Ordassy Károly: A parázna nő utolsó imája a Sátánhoz

7 máj

23956_338482732916584_1012973987_n

EVILÁG URA!
Most minden Neked hódol!

Neked hódol a lopott csók,
Ha bortól forró és fűszeres zamatú…
Neked hódol, ha combom kitártam,
Neked hódol, ha ajtóm bezártam.
Minden remegő kéj és bódulat
Ma éjjel Tenéked hódolat!
Neked hódol a hitvesi ágy összegyűrt hűsége
S a paplanon pihegő idegen férfiillat.
Neked hódol minden kacér mosoly,
És minden lesütött szemű méla pironkodás.
Neked hódol az összegyűrt hűség,
S az ondó a számban: a keserűség.
Neked hódol a vad lüktetés, az izzás és a pára,
Két test minden buja vágya,
S az olcsó csókok ára…
És minden csepp verejték
És a kín, amit szívembe rejték.
És Neked hódol minden gondolat:
Hogy a férjem így még soha… de soha!…
És Neked hódol szívem alatt az éledő magzat, a mostoha…

EVILÁG URA!
Ím, most mindenek
Hódolnak Neked!

De ha holnap mindezt könnybe fúlva bánom,
Tudom majd, hogy más Isten is van a világon.
Mert a bűnbánó könny majd nem hódol Neked:
Egy más Isten gondja az: s Te könnyem le nem törölheted!

6


 

2015. május elseje

Reklámok

5 hozzászólás to “Ordassy Károly: A parázna nő utolsó imája a Sátánhoz”

  1. Gergely Galló május 30, 2015 - 18:34 #

    Akkor én élnék a beharangozóban felkínált ódzkodás lehetőségével, de nem azért, mert megbotránkoztam volna a sikamlós részleteken, cseppet sem! A XXI. században az óndó, vagy a nemi aktus leírása nem számít esztétikai bűnténynek, inkább a paplanügyek szenzációként való bemutatásában van valami arcpirítóan konzervatív. Nem a vers reprezentációs szintjén kell keresni a hibát, inkább a jelentésében, az üzenetében.

    Amit leírsz körülbelül megegyezik a keresztény konvenciónak, a rossz dolgok a Sátánhoz tartoznak, de minden “bűn” bocsánatot nyerhet Isten által. Oké, ez rendben van, De! Szerintem ez a vers nem ezt jelenti, a mélyebb jelentése nem erre utal. Sokkal inkább arra, hogy bármilyen tett igazolható egy lacani értelemben vett Másik által. Nem ezt sugallja? adott két véglet, két alapvető princípium, rossz és jó (ebben a sorrendben), a vétkezés és megbánás, Sátán és Isten, de a lényeg, hogy mi csak a duális princípiumok instrumentumai vagyunk. A csavar ez: a megbánás nem egy belső kontempláció eredménye, hanem egy automatikus parancs: ha jót akarok magamnak megbánom (ezt csak erősíti, hogy holnapra már meg is bánja a giccsebe hajló könnyekkel), és még csak nem is kell hozzá a csalás, az átverés, elég ha elhiszem, hogy ez megtörténik. Ilyenformán a szituáció bármennyiszer megismétlődhet: megcsalom a férjem, aztán megbánom, ez a tisztulási rítus, de hol maradnak a tényleges felismerések? Hol van ebben az autentikus hang, akiben tényleg megszólalt valami? Erre mondhatod ugyan, hogy a címben az utolsó ima szerepel, de nem ettől lesz csak még morbidabb az egész: “ez volt az utolsó, hogy ilyet tettem, többé nem lesz”. És mégis jön egy újabb kihágás, ha nem ebben a formában, akkor másikban. Ez persze merőben spekulatív elemzés, de a rendszer szavatolja: a versben megszólaló lírai hangnak nem nyomja a vállát felelősség, ő mindig nyer, mivel a tettei egy másik, egy magasabb rendű igazság, felől lesznek igazolva, túl az emberi cselekvések szintjén megnyilvánuló etikai dimenziókon. Szóval ezért ódzkodok a verstől, mert leegyszerűsítő, már-már ideologikus módon kezeli az alapvetően mélyebb filozófiai problémát, bűn és bűnhődés kérdését.

  2. Krisztina77 május 31, 2015 - 18:09 #

    Kedves Gergő! Köszönöm a hozzászólást, el kellett, hogy gondolkodjak rajta. 🙂

    ,,inkább a paplanügyek szenzációként való bemutatásában van valami arcpirítóan konzervatív.”

    Nem szenzációként mutatom be, hanem sorsfordító pillanatként.

    ,,ha jót akarok magamnak megbánom (ezt csak erősíti, hogy holnapra már meg is bánja a giccsebe hajló könnyekkel)”

    A bűnbánat itt őszinte, s nem azért van, mert jót akar magának, hanem mert rájött, hogy rosszat tett másnak és magának is.
    A giccsre nem tudok mit mondani. De gustibus non est disputandum.

    ,,és még csak nem is kell hozzá a csalás, az átverés, elég ha elhiszem, hogy ez megtörténik. Ilyenformán a szituáció bármennyiszer megismétlődhet: megcsalom a férjem, aztán megbánom, ez a tisztulási rítus, de hol maradnak a tényleges felismerések? Hol van ebben az autentikus hang, akiben tényleg megszólalt valami? Erre mondhatod ugyan, hogy a címben az utolsó ima szerepel, de nem ettől lesz csak még morbidabb az egész: “ez volt az utolsó, hogy ilyet tettem, többé nem lesz”.”

    Nem kell hozzá csalás, el kell hinni az írói fikciót, ez az irodalom és a történetírás, a történelemtankönyv közti különbség. Ha pedig a hitre írod, így van, a hit lényege, hogy a megtisztuláshoz elég, ha megbánom a bűneimet – illetve ettől függetlenül beszélhetünk még jóvátételről is, ha lehetséges.
    A tényleges felismerés ott van a végén, de valóban nem állok le ezt a felismerést boncolgatni. Miért? Mert ez nem egy családregény, hanem egy ,,vers”… vagyis inkább tolltáncoltatás. Egyetlen pillanattal foglalkozik, melyben egyetlen ,,lélekrezdülés” van leírva.
    Az viszont tévedés, hogy összekeverinted az elemzésben a költői én és a mindentudó elbeszélő szólamait. A költői én a nő, aki megbánja a tettét annak befejeztével. A ,,mindentudó elbeszélő” pedig az, aki a címet adja. Aki látja a jövőt és a múltat, én, aki adtam neki ezt a címet, mert én tudom – mint szerző – hogy ennek a nőnek ez valóban az utolsó ilyen tette volt, s itt megváltozik az élete.
    Az ő jövőbelátása csak ennyi: ,,ezt holnapra nagyon megbánom.”
    Az enyém több: ,,ezt soha többé nem teszi meg ez a nő.”
    Tehát semmi morbid önáltatás nincs ebben szerintem.

    A bűn és bűnhődés kérdéséről:
    Nem leegyszerűsítés. A bűn világos, értjük mi az. Bűnhődés kettő lehet: a bűn bűn voltának felismerése, a lelki fájdalom, a csalódás önmagában, a bűnparadicsom elvesztése, a tökéletlenség érzése: ez az egyik bűnhődési fajta. Ez az őszintébb és nemesebb.
    A másik az, ha kiissza a harag poharát, ha lebukik és megkapja, ami jár: válás, veszekedés, per, vagy éppen csak az, hogy kezdheti elölről felépíteni a házasságát. Ez azonban már nem egészen bűnhődés, ez már inkább büntetés.
    De mivel – mint írtam – ez nem egy családregény – ez a bűnhődés/büntetés már valóban nincs benne a műben.
    (A harmadik bűnhődés lenne a legrosszabb: a Pokol. De ezt az őszinte bűnbánat és a hit megszünteti.)

    Gondolhatod azt, hogy a gondolkodásmódom minderről leegyszerűsítő, de én ezt az egyszerű képletet olvastam ki Jézus szavaiból.

    Üdv:
    Ordassy Károly

  3. Gergely Galló június 1, 2015 - 12:26 #

    Csak pár dolog, amire még ki szerettem volna térni. Igyekszem ezeket magamhoz képest tömören és világosan kifejteni.

    Elfogadva az általad leírtakat, azért maradtak bennem kételyek. Amit írtál egészen konkrét és világos, de hogyha készre párolt értelmezést adsz a vershez, egyúttal nem zárod-e el a vers továbbelemezhetőségének lehetőségét? Ott van az Írás, amely felől a szituáció egyértelművé válik, ezzel le is fedtük a vers problematikus pontjait. Egy nagyon egyszerű példázatot kaptunk. Ahogy az általad leírtakból kiderül: mindenre van magyarázat, amire nincs, az hittel korrigálható. De hol marad a pluralitás? mit kezdjünk az egyéni olvasatokkal? Ha számolunk egy ilyen lehetőséggel, és értelmezőként még van egyáltalán dobásunk azt mondhatjuk: ugyan egy teológiai mátrixban vagyunk, valójában a vers, mint vers fikció marad, vagyis egy egyéni tudat nézőpontja, amely esetlegessé teszi a Szentírás felőli értelmezés kizárólagosságát.

    Csak egy egyszerű gondolatkísérlet: tegyük fel, értelmezhetem úgy is, hogy ez a nő egy ilyen Ágnes asszony típus, aki nem tud feldolgozni egy traumát, a vers pedig hasonlóan működik, mint Poe Hollója vagy Dosztojevszkij Hasonmása: nem eldönthető, hogy a megjelenített elemek a valóság részei, vagy csupán a szereplők exteriorizált belső tudati tartalmai. Ebben az esetben értelmezőként a megszólaló hangra kell bíznom a hitelesítés kérdését. Vagyis épp annyira vehetem komolyan, hogy a nő a Sátánnal folytat párbeszédet, mint amennyire szubjektumát nem tekinthetem ellentmondásmentesnek.

    Írtad azt is, hogy itt két szólamról van szó, ami elkerülte a figyelmemet. Nos, ebben nem értünk egyet. Ez valójában egy szólam, a nő szólama, a cím csak transzparens módon utal a vers tartalmára. De abban igazad van, hogy el kell fogadnom igazságként, viszont ha ez fennáll (korábban írtam, hogy az értelmezésem erre vonatkozólag merőben spekulatív), akkor sem problémamentes a versszituáció.

    Mondhatod és mondod is, hogy a versformátum tömörsége miatt nem hozzáférhető ez a tudat teljes mélységében. Néhány elejtett gesztus mégis elidegenít minket attól, hogy bűn és megbánás kérdését egyértelműnek tekinthessük. Nem értünk egyet abban, hogy: „A bűn világos, értjük mi az.” Szerintem itt épp a bűn megfogalmazhatatlansága a kulcs. De menjünk tovább. Az már önmagában elég elidegenítő, hogy egy ilyen komoly erkölcsi arzenállal felvértezett személyiség hogyan adhatja oda magát „minden remegő kéj és bódulat”-nak és utána hogyan csatolhat vissza ennyire problémamentesen. Oké, alkohol befolyásoltsága alatt („Ha bortól forró és fűszeres zamatú”), de nem ettől válik a „lélekrezdülés” valóban lélekrezdüléssé?: a Sátán azért kell, mert ez az élmény annyira feldolgozhatatlan, hogy önmagamban képtelen vagyok elszámolni vele. Itt jön a túlkompenzáló mozzanat: kell valami, ami felől az erkölcsi kihágás igazolhatóvá válik: nem én voltam, a Sátán kísértett meg. Én csak a körülmények áldozata vagyok.

    Vagy – és itt utalnék vissza a korábban leírtakra – nem is annyira áldozat. Élvezte minden pillanatát. Abban a leírásban amit az aktusról ad, ez benne is van: izzás, vad lüktetés, „a férjem így még soha… de soha!…”, még a Rosemary gyermeke is megfogan benne, satöbbi, satöbbi. Az erős erkölcsi talapzaton álló személyiségnél maradva: két parancs hat rá, az egyik egy társadalmi-etikai, a másik egy felettes, transzcendens parancs. Az etikai dimenziót, amiben az aktus hűtlenségnek, jogi értelemben válóoknak számít, és nem mellesleg a nő saját erkölcsiségének is homlokegyenest ellentmond, valamivel kompenzálni kell. Erre a transzcendens mátrixot hívja segítségül. Nem én voltam, vagyis testileg én voltam, de a Sátán avatárjaként. A Sátán ebben az esetben lehet akár a szerető is, aki elcsábította, az Isten pedig az a morális felügyelet, az a tiltási univerzum, amiben az erkölcsök, a férjhez való hűség, a hitvesi ágy, a férj személyisége, mint a házasság fölérendelt parancsa realizálódnak, ésatöbbi, ésatöbbi. Mi az egésznek a legnagyobb kihívása, mi az a morális gordiusz, amit át kell vágni? Nem az, hogy be volt rúgva és a csávó visszaélt a lehetőséggel, hanem, hogy hogyan adja át magát a vágyainak úgy, hogy közben áldozattá is váljon. Ami társadalmi-racionális keretek között megoldhatatlan, az irracionalitás szintjén járható út. Pont azért lefegyverző ez a logika, mert csak hittel igazolható. Elhiszem, hogy a Sátán műve, minden mozzanat az ő hódolata volt, de elhiszem azt is, hogy felülkerekedtem rajta. Legyőzött a Sátán (valljuk be nem egy hosszú küzdelemben), és úgy élveztem az ő működését, hogy erkölcsileg én kerültem ki győztesként. Erre írtam, hogy ez a nő mindig nyer: neki royal flush-e van, úgy tudja élvezni a felettes én elleni lázadás minden pillanatát, hogy közben áldozat is, és még csak be sem kell vallania a férjének, nem szükséges vállalnia a felelősséget, hiszen ő már vallott egy felsőbb „hatóságnak” Ő már leboltolta ezt transzcendens keretek között. Vagyis a tett társadalmi szinten akár következmények nélkül is maradhat. Bár a gyerekkel azért még el kell számolni a későbbiekben.

  4. Krisztina77 június 1, 2015 - 16:45 #

    😀
    Számomra nagyon érdekes a versen túl a vers visszhangja.
    Belőled egy fél szakdolgozatot váltott ki, néhányan megpróbáltak meggyőzni, hogy szerelemből félrelépni nem is bűn, egy keresztény fb-csoportban több ízben lesátánistáztak, majd kizártak, más keresztény csoportokban sokan kedvelték – főleg nők 😮 😀 -, de hozzászólni nem mertek.

    No de: nem akartam elzárni a verset más értelmezésektől és nem akarom negligálni a más olvasatokat sem, csak úgy éreztem, hogy a verset silánynak tartod, és ez ellen védekeztem. Szabad, sőt hasznos, máshogy értelmezni, továbbelemezni, de védekezésképp leírtam, hogy az én olvasatomban mitől kerek és lezárt a mű.

    A tömörséggel, vagy hosszúsággal nincs bajom, de azt be kell valljam, hogy nem minden bekezdésedet értem. Egyszerűen nem értem.

    Az exterirorizált belső tartalom dolgában egyetértünk. Amennyiben arra gondolsz, hogy nehezen elképzelhető, hogy – már bocsánat, de – szex után, közben meztelenül nekiáll imádkozni a csaj a Sátánhoz, majd az ima végén Isten felé kacsingat. Ez tehát egy általam mesterségesen kifejtett belső tartalom.

    ,,Szerintem itt épp a bűn megfogalmazhatatlansága a kulcs.”
    Fontos mondatnak tűnik, de nem fejted ki. Ezt például nem értettem. Számomra tényleg világos, hogy mi a bűn ebben a szituációban. Számodra mi itt a megfogalmazhatatlan?

    Az sem világos, hogy miért gondolod komoly erkölcsi arzenállal felvértezettnek ezt a nőt?
    Szerintem nem kell nagy erkölcsismeret ahhoz, hogy valaki szarul érezze magát, miközben megcsalja azt, akinek örök hűséget fogadott. De elfogadom az olvasatodat, mely szerint a nőnek ,,komoly erkölcsi arzenálja” van, csak nem látom ,,adatolhatónak” a mű alapján. Ez ugye már két nagyon eltérő olvasat – és azzal együtt eltérő viszonyulás a lírai énhez.

    ,,Élvezte minden pillanatát.”
    Ezt is elfogadom, de ezt is másképp látom. Olyan nagyívű folyóiratokból, mint az IM, Cosmopolitan és társaik, tudjuk, hogy az ondó a fűszeres ételektől, a dohánytól és az alkoholtól lehet keserű ízű. De számomra ez a sor nem csak az ízérzetet fedi le, hanem a nő ambivalens érzelmi viszonyulását is a saját tettéhez.
    ,,S az ondó a számban: a keserűség.”
    Nem csak a sperma keserű: hanem maga a tett is. Nem élvezte minden pillanatát – az én olvasatomban – hanem kezdetektől fogva ott volt a buja vágy alatt a keserű csalódás saját magában. Persze, más sorok is vannak, melyek alapján nagyon is élvezte. De számomra megmarad ambivalensnek az érzés.
    Vagy hogy más részekre utaljak: mennyire élvezheti az a nő a szeretkezést, aki folyton összehasonlítgatja partnere minden egyes döfését a férjével való élményekkel, vagy akinek a hancúrpárbajban összegyűrt ágyneműről a férje iránti hűtlenség üvölt vissza, s aki szívbe rejtett kínról ,,beszél” szex közben?
    Szerintem nem volt valami önfeledt az élmény. Önfeledt nem volt – végig ott ostorozta a felettes én a nekivadult ösztönénjét…

    ,,Elhiszem, hogy a Sátán műve, minden mozzanat az ő hódolata volt, de elhiszem azt is, hogy felülkerekedtem rajta.”

    Ezt is – olybá tűnik – más olvasattal szemléljük.
    Szerintem a nő nem gondolja, hogy mindez a Sátán műve, és hogy rákenhető.
    Talán ebben nem értünk egyet leginkább. Nem egy élettelen bábbal játszik a Sátán és a szerető: hanem a nő HÓDOL neki. Ha én Istennek hódolok, azt én teszem, s nem Isten teszi (téteti) velem. Tele van aktív igékkel: kitártam, bezártam, rejtettem, s általában, elég mozgalmas ahhoz a vers, hogy ne higgyem, hogy ez a nő képes azt hinni, hogy a Sátánra kenheti tettét. Sőt, még a szeretőre se keni rá – hisz ha rá akarná kenni a másikra, talán explicitebben jelenne meg a műben a szerető.
    Szerintem a Sátán műve a kísértés, és a Sátán felségjoga elfogadni hódolatként a bűnt. De a bűn megcselekvése már az emberé, s ez a nő igen aktívnak mutatja be magát. A fickó javarészt eljelentéktelenítve említtetik: mint ,,pihegő illat” és mint keserű ondó.
    Amikor pedig mint jó szerető jelenhetne meg: (a férjem így még soha…), nos akkor a férj képe jelenik meg, ami számomra az önmarcangolás egyértelmű jele.

    Összegezve az én olvasatom – mely vitánk alatt tovább forrt – ezekben tér el a tiedtől (ha jól értelek):

    1.: A nő nem élvezte az aktust teljesen, hanem kettészakadt ösztön- és felettes énre, s van benne valami viszolygó önmarcangolás a kezdetektől fogva.
    2.: A nő nem gondolja, hogy ezt rákenheti a Sátánra, hiszen bevallja, hogy ő maga hódolt neki minden aktív és szándékos tettével.
    3.: A nő nem kerül ki erkölcsi győztesként, nem tekint így magára, de ráébred, hogy van olyan Isten, aki kiemelheti őt az önmaga okozta pokolból és fertőből, s így lehetséges egy erkölcsi tisztulás.

    Hogy a gyerekkel vagy a férjével mit fog tenni, azt nem tudom megmondani a vers alapján.

    Köszönöm szépen a hozzászólást, igencsak megmozgattál. 🙂

Trackbacks/Pingbacks

  1. Sereg Melinda – KocsiútCorrectMedia | CorrectMedia - augusztus 8, 2015

    […] nagyon megfogott ez a vers, mert a teljesség hiánya jelenik meg benne. Szerkesztőtársammal, Ordassy Károllyal meglehetősen sokat törtük a fejünket azon, milyen névre is kereszteljük az útjára induló […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: