Sereg Melinda: Ítélkezés

25 ápr

lany_fu


Amikor Szandi megszületett, szép baba volt, sötét hajú, fekete szemű. Édesanyja idegenkedve nézett csintalan szemébe, amikor meglátta. „Az apjára hasonlít” – ez a gondolat villant át rajta, de gyorsan elfelejtette. Megszerette a kislányt, hiszen félig az övé volt, meg aztán, a gyerek nem tehet semmiről.

Tizennégy évvel később Szandi undorodva szedte ki az ágy alól anyja élettársának zokniját, nehogy véletlenül beszippantsa a porszívóval takarítás közben. Kihúzta az ágyneműtartót is, hogy eltávolítsa belőle a porcicákat. Az ágyneműtartóban kapcsos könyvecske lapult. Kezébe vette az emlékkönyv-gyanús tárgyat. Lakat nem zárta le. A lány nem csalódott, tényleg emlékekkel teleírt, bár nem túl vastag könyvecskére bukkant.

A napló az utolsó bejegyzésnél nyílt ki. Szandi olvasni kezdte anyja írását. A jelenlegi élettársról szólt: szívfájdalmak, egy lista a kapcsolat mellett illetve ellene. Semmi meglepő.

Ezután Szandi a kapcsos könyv elejére lapozott, és olvasni kezdte a feltűnően girbegurba betűket.

„Ostoba voltam. Az első pillanattól kezdve tudhattam volna, hogy nem lesz jó vége a dolognak. Sosem írtam naplót, de most úgy érzem, felrobbannék, ha nem tenném. Élesek az emlékek és nem tudom, hogy képes leszek-e elfelejteni őket valaha.

Miért nem vacsoráztam inkább azzal a jóképű fiúval? Most már hiába hívom, nem veszi fel a telefont.

Próbálom időrendben leírni. Bementem a sarki kocsmába, rendeltem két töményt, aztán leültem velük egy szabad asztalhoz. Gondolataim anya körül forogtak. Az orvosok azt mondták, legalább 2-3 millió kéne ahhoz, hogy legyen esélye meggyógyulni. Apának nincs elég pénze, az egyetemet sem akarta fizetni nekem. Eddig abban bíztam, rá tudom beszélni azzal, hogy ez mennyire fontos a jövőmet illetően és majd csak megoldjuk valahogy. Most már nem érdekel a továbbtanulás, csak anya gyógyuljon meg! Eladhatnánk a házat is, vehetnénk kisebbet, de ez tegnap még nem jutott eszembe. Teljesen elment az eszem, nem tudtam józanul gondolkozni. Kellett a pénz, az eszköz nem számított. Nem akarom elveszíteni anyát!

Gyorsan felhajtottam az italokat. Akkor jött oda ő. Igénytelen alaknak tűnt. Haja fénylett a zsírtól, fekete szeme alattomosan villogott. „Csókolom a kezét, kisasszony!” – így köszönt. Kérdezés nélkül leült velem szembe. Nem emlékszem, mit mondott először, nem tudom már, miről beszélt. Aztán felajánlotta, hogy hoz nekem inni még valamit. Hálásan elfogadtam.

Amíg a pultnál állt, egy jóképű, húsz körüli fiú egy zsebkendőt dobott elém az asztalra, alig észrevehetően elmosolyodott, majd megfordult és eltűnt. Mire az alattomos szemű ember visszajött, addigra én már zsebembe gyűrtem a gyanús zsepit. Elnézést kértem és kimentem a mosdóba.”

Szandi egyre gyorsabban vette a levegőt, ahogy olvasott. Az említett összegyűrt zsebkendő kihajtogatva díszelgett az emlékkönyvbe ragasztva. Az írás már félig-meddig lekopott róla, de azért ki lehetett venni:

„Ez az ember minden este idejár és hazaviszi a könnyűvérű lányokat, akik bedőlnek neki. Te nem tűnsz ilyennek. Volna kedved velem vacsorázni? Hívj fel fél óra múlva. 06202906480”

Tovább olvasott.

„Nem kellett volna visszamennem ahhoz az asztalhoz, de udvariatlanság lett volna nem meginni az ajándék italt, ezért visszaültem. Csak öt percet akartam maradni.

Az idegen kifaggatott a bajaimról, belőlem meg dőlt a szó. Elmondtam mindent anyáról, a betegségéről, talán még az egyetemet is említettem. Úgy láttam, őszintén megsajnált. Minden bizonnyal részvét csillogott a szemében.

Kétmilliót ajánlott. Azt mondta, ha felmegyek a lakására, azonnal megkapom. De nem ejtettek a fejemre és ezt meg is mondtam neki. Mármint azt, hogy átlátok a szándékán. Erősködött, hogy ő csak segíteni szeretne. Azt kérdezte, mit ér meg nekem édesanyám egészsége. Erre nem tudtam mit felelni.

Előhúzott a zsebéből egy fekete pénztárcát. Vastag papírköteget vett ki belőle és egyenesen a kezembe nyomta. Félmillió forint volt. Azt mondta, az enyém, tegyem el nyugodtan. Ő nem akar engem kényszeríteni semmire. Hazamehetek a félmillióval most, azonnal. De mehetek vele is, akkor még négy és fél millát kapok tőle. Összesen ötöt, amiből mindent ki tudnánk fizetni.

A lakásán voltunk. Bezárta az ajtót. Kértem tőle egy korty pálinkát, hogy könnyebb legyen. Adott. Alig tettem le az üveget, pofon csattant az arcomon. Letépte rólam a ruhát, kezeimet szorosan összekötözte. Aztán döfött. A fájdalomtól kicsordult a könnyem, de nem kiáltottam. Összeszorított fogakkal vártam a végét.

Egy darabig még rajtam feküdt, aztán eloldozott. „Fogd a cuccod, elmehetsz” – mondta. A pólóm elszakadt ugyan, de fölvettem, ami megmaradt belőle. Remegő kézzel kapkodtam magamra a ruháimat. „Kérem a pénzt” – szóltam, sírással küszködve. Kezembe nyomott egy százast, és hozzátette, hogy ha nem elég, elveszi azt is, ami nálam van. És ha még hisztizni merek, nem jutok ki élve ebből a szobából. Ő nagylelkű akart lenni.

Ma reggel, amikor felébredtem, nem akartam elhinni, hogy nem álmodtam. A pénzt legalább megtaláltam a táskámban, de nem tudom, hogy adjam oda apának. Mi a fenét hazudjak, honnan van?! Szerencsére ma bent volt egész éjjel anyával a kórházban. Talán még mindig ott van. Szerintem most bemegyek én is, nem mondok semmit, lerakom a pénzt az asztalra, és otthagyom őket. Nem mondok semmit, senkinek semmit. Nem bírok anya szemébe nézni.”

Szandi félájultan, szinte könyörögve nézett a naplóbejegyzés alatti dátumra. Mikor rájött, hogy az a születése előtti kilencedik hónapra esik, lerogyott a földre. Gyomra görcsbe rándult, szeme száraz maradt, de kitágult, csak meredt a semmibe.

Valamivel később fogta a naplót és beviharzott vele a konyhába, ahol anyja az ebédet készítette. Megállt. A fiatal nő fakanállal a kezében feléje fordult, meglátta a naplót, majd riadtan nézett lánya szemébe.

– BÜDÖS KURVA!!! – ordította Szandi, miközben a naplót anyjához vágta – HAZUDTÁL NEKEM, VÉGIG HAZUDTAD AZ EGÉSZ ÉLETEMET! MÉGHOGY SZERETTÉTEK EGYMÁST AZ APÁMMAL! EZ NEKED A SZERELEM?! ENNYIRE VOLTÁL KÉPES?! ENNYI AZ ANYÁM?

Nem várta meg a választ, kirohant a házból.

Egész nap a közeli erdőben bolyongott, ahová nem szűrődhettek be a késő nyári napsugarak. Miért éppen őt bünteti így az Isten? Csalódása nagyobbra nőtt szívében, mint az erdő legmagasabb fája.

Estére kiért egy tisztásra. A közelben bővizű patak haladt lendületesen, vizében fürödtek a kavicsok. Szandi meglátta benne a teliholdat. Közelebb hajolt a vízhez, hogy arcát megmossa benne, de egy percre mozdulatlanná vált és figyelmesen nézte saját tükörképét. Megállapította, hogy arca egyes vonásait, mint például álla vonalát édesanyjától örökölte. A megmaradt vonásokból megpróbálta összerakni apja arcképét. Fekete szem, rövid szemöldök, pimasz, kövér orr. Hihetetlen, hogy ez az alak benne él.

Fáradtan nyúlt el a puha fűben. Mielőtt álmodott volna, arra gondolt, hogy bárcsak ne így történt volna minden, bárcsak ne érezné ő is ezt a különös súlyt, ami önhibáján kívül a vállára nehezedik. Dühe lassan csillapult, helyét átvette az álom.

Édesanyját látta maga előtt, de fiatalabban, mint a valóságban.  Sima arcán ideges ráncok jelentek meg, lépteit megszaporázta a macskakövön.

Pár lépéssel mögötte egy feltűnően jóképű, szőke hajú fiú figyelte fel-fellibbenő szoknyáját. Mindketten bementek egy sarki kocsmába.

Szandi látta anyját, amint két tömény italt kért és leült velük egy szabad asztalhoz. Fel is hajtotta őket nyomban. Ekkor egy zsíros hajú, fekete szemű, igénytelen külsejű ember ült le vele szembe. Beszélgettek. Kisvártatva a férfi felállt, odament a pulthoz. A szőke fiú mintha csak erre várt volna, odalépett az asztalhoz, rádobott egy zsebkendőt és eltűnt.

Fél óra múlva a leendő anyuka tárcsázott egy telefonszámot.

Egy évvel később szép baba született. Szőke hajú, kék szemű. Édesanyja büszkén nézett kisfia ártatlan szemébe.

Szandi – álmában – soha nem ébredt föl.

 




Oszd meg velünk véleményedet hozzászólásban!
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket facebookon!
https://www.facebook.com/pages/Krisztina77/179499498916238?fref=ts


A kép forrása: http://ferfionline.hu/egeszegtelen-hetvegi-szokasok/

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: