Ordassy Károly: Kérdés az Isten-szeretetről és a felebaráti szeretetről

20 feb

KépAmikor Jézus még közöttünk járt-kelt és tanított, történt, hogy midőn a samáriai pogányok földjéről tért vissza, elébe állottak a farizeusok és a heródes-pártiak és ezt mondták:
– Mester, tudjuk, hogy feddhetetlen és igaz tanító vagy, mondd meg azért tehát:
Kik szeretik igazán az Istent?
– A zsidók, akikhez Mózes és a próféták által szólott az Úr, vagy a samáriai pogányok tán, akikhez nem szólott az Úr?
Mindezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék őt.

Jézus pedig így válaszolt nekik:
– Egy embernek volt két fia. Ez az ember az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőmben! Az így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Az pedig így felelt: Megyek, uram – de nem ment el.
– Mit gondoltok, melyik szerette az ő Atyját?
– Az első. – felelték.
– Bizony, mondom néktek: a samáriai pogányok és a bűnük bánó paráznák megelőznek titeket az Isten szeretetében. Mert találóan mondta erről a népről Ézsaiás: csak a szájukkal szeretnek engem, de nem a cselekedeteikkel.

Ugyanazon a napon történt – mikor Ő még közöttünk járt-kelt –, hogy Jézushoz járultak a hippik, a Ron Hubbard-pártiak és a New Age-tanok hírdetői, és így szóltak Jézushoz:
– Mester, tudjuk, hogy feddhetetlen és igaz tanító vagy, mondd meg azért nekünk:
Hogyan szeressük felebarátunkat?
Nemdenem a szeretet a legnemesebb érzés? Ha tehát valamit teszünk, szívből tegyük és szeretetből. Ha pedig nem jó szívvel teszek jót felebarátommal: nem szeretem őt. Ha egy koldusnak alamizsnát adunk, de aközben undorodunk a koldus bűzétől: úgy nem szeretjük azt a koldust.

Jézus így szólt hozzájuk:
– Egy embernek volt két fia. Ez az ember így szólt az első fiához: menj fiam, és dolgozz a szőlőmben! Annak pedig szíve szerint való volt a kérés, mert szerette a bort, és szeretett a szőlőben munkálkodni. Elment tehát a szőlőbe, és dolgozott.
Az ember ezután a másikhoz fordulva ugyanígy kérte őt: az pedig gyűlölt a szőlőben dolgozni, és a bortól is irtózott, mert a sört szerette. De azért mégis elment a szőlőbe, és dolgozott.
– Mit gondoltok, vajon melyik fiút vezérelte szíve-kedve, s melyiket a szeretet?

A felebaráti szeretet pedig nem érzés, hanem szilárd elköteleződés a másik ember mellett – érzéseink ellenében is.

 

 

2014. február 20.
A példázatok alapja: Máté 21/28-21
http://szentiras.hu/UF/Mt21


Oszd meg velünk véleményedet hozzászólásban!
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket facebookon!
https://www.facebook.com/pages/Krisztina77/179499498916238?fref=ts

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: