Ordassy Károly: Hey, Joe és Barcsai

22 Már

Csalfa asszonyok, féltékeny férjek: egy bluesdal és egy népballada összehasonlítása. S ennek kapcsán a kérdés: ballada-e a Hobo Blues Band (és Jimi Hendrix és mások) híres slágere, a Hey, Joe?

Othello Strangles Desdemona, 1970

1970. XII. 17. Jack Good mint Othello



Barcsai (marosszéki gyűjtés)
A megégetett hűtlen asszony

– Apám, apám, apám, lelkem édesapám!
Anyámasszon bizony Barcsait szereti.

– Hallod, asszon, hallod, mit mond e kis gyermek!
– Hallom, uram, hallom, lelkem, jámbor társam!
Részeg ez a gyermek, nem tudja mit beszél.
Ottan elindula, aj, ki Kolozsvárra,
Fele útját mene, onnan visszatére,
Hazájához ére.

– Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszon-feleségem!
– Nyitok lelkem uram, lelkem jámbor társam!
Hogy vessem nyakamba vont-arany szoknyámat,
Hogy kössem előmbe patyolat ruhámat,
Hogy tegyem fejembe rece-fátyolomat,
Hogy húzzam lábomba szép piros csizmámat.

Akkoron bérugá palota ajtóját:
– Add elé, add elé a nagy láda kócsát!
– A szomszédba jártam, kerten átalhágtam,
Ottan elejtettem a nagy láda kócsát,
Hanem megtaláljuk szép piros hajnalba.

Akkoron bérugá a nagy láda ód’lát,
Csak kihengeredék belőle Barcsai.
Aj, megfogá őtöt, s egybe fejit vevé.

– Állj elé, állj elé asszon-feleségem!
Három halál közül melyiket választod:
Vaj főbe lőjjelek, vaj fejedet vegyem,
Vaj hét asztalvendégnek vígan gyertyát tart’sz?!
– Három halál közül én biz’ azt választom,
Hét asztalvendégnek vígan gyertyát tartok.

– Hallod te szógáló, hozd bé a vég vásznot,
S a nagy kászu szurkot.
Tetejin kezdjétek, s talpig tekerjétek,
Talpánál kezdjétek, s tetejig égessétek!…

Istenem, Istenem, én mit cselekedtem!
Megöltem Barcsait s kedves feleségem…


 

Hobo Blues Band: Hey Joe!
Egy szökött néger fegyenc balladája

„Hey, Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész?
Hey, Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész?”
„Lelövöm az asszonyt, megyek, lelövöm őt.
Lelövöm az asszonyt, megyek, lelövöm őt.
Rajtakaptam, az ágyban találtam, és nem volt egyedül.
Rajtakaptam, az ágyban találtam, és nem volt egyedül”

„Hey, Joe! Hallom, lelőtted a nőt, ki veled hált.
Hey, Joe! Hallom, lelőtted a nőt, ki főzött rád,
mosott rád, meg veled is hált.
Ezt tetted!”
„Igen, lelőttem, adtam neki két golyót, kettőt.
Lelőttem a nőt, az ágyban heverőt,
az ágyban heverőt.
Velem ne játsszon,
mással ne háljon, mással ne háljon!
A pénzemet hagyja… a szívemet adja vissza.
Ó, ó, a szívem!”

„Hey, Joe! Ha jön a hóhér, mondd, hova mész?
Hey, Joe! Ha jön a hóhér, mondd, hova mész?”
„Ó, ó, dél felé!”
„Mikor a kutyákat utánad eresztik, meghallod: a Halál nevet.

Nézz fel az égre még egyszer, aztán állj meg, és emeld fel kezed!
Tedd ezt, testvér!”
„Megyek le délre, meglépek délre, meg én meg én!
Nem kapnak el soha,
nem vagyok ostoba,
ó nem!

„Megyek le délre, ó, délre, Mexikó felé.
Mexikó felé, ó, dél felé, a szabadság felé.
Hóhér, hol vagy?! Ó, Hóhér, hol vagy?!
Ahol a törvény óv, ahol a törvény, ott a kötél.
Megtettem, amit a világ várt tőlem,
Ó! Megtettem, amit a világ várt tőlem.
A hazug asszonyt lelőttem…
Lelőttem.”

„Asszonyod alszik, de a véred nem nyugszik meg soha már… soha már.
Igen, asszonyod alszik, de a szíved nem nyugszik meg soha már… soha már.
Tudom, menned kell már,
azt hiszed, a szabadság vár.
Igen, menned kell már,
de testvér, messze a határ,
túl messze a határ.”
„Érzem, mennem kell már,
ó, a szabadság vár rám.
Igen, mennem kell már.
Ó, a szabadság vár rám. Ó!…
Ó, a szabadság, szabadság, ó, vár rám.”
„Talán… talán…”

„Ó, a szabadság, szabadság, ó, vár rám.
Ó, a szabadság, szabadság, ó, vár rám.”
„Good bye! Good bye!”


 

         A ballada, ahogy Greguss Ágost találóan – szinte balladai sűrűséggel – megfogalmazta, „tragédia dalban elbeszélve”; tehát három műnem keveredik benne, a líra (dal), a tragédia (párbeszédesség, tragikum) és az epika (történetmesélés). Mind a mű-, mind a népballada az emberi élet legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. Ilyenek a szerelem és a halál – s e kérdések egyetemes emberi témák, hiszen a „Hey Joe” az amerikai folklórból került bele a magyar könnyűzene világába – a tragikus sorsú Jimi Hendrixen keresztül – a Barcsai pedig a magyar népköltészet egyik több tájon ismert darabja. Talán a legmegrendítőbb balladák azok, ahol e kettő, szerelem és halál, találkozik: rendszerint megjelenik ezekben a művekben a féltékenység, a bosszú, a szerelmi háromszög. Súlyos erkölcsi kérdéseket boncolgatnak – nem bölcselkedve, hanem ritka és tragikus példák elénk állításával
            Mindkét ballada a megcsalt férj bosszújával foglalkozik. Mindkét ballada: merthogy a Hey Joe-t is annak tartom, bár az elbeszélői rész teljesen hiányzik belőle, s így tulajdonképpen csak „tragédia dalban”. Míg azonban a Barcsai kétszereplős ballada – s a harmadik, a címadó Barcsai szótlan és passzív szereplő – addig a Hey Joe csak egy egyszereplős, akivel párbeszédet folytat valaki. Valaki – merthogy magatartása alapján lehetne a történet narrátora is a másik beszélő, ám amint említettem, egy sornyi elbeszélés sincsen a dalban, így csak egy jól értesült – mindentudó? – beszédpartner a másik beszélő – tettei nincsenek, cselekedeteivel nem járul hozzá a mű végkimeneteléhez, ám szinte jövőbe látóan emlegeti a közeledő hóhért és kutyáját, s a dél felé menekülés szinte lehetetlen voltát is látja előre, nem is beszélve arról, hogy erkölcsi ítéletet mond Joe-ról, a „szökött néger fegyencről”. (Narrátorszerűvé emeli Joe beszédpartnerét, hogy a Hobo Blues Band feldolgozásában a zene elején az alcímet ugyanaz az énekes mondja be, aki később Joe vitapartnere lesz.)
           A feleséget a Barcsaiban jobban megismerjük – hiszen beszélő és cselekvő „hős”: tudjuk, hogy valóban megcsalta távollevő férjét, tudjuk, hogy igen „cifra” asszony: vont-arany szoknyát, patyolat ruhát, rece-fátylat és szép piros csizmát visel – cifra és ünnepi öltözet ez a nép világában. Jó kérdés, hogy férje kiengesztelésére, haragjának csillapítására veszi pont ezeket fel, vagy még Barcsai tiszteletére vette fel a legszebb ruháját, s az „in flagranti” pillanatában pont ezek voltak kéznél. In flagranti: bizony, hiszen, ha az asszony öltözködik, akkor éppen meztelen a rajtakapás percében – bár, ha meg kellett volna magyaráznia, bizonyosan azt mondta volna, hogy már aludt, és nem akarta hálóköntösében fogadni urát. Ruhái egyébként iszonyú feszültséget hordoznak: vont-arany szoknya – a gazdagság és a jólét, vagy épp a női hivalkodás ruhája, patyolat: a tisztaság, az ártatlanság ruhája; fátyol: fátyla a menyasszonyoknak is van – ott az érinthetetlenséget, a szüzességet, tisztaságot jelképezi. A szép piros csizma azonban rengeteg dolgot jelenthet: a piros a szerelem (vörös rózsa), a bujaság (piroslámpás ház), a tűz és a vér (tehát az erőszakos halál) színe is egyben. Ruhái tehát személyiségére (hiú, buja, de tisztának látszó) és halálára is utalhatnak.
         Joe feleségéről kevesebbet tudunk: őt is rajtakapták, két golyó végzett vele – milyen érdekes, szinte sugallja e kettő azt, hogy megfontolt, biztos szándék vezette Joe-t, hiszen kétszer nem lehet véletlenül elsütni egy fegyvert. Másrészt hiányt kelt ez a két golyó: nem lett volna igazságosabb – mert szörnyű igazság a bosszú, de igazság – csak az egyik golyóval megölni az asszonyt, s a másikkal felkeresni a meglépett szeretőt?
                Joe feleségét a másik beszélő is jellemzi: főzött rád, mosott rád, meg veled is hált – szorgos, házias asszony, egyáltalán nem cifra és hiú, mint a Barcsai szeretője. Azonban a magyar nyelv mondattana megenged egy másik értelmezést is: „főzött rád, mosott rád, meg veled is hált.”.
Veled is hált: tehát főzött, mosott, és még nászágyi kötelességének is eleget tett. Vagy:
Veled is hált: tehát mással is, de veled is hált…
S ez a másodlagos jelentést szinte bosszantása, megalázása feleséggyilkos hősnek.
         Mindkét ballada elítéli a bosszút: a Hey, Joe-ban a másik beszélő ítéli el a „szökött néger fegyencet”, a Barcsaiban pedig a magára maradó hős kiált Istenhez:
„Istenem, Istenem, én mit cselekedtem!
Megöltem Barcsait s kedves feleségem…”
Barcsait nem sajnálja, legfeljebb a törvénytől fél, de a megölt feleségét a kedves jelzővel látja el. Míg tehát Joe nem bánja meg tettét, csak a hóhértól és a törvénytől retteg, addig a népballadai férj megbánja hirtelen haragját – s bár lehet, hogy százszor is ezt cselekedte volna, a történet mégis tragikus számára is: egyedül marad, és mindent elveszít: megcsalták, megölte feleségét, s talán még a törvény keze is lesújt rá: s ezzel háromszorosan is elvesztette régi, boldog családi életét.
           A ballada homályos, kifejtetlen, elhagyásokkal, ugyanakkor ismétlésekkel, szöveg- és sorvariánsokkal teli műfaj. A Hey, Joe-ban szinte minden sor megkettőződik, sőt, a „lelő” ige összesen tízszer szerepel a szövegben. Ez az ige hordozza a dal tragikumát: ez a bosszú, ez a bűn büntetése, egy újabb bűn, ez a hóhér jelszava, s emiatt menekül Joe Mexikó felé. Mexikó – tényleges léte mellett – metaforikus hely, maga a Szabadság, a törvény nélküli hely a törvényen kívüli, önbíráskodó hős számára. Azonban a mű homályos, nyitott végű: nem ott végződik, hogy Joe elér Mexikóba, de nem is ott, hogy elfogják és felkötik – bár a mű szövegében mindezek megjelennek, mindkettő reális végkimenetele a történetnek. Izgalmas beszédtéma lehetett a történet befejezése este, elalvás előtt, vagy a tábortűz körül a Mississippi környékén éldegélő, nincstelen és rabszolga sorba vetett négereknek. „Talán nincs is olyan messze Mexikó… talán.”
           A Barcsai című népballada szintén rengeteg elhagyással, elhallgatással és ismétléssel él: magát a szeretőn állott bosszút egyetlen sorral elintézi a szöveg: „Aj, megfogá őtöt, s egybe fejit vevé.”
Aj! Hogy felkiált az elbeszélő! Merthogy, mégha valahol igazat is ad a szerelemféltésből gyilkoló férjnek, bizony fáj az elbeszélőnek a drámaian gyors halál. A feleséget azonban a narrátor nem sajnálja – felesleges lenne, hiszen a férj fogja kifejezni sajnálatát, s „kedves”-nek nevezni a megöltet. (Bár van olyan szövegvariáns, ahol nem sajnálja meg a férj a nejét, sőt a narrátor keményen elítéli záró soraiban az asszonyt, s egy „így van a kurvának dolga” zárlattal végzi a balladát.)
         Rengeteg elhagyás homályosítja a balladát: nem tudjuk, a feleség miért lépett félre, nem tudjuk, milyen ember ez a Barcsai, csak sejtjük, hogy a férj ismerte, ismerhette (hiszen a lánya a nevén nevezi, innen feltételezhetjük, hogy ismerték mindahányan). Nem tudjuk, hol volt eddig a férj, hogy mióta tart a románc, sem azt, hogy a lány miért ilyen hűségesen igazmondó az apjával szemben – a hűtlen anya ellentéte a műben. Nem tudjuk azt sem, hogy kiféle, miféle ez a család – túl szegények nem lehettek, hiszen szép ruháik és legalább egy szolgálójuk is van – de mást nem közöl a narrátor.
          Az ismétlések a fokozás, a feszültségkeltés, az időhúzás eszközei: az asszony sokáig öltözködik, majd a láda kulcsát nem adja elő. A férj minden parancsot kétszer ad ki: nyiss ajtót, nyiss ajtót; add elé, add elé; állj elé, állj elé – ellentmondást nem tűrően utasít.
          A feleség talán az utolsó percekig azt hitte, megússza a büntetést. Gyertyát tartani – ez a halálnem a felkínált háromból nem is tűnik halálosnak. Tehát ezt választja, s csak a férj parancsakor jövünk rá, hogy a három közül ez a legiszonyúbb és legszadistább kivégzés: élve égeti el asszonyát, míg ő barátaival, az asztalvendégekkel vígan lakomázik. Itt azonban újabb kihagyás következik, a halálról csak az utolsó két sor – a férj sajnálkozása – révén értesülünk. Megtörtént. „Lezajlott”.
        Ugyanígy a Hey, Joe-ban is kihagyott, elhallgatott rész a kivégzés, s csak a rákövetkező párbeszédből értesülünk a mikéntjéről: „adtam neki két golyót, kettőt.”
        Mindkét ballada reflektál a kegyetlen bosszúra: míg Joe-t beszédpartnere ítéli el, addig a Barcsai-ballada féltékeny férje saját magát ítéli el. Joe tettére külső igazolással hozakodik elő: megtette, amit a világ várt tőle… Joe-t, bár elítéli beszélgetőtársa („a véred nem nyugszik meg soha már”), mégis rokonszenvezik vele: testvérnek szólítja. Testvér: tehát rabszolga, néger, vagy megcsalt férfi, vagy fegyenc ő is – s talán mindegyik egyszerre: sors-testvér.
     A két ballada súlyos erkölcsi kérdéseket feszeget: féltékenység, hűség, bosszú és gyilkosság. A szeretett feleség elveszítése mindkét férfit mély fájdalommal tölti el. Hiszen elveszítik feleségüket úgy is, mint idealizált, tiszta, hű feleséget, majd a nők életét is elveszítik – elveszejtik. A nyitott, lezáratlan vég űrt hagy az olvasóban: s ezzel a történet továbbgondolására serkentik a befogadót. Eljut-e Joe Mexikóba, vagy tényleg beéri a hóhér, és utána ereszti a kutyákat? Megőrül-e tettétől a Barcsai-történet feleség- és szeretőgyilkosa? Eljönnek-e érte a pandúrok, zsandárok? „Talán… Talán.”
         Mindezt nem tudjuk meg biztosan. Nem tudjuk meg „soha már”.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: