Dávidot, így kezdik mondandójuk: Íme, mi a te csontodból és testedből valók vagyunk. (2.Sámuel, 5/1) A funkció tehát ugyanaz: oltalomkérés, amiképp a szöveg is rendkívül hasonlatos.

A biblikus, ősi megszólalásmód része a már említett gondolatrím (Weöres dal- és versfordításaiban) és a számmondások. A Dzsungel könyve verseiben egyébként is sok az ismétlés, akár szóismétlés, akár refrénszerű sorismétlés, akár pedig gondolatismétlés. Gondoljunk csak népdalainkra, népballadáinkra: mindezek az egyszerű alakzatok fenséges, mély őserőt kölcsönöznek a szövegnek.

Ősi és mesei. Nálam derekabb filológusok még száz példát hozhatnának minderre, amit én tán nem vettem észre. De ha nem is vettem észre: éreztem. Érződik a szövegben, a szöveg ízén, hangulatán, minden egyes mondatán, hogy ősi, hogy mesei, misztikus. Hogy ez a regény: varázslat.

 

 

 

 

 

 

PÉLDÁK SZÁMMONDÁSRA ÉS SOR- ÉS GONDOLATISMÉTLÉSRE, GONDOLATRÍMRE

Számmondások:

„E négy a harmat kezdete óta be nem telhet sohasem:
krokodiltorok, keselyűgyomor, majomkéz s emberi szem.
Dzsungeli közmondás

Bibliai párja:
„Ez a három nem lakik jól,
sőt négy nem mondja, hogy elég:
A holtak hazája és a meddő asszony,
a föld, mely sohasem telik el vízzel
és a tűz, mely nem mondja, hogy elég.”
(Péld. 30/15-16)

Gondolatrím a Bibliában (az aláhúzott részek)

Micsoda népség az,
amely átkozza apját,
és anyját nem áldja!

[…]
Micsoda népség az,
amely kevély szemű
és fennhéjázó tekintetű!

Micsoda népség az,
amelynek fogai kardok
és agyarai kések!
Megennék a nyomorultakat a földön,
a szegényeket az emberek között.
(Péld. 30/11-14.)

Gondolatrím a Tavaszi futás c. fejezetből:

Ember az emberhez tér! Felbolydul a Vadon.
Aki testvérünk volt, már holnap messzi megy.
Sűrűség népe, halljad, ítélkezz társadon:
felelj
, mit tartsa itt? léptét mi kösse meg?

Ember az emberhez tér! Feljajdul a Vadon.
Aki testvérünk volt: most nagy a bánata.
Ember az emberhez tér: szerettük őt nagyon
Ember-útján mi nem követjük soha.

A Hogyan született a félelem c. fejezetből:

„…
gida lapul anyja alatt,
s lát megrettent farkashadat
áll tikkadt parton a bika,
mellette apja gyilkosa.”

A Rátok szabadítom a Dzsungelt c. fejezetből:

„Fátylat boríts rá, gyomlepel!
Folyondár, sződd kanyarogva át!
Arcát, hangját feledjük el
és érintését és szagát.”

 

2013. december


 

 

Oszd meg velünk véleményedet hozzászólásban!
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket facebookon!
https://www.facebook.com/pages/Krisztina77/179499498916238?fref=ts

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: