Ordassy Károly: Jób keserve – Caput IX.

8 jún

job

 

CAPUT IX.
Jób lehetetlen pere Istennel: akkor sem lehet igaza, ha mégis igaza van. Isten hatalmas, az élet rövid.

 
Vajha mely ember bízhat a perben, a jogban akár, ha
                Isten az alperese, s vádja az Úrra vagyon?
Véle perelsz? Sokezer kérdése szorít a sarokba.
                Válaszodat neveti; Vádjaidat leveri.
Hisz hegyeket forgat ki helyükből vad haragában:
                Nincs hatalom, melyik Őt perbe idézze eléd.
Földrészt renget a karja, midőn úgy támad a kedve,
                S oszlopait kiveti – ellene jog tehet-e?
Ő, ha akarja, eloltja a Nap fénylő sugarát is,
                Holdragyogást elemészt, Csillagokat kihunyat.
Kedve, ha úgy hozná, Göncöl Szekerén utazik ma,
                Űrbeli tér neki szűk – Csillagok Atyja is Ő.
Nincsen száma csodáinak, hódol néki az égbolt.
                Vége, se kezdete nincs; Percei végtelenek.
Tengernek hullámain át úgy lépked a lába,
                Mint te kemény talajon – Víz szine utca neki.
Földpora-ember néki parancsolt-é vajon egy is?
                Elragad, hogyha akar, vagy pedig éltet az Úr…
Lelhetnék vele szemben igaz szót védekezésül?
                Bármire megfelel Ő; Ismeri titkaimat.
Még ha Nevét hívnám feleletre is, és letekintne:
                Bölcs szavam ostobaság, s Őneki lesz igaza.
Forgószél rohanása az Úr, s villám a haragja.
                Ok nélkül sokasít rajtam ezer sebeket.
Szóra, ha nyitnám szájamat ellene, még ki se tátnám,
                S úgy betömíti nyomor, hogy levegőt se kapok.
És ha erőre kerülne ügyünk bár? Ő a hatalmas,
                Én neki semmi vagyok – Törvény sem köti Őt.
És ha a szájam igaznak vallana: bűn ez előtte…
                Mégis igaz vagyok én!!! Gyűlölöm életemet…
Mindegy Őneki, hogyha az ember bűnös-e vagy sem:
                Légyek igaz, de megöl! Bűnteli bár: de megöl!
Ostora, hogyha megölne, bizony kikacagna az Isten:
                Fent, mi nevetnivaló: Itt keserű tusa az!
Tévedek-é?! Vagy látta a földön bárki az Istent?!
                Elmegy előttem az Úr – Észre sosem vehetem.

Napjaim úgy elszálltak, akár gyorsreptü madárhad.
                Számuk nagy vala, ám: Szép napom egy se akadt!
Napjaim úgy tovaringtak, akár a hajók a folyókon:
                Vízszini fodraik, és hullámuk jelenem.
Éltem képe a zsákmányára csapó sas az égben:
                Villanat, ím, az egész… Pillanat, és tovaszáll…

Bíztatom így magamat: „Nosza, hagyj fel a bús panaszokkal!”
                Ám beleborzad az ész! Mért ne legyek szomorú?!
Rossz vagyok én Teszerinted? S mért fáradjak a jóval?!
                Légyek igaz, te megölsz – Bűnös akár, te megölsz!
Tél hava mosson akár tisztára a bűntöl, a szennytől:
                Szenny mocsarába merít, s bűnössé tesz az Úr!
Hogy lehet így pere bárkinek Ővele emberi szóval?
                Nincs az a bíra, mely Őt perbe idézze elém…
Vesszeje sújta le rám, elrettentő dühe izzik.
                Rólam vedd le kezed: s mernék szólani úgy!
Lenne szavam Hozzá, mert nem félnék a dühétől:
                Hogyha nem ütne az Úr: másképp szólna a szám!


2015. június 4.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: