Ordassy Károly: Jób keserve – Caput VI.

3 jún

Kunffy Lajos - Jób 1896.

CAPUT VI.
Melyben halálát kívánja, feddi rokonait és barátait, amiért nem vigasztalták. Önmagát bűntelennek tartja.


Ó, ha az én panaszomnak a súlyát mérni lehetne…
                Mázsa se mérheti le, oly nagy a súly, ami nyom.
Tengernek fövenyénél több a bajom nekem immár
                Száma sem ismeretes; szem nem mérheti fel.
Kínomat íme lefesteni gyengék rossz szavaim mind:
                Árnya a búnak e szó, gyönge beszéd a szavam.
Íme a Nagyharagú Úr vad nyila mérge emészt el,
                S égeti lelkemet ez… Ostrom alá vesz az Úr.

Bár úgy tetszene Istennek, hogy a sír befogadjon!
                Vígasz lesz a halál… Öld meg a lelkemet is!
Meddig várjam a véget? Örömnek a napja előttem!
                Hallgasd meg szavamat: Add a halál poharát!
Testem acél-e vajon, hogy ilyen sok a próba, a tűrés?!
                Nincsen sziklaerőm… Nyugtom lesz a halál.

Még ha meg is tagadá az Urat nyomorában az ember,
                Vígasza lesz a barát, s támaszul ott a rokon.
Én soha nem tagadám az Urat, soha!… Lám mi a jussom?!
                Gúnyol atyámfia mind; megtagad ím a barát.
Mint a patak vize, hogyha megárad a szennyes esőtől,
                S régi medert odahagy: sok rokon így hagya el.
Kértem-e tán valamit, melyekért szivetek dühe izzik?
                Kértem-e pénzt, aranyat? Kértem-e házatokat?!
Szánalom és a baráti vigasz lett volna a kérés
                Csöppnyi vigasz, szeretet: Jobb az, mint az arany.
Hűtlen csermely a szívetek: elfordult a baráttól,
                Felduzzasztja a gőg, s régi folyást odahagy.
Ám, ha a nyári meleg nap majd kiapasztja e csermelyt,
                Szikkadt lesz szivetek, szégyenetek leszen ez.
Enyhet adó lett volna a jó szó hűs bora, ámde:
                Ürmös a serlegetek! Méreg a vígaszotok!
Rezket a szívetek – érzem – a bús nyomoromnak a láttán,
                Félsz foga el titeket… Vádjaitok tanu rá!
Pajzsokon áthatoló az igaznak a feddő, bölcs szava máskor,
                Ám a ti ostorotok bűntelenül csapa rám!
Mély sír verme a vádteli szó csak az árva barátnak…
                Vádjaitok hazugok! – Essetek újra nekem!
Vajha hazudtam-e, mert a nyomorról sírva beszéltem?!
                Ínyemen érzem a bút… S bűntelenűl üt az Úr!


2015. június 2.


Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: