Ordassy Károly: Párisz döntése

6 okt

Ezt a bejegyzést 16 éven aluliak számára nem ajánljuk!

Rubens Párisz döntése

MŰVEM ELÉ TÚLÍRT HEXÁK, CSAKAZÉRT, HOGY A MÚZSÁT HÍVJAM:
FOGJA LE TOLLAM IDŐBEN!

Mikor Radnóti Eclogáinak soraihoz mérték művét

Ecloga-színvonalúnak akartam e művet, e fércet, e rosszat.
Ecloga nem lett, jaj, bicegő sorokon bukdácsol a költő,
S hegzameterben e jósodorú történetet írnia nem megy.
Fogja fejét a magyarnak versmértékben példaadó, bő
Ihletü, Radnótról nevezett, és méltán verseitől is
Nagynevü költő, és szomorún, keserűn bólint a fejével:

„Ordasi Károj már ne gyalázz tova engem, ereszd el a pennát!
Szégyenitesz csak e művel!  Nyugta leszen pennádnak a zsebben.
Gyári szalagra ki termett, gyorskezü munkás: írni ne írjon!
Szögmérőt, ha ragadsz és ácsceruzát és vaskalapácsot:
Áldásom tereád száll!

Vagy ha talán mégis pennát ezután kezeidbe te fognál:
Mérd jól meg soraid mind! S áldás kísérjen ki a sírig,
Hol tölgyfába takarva, ha békén nyugszol bús poraidba’:
Vígadj, mert emléked öröktüzü és nemszunnyadozó lesz!”
2014. 4. 13.

 

 

PÁRISZ DÖNTÉSE

A „Páris és Görög Ilona históriája” ismeretlen írója emlékének

I. ÉNEK
Érisz almája

 

Párisz

 

Alma gurulva görög le az istennők fele; csillog.
Dúsarany Érisz-bosszú, s így szól vésete rajta:
„Szép, gyönyörű legyen az, ki ez almát kéri magának
Jár ama nőnek e lakziba szépek közt aki Legszebb!”
Három is ugrik az alma után hamar egyazon okkal,
Héra először: „Ez én leszek, itt vagyok, adjad az almát!”
„Afroditénél szebb van-e köztünk? Nékem ez almát!”
„Énnekem adják, engemet illet, enyim csak ez, úgy ám!”

Pallasz Aténé így felel, és már nyúl is utána.
Együgyü nőcskék így veszekednek, s már marakodnak.
Bölcs Zeusz ádáz nőknek a harcát így megelőzné:
„Bíra, ha döntene bájotokat megitélve, ha lenne
Lenn oda, férfiu földi lakók közt jószemü ítész:
Egyeznétek-e ítéletbe beléjenyugodván?”

Bólintgatnak a hölgyek, az istennők, hogy e döntés
Jó leszen. „Agg Priamosznak délceg, szép fia Párisz,
Döntsön ez ügyben köztetek asszonyok emberi szóval!”

Szárnyain Írisz, lakzibol elmene kérdeni Páriszt
Trójai földre, hogy ítéléshez volna-e kedve
Isteni-szép fiunak, mert dönteni kellene nők közt.

Trószok földén Párisz, e legszebb s isteni-képű,
Gyorseszü férfiu sejtve jutalmat örülve reááll.
Hírt-vive nyargal vissza a mézszavu isteni hírnök.
Híre olaj csak a tűzre az asszonyi bő kebelekben:
Mind háromban nő a remény, a hiú, a csalóka:
Ő lesz Párisznak szemiben gyönyörűbb bizonyára.

 

 

II. Ének
Héra és Párisz

 

Héra

 

Héra legelső volt ki a Trójai földre leszállott
Párisz elébe kies domboknak ölébe csodásan.
Fellegtorlaszoló Zeusz álomszép felesége
Gondosan így cicomázta magát fel az isteni bájjal:
Kéj- s *vágyébresztő testéről ambrosziával
Mosta le végig a szennyet, utána bekente a síkos
isteni, illatozó balzsammal, a nála levővel;
mely, ha csak egyet mozdult is, Zeusz ércküszöbénél,
illatot árasztott már végig a földön, az égen.
Ezzel kente be szép testét, azután haja fürtjét
fésüvel és kézzel fényes fonatokba befonta,
ambrosziásan omoltak alá örökéltü fejéről.
Öltött ambrosziás öltönyt, mit néki Athéné
szőtt míves gonddal, s beleszőtt sok szép szines ábrát:
keble köré kapcsolta arany csattokkal e leplet.
Százrojtos gyönyörű övet is vett Héra magára,
jólfúrt cimpájába pedig szép fülbevalót tett,
szép kicsiszolt háromköveset, sugaras ragyogásút.
És a fejét fátyolba takarta az isteni asszony,
szép új fátyla fehér napként ontotta sugárát.
Fényes talpa alá gyönyörű sarukat kötözött fel.
És miután már minden díszt testére körített,*
Állt ki Parisznak tetszeni Héra, az ebszemü szép nő.
Leple kacéran meg-meglibbene tárva szemérmét,
S Párisz vágyakozó bősz lelke a lába elé hullt.
Ám de a fondorlelkületű szárnyas szavakat szólt:
„Nincs az a szépség istennő, bár megharagudjál,
Mit nem látva a földilakó „LEGSZEBB”-nek itélhet,
Bár csodaszép vagy, szépövü Héré, vesd le ruhádat!”
S megteszi Héra ki győzelemért már bármire képes:
Fátyola félrehajítva a nőnek s leple lehullva.
Szép alabástrom csípeje napvakitón kiviláglik
Húsos, zölderü telt kebelét mutogatja merészen,
Hívogatón, hevesen karját ölelésre kitárja.
Ám szava mellbeverőn cseng mostan a férfi fülébe’:
„Engemet egyszer ölelni ha vágyol, hát legyen úgy most,
Ám ha irígy s nagyerős Zeusz elkap: tégedet öl meg,
S nincs hatalom megmenteni téged – bárhogy akarnám;
Míg engem kímélne a férjem, az istenek atyja.
Nagyhevü csókjaim ízes kéje helyébe ha kérnél
Bölcsen mást, okosat, szükségeset azt javasolnám.
Pénzt, aranyat ha kivánsz bőven: sokat adhatok én, tudd!
Drágakövet halmokba rakok teeléd deli Párisz!”
Gondolatába merülten méláz már lohadottan
Párisz a délceg, az isteni szép sarj, vágya a nőknek.
S nembotorul belekezd fontoltan most a beszédbe:
„Hozzám istennő haragot kérlek, ne mutassál,
Nagy dolog ám amit ígérsz énnekem. Óhajom éled!
Nincs ember ki a pénzt botorul megvetve lenézné;
Mégis válaszom engedd, hogy későbbre halasszam!”
S lám eme szókra az istennő ellibbenik onnét,
Hívén, hogy Párisznak a lelkét már kifizette.

 

 

III. Ének
Aténé és Párisz

 

Pallas Athéné Buda

 

Pajzsos Aténé volt, aki sorban a másodikul jött.
Bűvösen és kecsesen Priamídész színe elé állt
Tágterü Trója határán, jócsikajú Ilionban.
Lábai jólfaragott, telt márványoszlopok és mind
Vágykeltőek a szépivü combjain izmai néki.
Csípeje és öle ambrosziától illatozó volt.
Fentebb gömbölyü alma a melle, a férfiu-vonzó,
S fürtjei szőkék: göndören omlottak le a vállra,
Megsimogatva a lándzsavivő, nagyerős karokat lent.
Nektártól volt táplált és aranyos ragyogású
Bőre, az elnemenyésző, friss-üde illatu nőnek.
Jó lábvértje ezüstből készült – Sánta Kovácsnak
Műve e vértezet, és melléje adott neki lándzsát:
Érchegyü, hadriadásban gyilkos, jajteli fegyvert.
Pajzsot is ő kalapált neki: dárdát át nem eresztőt.
Harci sisakja alól kecsesen Páriszra mosolygott,
Isteni csáberejét – bősz férfiakat leigázót –
Mind beletéve e mágikus, asszonyi, szép nevetésbe.
Így állott a bagolyszemü nő az itésze előtt meg.
Az meg a bírai tisztben most még dönteni nem tud,
Kéj- vagy ajándék-vágyón húzva időt hamar így szól:
„Ó, te dicsődárdájú, érckelevézes Aténé!
Isteni szép hölgy, férfiu-szégyenitő a csatában,
Bátrat harcierénnyel, erővel fegyverező nő,
Kútfeje égbeli bölcsességnek: szívem örül, hogy
Itten az agg Priamosznak megtisztelt fia láthat!
Emberi szemben e még soha nem látott gyönyörű nők
Bája zavart okoz itt most. Dönteni ó, de nehéz lesz!”
Válaszul így szól Pallasz Aténé észteli szóval:
„Lám fogaidnak szép keritésén tétova sok szó
Jőve ki csak fogadásul előmbe ma. Könnyitenék én
Sorsodon, és megkönnyiteném nehezen születő bölcs
Válaszodat szép, isteni sarja a jó Priamosznak:
Engemet ismerj el legszebbikül, és megadom majd
Néked amit szived ájtatosan vágy: nagy nevet és hírt.
Dicsteli életet és győzelmeket adva tenéked.”
Várván még az ajánlást morcan hallgata Párisz.
„Tán nem elég Priamosz fia, s alkura túl kicsiny ez még?
Értsd jól már szavam, és makacsul füledet be ne zárjad!
Harci erénnyel fegyverező nő – így köszönél rám
Nagy helyesen, s lásd, én a világot kézbe adom most!
Élted amíg letelik, szolgálna a hadriadásban
Megpróbált paizsú és dárdavetésben is első,
Hadbeli-hírnevü elnemenyésző: Pallasz Aténé.”
Szótlan, hallgatag és komorult vala Párisz, a délceg.
Értvén már ezeket most nagyharagún tovaindul
Búsan a dárdavivő nő messzi, hegyormi honába.

 

 

IV. ének
Párisz és Afrodité

 

alexandre_cabanel_venusz_szuletese_1863_musee_dorsay_parizs

 

Ím az utolsó érkezik ítélője elébe
Bízván test erejében pőrén, meztelenül jő.
Afrodité az, az isteni szép, a Kovács felesége.
Kebleit és fenekét és zöld szeme nap-ragyogását
Túl suta pennám emberi szóval festeni híven.
Testét kapzsin a vágyakozó fiu bírni kivánta,
Sutba hajítva a józanságnak a hűlt maradékát.
Párisz megcsókolni, apolni, ölelni akarván
Sánta Kovácsnak a céda-ölű, gyönyörű feleségét
Megközelíti a hölgyet bátor lelkesedéssel:
„Légy te a „Legszebb” nők köriben, csak testedet adjad!
Dús órát ha enyém leszel izzva az isteni kéjben
Téged hívnak a Legszebbnek majd, ezt megigérem!”
Afrodité a kacér nagy bájos-bűvösen így szólt:
„Dúsnedüjű ölem húsos rózsáját ha kitárom,
Feslő bimbaja szűz-tüzü testemnek ma tiéd lesz.
Lakmározz, falatozz örömest szép Párisz e testből,
Lássa szemed ki a legszebb ím az olimposzi csúcson!
Nyelveden érezzed, ki a legszebb és gyönyörűbb itt,
Farkadon izzó pír lesz puncimnak puhasága.
Gyúljon elolthatlan-tüzü lángba a farkad ölemtől,
Kínod kívánd kéjesen, éhesen! Űzve haragtól
Döntsd fejedet szomjún két combom lágy közepébe,
S idd ki levem mind, és nevemet kiabáld a világba!
Jó szeretőd leszek egyszer az élted bús örömére.
Vagy kérd tőlem a lányt, aki édesb nálam is és szebb.
Néked adom, szive holtodig úgy a tiéd leszen – eskü! –,
Hogy jó, hős férjét, gyerekét feledendi teérted.
Válaszodat várom Parisz, engem kérsz-e ez egyszer,
Vagy pedig őt, aki szebb nálamnál s teste tökélyebb?”
Megdöbbent a kemény szavakon deli, vérteli Párisz.
Forró szíve le nem hűlvén pumpálta a vérét
Lentre buján még: itt vesze el már sok nagyerős hős.
Öncsapdája a férfi magának nők közelében:
Választása ha van neki: fallosza és esze megküzd.
Vérbővében az egyik játszva leküzdi az ellent.
Ím ez a kérdés mindíg: hol van férfi a véred?
Mely szervedben tárolod, észben-e, faszban-e nők közt?
Ám ha akarna se választhatna ma észre hajolva:
Egyik a Legszebb, másik a Még Szebb, egyik a Rögtön
S másik a Majdan: Párisz agyában az elme homályos,
Elfeledé, mit igére a más két isteni asszony.
Így esze nem versenghete két buja vágyakozással.
„Illatozó nedüjű öledet bámulva tekintem…
Asszonyi szép, két bő kebeled közt ringani vágyva
S férfierőm tebeléd tuszakolni akarva: e döntést
Nagy nehezen kell meghoznom most, s itt teelőtted:
Van náladnál szebb odalent még, s nékem igéréd.
S így ez a verseny végképp el fog dőlni javadra:
Légy te a „Legszebb” istennők köriben, de beismerd
Vajha ki az, ki tenálad is ajzóbb és ragyogóbb nő!
Légy odafent te a „Legszebb” és nekem add, aki MÉG SZEBB!”
Szárnyas, vágyteli, bősz szava így hangzék a fiúnak.
Bár sértett bosszúságát letakarja – haragszik
Afrodité, hogy földi halandó elhiheté – nem
Látva a másik nőt – hogy szebb lehet az, Helené, mint
Ő, aki istene minden ösztöni, vadbuja vágynak.
S Bár majd megsegitendi a nőszerzésben az ifjat,
Bosszura szomjasan áhitozik majd rontani vágyva
Szép Helené báját a szivek s a karok csataharcán.

 

 

V. ének

 

Helene_Paris

 

Drága Heléna keserves a sorsod, s vészteli élted
Elrabol önzőn Párisz az otthoni, spártai tájról
S második ízben sem lesz boldogságod örök-szép:
Lelket emésztő háboruság és gyász, siralom vár.
Két sértett istennő gyűlöl tégedet immár,
Harmadik ellened Afrodité, aki szörnyen irígy rád
Hisz jobban tetszett kebeled, s szemeid ragyogása
Nála Parisznak, isteni képű Príamidésznek.
Bosszút forral, véreset isteni Pallasz Aténé,
És a hatalmas Villámszórónak felesége.
Afrodité aki szörnyü hiú, s féltékeny a lelke
Nem ment meg majd téged a bosszútól, s kezeikből:
Csúfosan és elhasznált lelküen Átreidészhoz
Símul majdan e fonnyatag, egykoron még gyönyörű test,
Míg a szivedben az egykori jó szeretőt siratod majd!
S bú szedi szét eszedet, te szegény: Sic transit glória mundi!

 

382500

 

 

 Oszd meg velünk véleményedet hozzászólásban!
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket facebookon!
https://www.facebook.com/pages/Krisztina77/179499498916238?fref=ts

Reklámok

Egy hozzászólás to “Ordassy Károly: Párisz döntése”

  1. Ordassy Károly október 6, 2014 - 19:12 #

    A *-okkal határolt rész: Homérosz Iliászából való (XIV. ének) , Devecseri Gábor fordítása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: