Tag Archives: asszony

Ordassy Károly: Virágot szeretni

6 nov

Sereg Melindának 

Vincent van Gogh Íriszek

Volt, hogy rózsát szerettem.
Vadvöröset és dúsbuja szirmút.
Illata – mint a reggeli harmat, mely beteríti a földet – betöltötte száraz lelkemet.
Ó, a rózsák! A megannyi rózsa: olvasásának folytatása

Reklámok

Ordassy Károly: Csokoládé (Egy asszony emlékei II.)

23 nov

kakaóNem igaz, hogy a szerelmesek boldogok. Tévedés az is, hogy a fellegekben járnának, és rózsaszín köd sincs, csak kitalálás. Csupán annyi igaz mindebből, hogy valóban eltompul az ember agya, megbotlik a tényekben, félreért szavakat, nem hallja meg a jótanácsokat, és a józanészt mindenestül feledi. De a többi igenis szemenszedett hazugság!

Az általános iskola utolsó éveiben fülig szerelmes voltam egy osztálytársamba. Persze, azt hittem, ez titok, ugyanis nagyon vigyáztam, nehogy kikotyogjam bárkinek is. A kiszemelt fiúnak nevenapjára vásároltam egy tábla igazi svájci csokoládét. Mivel nem mertem személyesen megajándékozni, jóval a tanítás megkezdése előtt bementem az iskolába, ráragasztottam egy cetlit a csokira, majd letettem az ő padjára. A papírfecnin a fiú neve állt, körötte szivecskék. Ilyen korán még senki sem volt bent az osztályteremben – máskülönben nem mertem volna ezt megtenni. Gyanút terelendő, kimentem az iskolából, és a közeli parkban sétálgattam fel s alá. Csak csengetés előtt három perccel „estem be” a terembe.

olvasásának folytatása

Ordassy Károly: A bánatos menyasszony (Egy asszony emlékei I.)

16 nov

Az én édesanyám akkor halt meg, amikor én még bölcsödébe jártam. Ó, úgy teszek, mintha csak rólam lenne itt szó! Az önzőség undorító dolog, és a soká elhúzódó gyász önzés.
Tehát: az én édesanyám huszonöt éves korában halt meg, szörnyű, szűnni nem akaró fájások között. (Ekkor én még bölcsödés voltam.) Én okoztam a halálát. Születésem után rendszerint és egyre sűrűbben szédülés fogta el. Olykor főfájás is gyötörte. Később rohamai voltak. Meggyöngült idegei nem bírták elviselni a kínt, volt hogy órákra megtébolyult. Ilyenkor haját tincsenként tépdeste ki, magánkívül ordítozott, szentségelt, egyszer sodrófával félholtra verte a kutyánkat, másszor csak feküdt a földön és tehetetlenül sírt. Volt, hogy engem is erővel megütött, bár én erre még nem emlékszem. Nem haragszok rá, de valahányszor erre gondolok, nagyon bánatos leszek. Kórházba szállították, ahol rövid időn belül meghalt. Szeretném azt írni: jobb létre szenderült.

olvasásának folytatása

%d blogger ezt kedveli: