Jób keserve – Caput XIV.

23 jún

út

CAPUT XIV.
Az élet rövid, az ember halandó. Jób a halálbóli feltámadás után vágyakozik.

Asszonytól született ember rövid éltü csupáncsak.
                Háboru rémiti, és búslakodás öli meg…
Mint a virág, ami nyílik a reggel, s este kiszárad,
                S szirma lehull hamarost: Úgy eliramlik e lét.
Tétova árny csak a délszini fényben az emberek élte:
                Fordul a Nap kicsikét, s élete, ím, odavan…

És te! Nagy Isten, az égből ennek még nekitámadsz?!
                Ítéletre adod, s vizsga alá veted őt?!
Adhat-e tisztát bárki a tisztátlan közül, Isten?
                Drágakövet kavicsos rét közepén ki keres?
Nincs-e vajon megszabva e létnek a vége, határa?
                Mit tehetünk mi tehát?! Hisz te szabod ki időnk…
Hát, ne tekints te ilyen szigorún le a földilakóra!
                Hadd legyen annyi öröm mint béresnek az árny!

Lásd, mi reményteli élte vagyon csak a fának:
                Bárha kivágatik is: törzsöke újra kihajt.
Földbeni agg gyökerek kifakadnak a nyári esőtől,
                Törzsük rügybe fakad, s zöld levelük születik.
Csak gyökerét, ha hagyod, megsarjad lám a tavasszal.
                Nincsen az ember is így: Élte csak egy, s rövid az…
Merre találhat a férfi reményt újbóli tavaszra?!
                Elterül, és azután: ködbe vesz egyszeriben…
Illan az élet, akár teli tóbol a víz a melegben;
                Múlik a lét, is ahogy: tóbol a víz kiapad…
Mint aki estve lefekszik az ágyba, de már sose kél fel:
                Sírba nyugoszni ilyen: fel sosem éled a holt…
Bárcsak a holtaknak komor országába lakoznék,
                Míg múlik haragod… S felkelnék azután!
Fel tud-e kelni az ember, a holt, ama Éji Homályból?
                Ó, ha lehetne ez így: lenne reménye neki!
Szólítnál, és nem hagynál feledésbe merülni,
                És a halál meg az éj szűnne szavadra, Uram.

Ámde ma nem feleded sehogyan sem a bűnt, sem a vétket!
                Vizslatod életemet, s számon tartod a bűnt…
Bűnöm, akár a nehéz, lepecsételt málha szamáron:
                Roskad a terhe alatt… Könnyebbítsd, Uram, ezt!
Hegy vagy sziklaorom szétmállik a jégtöl, a hótól…
                Partot, ahogy mos a víz: úgy mosod üdvömet el…
Súlyos az ütleg, amit kap az ember tőled, Urától:
                Arca belégrimaszul – Így terül el, keserűn.

Bármily Mester is alkota engem a földi agyagból:
                Ködbe enyészek ugyis… Testem a föld pora lesz.


2015. június 19.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: